szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Akár több százezer forintot is kivehet az autósok zsebéből évente a fővárosi önkormányzat által tervezett dugódíj – számolt be a Blikk. Aki mindennap kocsiba ül, annak akár havonta 24, évente 288 ezer forintot kellene befizetnie a fővárosi önkormányzat kasszájába.

A sarcot nem lehetne megúszni, a tervek szerint senki nem kaphatna mentességet, még kedvezményes bérlet sem járna a helyi lakosoknak. A nem fizetők a díj többszöröséről szóló csekket kapnának, végső esetben pedig az autó rendszámát is elkoboznák. Minderről két nappal korábban már az Origo is beszámolt.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség asztalán fekszik a fővárosi önkormányzat által megrendelt vaskos tanulmány, amely többféle javaslatot is vázol. A dokumentum szerint 400-800 forint lehetne a behajtási díj összege, amit mindannyiszor meg kellene fizetnie az autósnak, ahányszor autóval áthajt az övezet határán, például a Hungária körgyűrűn. A számlát még aznap ki kell egyenlíteni csekken, mobiltelefonnal vagy más módon, másnap ugyanis már kétszer annyiba fáj a dugódíj az autósnak.

Stiller Ákos

"És aki a belvárosban lakik, annak fizetnie kell, ha haza akar jutni? Ha ez az abszurd helyzet állna elő, az összes lehetséges módon megtámadjuk a dugódíjat, az Alkotmánybíróságtól az ombudsmanig" - jelentette ki Murányi Ákos, az Emberibb Parkolásért Mozgalom főtitkára.

Hogy pontosan hol is húznák meg a határt, arról még nem döntött a Fővárosi Közgyűlés. A legvalószínűbb választóvonal Pesten a Hungária körgyűrű, Budán pedig a budai körút lenne. A radikálisabb tervek szerint Budapest határait is kijelölhetik a majdani fizetőövezet széleként.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!