szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az érintettek egyeztetésén előrelépés történt a 2009. évi siketlimpián, illetve a siketek 2006-os, 2008-as és 2010-es sakkolimpiáján érmet nyert vagy pontszerző helyezést elért sportolóknak járó, ki nem fizetett jutalmak ügyében.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) csütörtöki tájékoztatása szerint Czene Attila sportért felelős államtitkár kezdeményezett találkozót az érintett sportolók és sportszervezetek képviselőivel. A megbeszélésen jelen volt Szekeres Pál, a tárca sportért felelős helyettes államtitkára is, aki már a kormányváltás előtt szorgalmazta az elmaradt jutalmak kifizetését. Szekeres javaslata az volt, hogy az érintett sportolók és sportvezetők jelöljenek meg egységes, mindenkire vonatkozó, konkrét összegeket, és az írásos igénylés tartalmát azokkal is egyeztessék, akik siketlimpikonként nem pereskedtek jutalmukért.

Minderre - a NEFMI közleménye szerint - azért volt szükség, mert az olimpiai jutalom egyszeri juttatás, amelynek összegére nincs törvényi vagy egyéb jogszabályi rendelkezés, az olimpikonok, paralimpikonok és siketlimpikonok jutalmazása a hatályos előírások szerint lehetőség, nem törvényi kötelezettség. A kormánynak benyújtandó, a kifizetésről szóló előterjesztés elkészítéséhez ugyanakkor konkrét összeg kell, a kormánydöntéshez ugyanis a pontos forrásigényt is meg kell jelölni.

Horváth Balázs, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének főtitkára ezzel kapcsolatban a csütörtöki egyeztetésen azt mondta, a szövetség a siketlimpiai bizottsággal egyeztetve megteszi majd a javaslatát. Czene Attila azt kérte a sportért felelős államtitkárság szakembereitől, hogy amint egyértelművé válik a siketlimpikonoknak járó jutalmak pontos összege és azoknak a megoszlása, véglegesítsék a kormány-előterjesztést, így lehetővé válik - a csütörtöki tárgyaláson kialakult álláspont szerint - "az előző kormány által okozott személyes sérelmeket is kompenzáló, eredményességi jutalom átutalása".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!