szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Az origo.hu szerint egy fideszes módosító javaslat hat helyről kiveszi az eredeti alkotmánytervezetben szereplő "vár-" szótagot. Ez azt jelenti, hogy a megyéket ezentúl is megyéknek fogják nevezni, nem pedig vármegyéknek.

A vármegye elnevezés szóba került állítólag a Fidesz elnökségének hétvégi ülésén is. A kormány végül letett a régies elnevezés visszaállításáról. "A módosító javaslat a megye hatályos elnevezésének fenntartására tesz indítványt" - ez a javaslat ment át végül az egyeztetéseken az Origo.hu szerint, s a lap úgy értesült: egy korábbi fideszes frakcióülésen maga Orbán Viktor is felvetette, hogy a vármegye név használata esetleg nevetséges lehet.

Az origo.hu értesülését erősíti az MTI híre is: eszerint Lázár János Fidesz-frakcióvezető hétfőn közölte, indítványozza majd a vármegye elnevezés "megfontolását" is. Szerinte ugyanis a vármegyének "nem jó történeti aspektusai vannak". Lázár kifejtette: "Sokkal inkább azt gondolom, amit nekem egy hódmezővásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint aki a XII. kerületből szemléli a világot". Megjegyezte ugyanakkor, tart attól, hogy kisebbségben marad az indítványával.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

2013-ban vezetik be a járási rendszert

A közigazgatás nagy átalakításának részeként 2013-ban lép életbe a kistérségeket felváltó járási rendszer, amely jobban igazodik az ország földrajzi, kulturális és egyéb adottságaihoz - erről Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára beszélt Gödöllőn.