szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rövid, de intenzív kampányra készülnek a szocialisták, a központi reklámhadjárat február második felében indul, központi arca Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lesz, aki megtartja frakcióvezetői posztját is a hátralévő időben - írja a Népszabadság hétfői számában.

A lap szerint az MSZP központi kampánya február végén kezdődik, de a klasszikus "válassz engem" típusú hadjáratot csak március második felében indítják el.
   
Az egyéni körzetekben már január végén elindulnak a helyi kampányok, ha ugyanis valóban április 11-re írják ki a választások első fordulóját, ahogy ez Sólyom László köztársasági elnök eddigi nyilatkozataiból következik, akkor február elején már megkezdődhet az ajánlószelvények gyűjtése. Ez utóbbihoz pedig "meg kell ágyazni" a körzetekben - írja a lap.
   
A Népszabadság szerint a szocialisták rövid, de intenzív kampányra készülnek, amelyben Bajnai Gordon érdemi szerepvállalására is számítanak. A miniszterelnök várhatóan több országos nagyrendezvényen is részt vesz és beszédet mond, s a lap forrásai szerint országjáráson is részt vehet, amelynek során a válságkezelés céljait és eredményeit mutatja majd be.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!