Egy menet közbeni kormányválságnál csak a kormányzati túlhatalom veszélyezteti jobban egy soros EU-elnökség sikerét. Utóbbit leginkább az elnökségi székben ülők konfliktuskezelő és egyeztető készségein mérik, főképp azon, hogy az integráció sokdimenziós kormányzásának függő ügyeit milyen mértékben képesek kompromisszumos megoldások felé terelni. Az unióban szokatlanul nagy parlamenti felhatalmazásra támaszkodó magyar kormány elnöksége viszont agyonnyomja saját közigazgatását. Az elnökséget a hátukon vivő, kiszolgáltatott magyar köztisztviselők teljesítményének kibontakoztatását különösen akadályozza az a kül- és belpolitikai légkör, amelyet a mindenféle egyeztetést és megállapodást helyből elutasító Orbán-kormány maga körül kialakított.

Az elnökség sikerének egyik fontos előfeltétele a funkciót betöltő kormány és az Európai Bizottság (EB) közötti bizalom. Orbánék ezt az elmúlt hónapokban igencsak próbára tették a gazdaságpolitikai vonalvezetésükkel, az uniós előírásokkal szemlátomást ellentétes jogszabályokkal – például a visszamenőleges, ráadásul szelektíven alkalmazott vállalati különadókkal – és nem utolsósorban pökhendi, a külföldi partnereket (is) személyükben sértegető stílusukkal. Bár több jel utal rá, hogy Brüsszel – épp az elnökséget akadályozó konfrontáció enyhítése végett – gesztusokra készül, információk szerint javasolni fogja például a magyar kormány számára belpolitikailag fontos földvásárlási moratórium 3 éves meghosszabbítását, egyelőre nem tudni, partnerek lesznek-e effélékben a jogellenes magyarországi intézkedések által rosszul érintett tagállamok.

Az összeállítás a csütörtökön megjelenő HVG Fókusz rovatában olvasható.