szerző:
MTI/Népszabadság
Tetszett a cikk?

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) Eger közgyűlésének az önkormányzati tulajdonú ingatlanok pártoknak történő bérbeadásáról szóló rendeletét - ismerteti a pénteki Népszabadság.

A testület szerint semmi nem indokolja, hogy politikai szervezetek és más bérlők között különbséget tegyenek, és a pártoknak kedvezményesen biztosítsanak irodahelyiséget. A helyi jogszabály december 31-én hatályát veszti, addig tehát újra kell tárgyalni a pártokkal a bérbeadási feltételeket. Kovács Luca egri jegyző a Népszabadsággal közölte: tudomásul veszik az Ab döntését és haladéktalanul megkezdik az egyeztetést az érintett szervezetekkel.

A 2004-ben elfogadott helyi rendelet szerint azok a pártok bérelhetnek kedvezményesen ingatlant, amelyek a városi közgyűlésben képviselettel rendelkeznek, vagy a parlamenti választáson elnyerték a listás szavazatok legalább egy százalékát. Az iroda nagyságát az egyes szervezetek közéleti szerepvállalására tekintettel határozzák meg, figyelembe véve többek között, hogy hol és hány mandátumot nyertek, rendelkeznek-e helyben megválasztott képviselővel, van-e saját frakciójuk a városi közgyűlésben, és indultak-e az EP-választáson.

A bérleti díjról az érintett szervezetekkel folytatott előzetes egyeztetés után a városi közgyűlés három szakbizottság javaslata alapján határoz, a bérleti szerződést a polgármester írja alá. A rendszer a legutóbbi parlamenti választásig egészen jól működött, az LMP azonban - amely a parlamenti pártok közül egyedüliként bérel helyiséget piaci alapon az önkormányzattól - az Ab-hez fordult.

Az Ab döntése azért is érdekes, mert Egerhez hasonlóan több más város biztosít kedvezményes irodabérleti díj, esetleg ingyenes helyiségjuttatás formájában az Ab-döntés értelmében tilalmazott, "burkolt támogatást" - ismerteti a napilap.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!