szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Míg a Parlamentben arról a fideszes javaslatról döntenek, hogy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthassák azokat a hajléktalanokat, akik életvitelszerűen az utcán élnek, addig a Parlament előtt épp ez ellen tiltakoznak. Elfogadta az Országgyűlés, hogy ezentúl az egyszeri uzsorázást is büntessék, Szigetvár pedig a leghősiesebb város lett.

Most érkezett

"Óriási felelősség" van a kormány vállán

Neményi bírálatára Czomba Sándor munkaügyi államtitkár azt válaszolta, hogy a kormány mind a munkaadókkal, mind a munkavállalók szervezeteivel egyeztetett. Az államtitkár szerint 300 javaslat érkezett az egyeztetések során a tervezethez, melyek nagy részét meg is fogadta a kabinet. Így többek között a szabadságolás kérdésében is a munkaadóknak engedtek, sőt, a továbbiakban is befogadják a szakszervezetek véleményét.

A törvény óriási felelősséget jelent, mert Czomba szerint a tervezet évekre előre meghatározza a munkavállalás mikéntjét, ezért a kabinet jó jogszabályt akar alkotni, ami nem gördít akadályokat a munkaadás elé.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

"Nagyon büdös" a kormány főztje

A receptet Orbán Viktor írta, Matolcsy György a szakács, a Liga szakszervezeti tömörülés vezetője, Gaskó István pedig asszisztál a főzéshez - bírálta az új Munka Törvénykönyvét az MSZP-s Neményi András napirend előtti feszólalásában. Neményi szerint a kifőzőtt étel nagyon büdös. Az ellenzéki politikus szerint a munkavállalókat kiszolgáltatott helyzetbe hozó, a múlt héten kiszivárgott tervezet a munkahelyeken is leépíti az ellensúlyok rendszerét. A kormány arra törekszik, hogy elszigetelje egymástól a kiszolgáltatott embereket, hogy ne tudjanak ellenállni, a kormány fél az emberektől - vélte a képviselő.

Csak a Fidesz!

Bár az ország egyik legszegényebb vidéke, a választók megértették, hogy csak a Fidesz-KDNP tudja kivezetni a Magyarországot a válságból, ezért a hétvégi püspökladányi választásokon több mint 51 százalékot kapott a kormánypárt jelöltje - köszönte meg a választóknak a szavazatokat Kósa Lajos, a hajdú-bihari Fidesz elnöke, miután a házelnök, Kövér László megnyitotta a a hétfői ülésnapot. Kósa szerint az MSZP "pofátlan" volt a kampányban, mert azt a jelöltet indította, aki a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás kampányarca volt.

A püspökladányi körzet választásra jogosult polgárainak 20 százaléka, 8090 ember járult az urnákhoz vasárnap, közülük 4139-en támogatták a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét.

A porondon ismét az NGM

Több interpellációra kell válaszolnia a nemzetgazdasági miniszternek, de legalábbis egy államtitkárnak. Matolcsy György keveset jár be a parlamentbe, ezért valószínűleg ismét Cséfalvay Zoltán fog választ adni olyan kérdésekre, hogy hányszor fognak még adót emelni, illetve mit értenek megszorítás alatt.

Munka törvénykönyve, fideszes győzelem

Úgy tűnik, „kétharmadozással” és „fülkeforradalmazással” kezdődik a parlament mai ülésnapja. Kósa Lajos ugyanis napirend előtti felszólalásában a hétvégi püspökladányi időközi választásokról emlékezik meg. A településen ugyanis a Fidesz megőrizte helyét, a kormánypárti képviselő Bodó Sándor a szavazatok 51 százalékát szerezte meg vasárnap, amikor a választásra jogosult polgárának 20 százaléka, 8090 ember járult az urnákhoz.

A szocialista Neményi András az új Munka Törvénykönyvéről értekezik napirend előtt, az LMP a szegénység elleni küzdelem világnapjáról emlékezik meg, a KDNP az európai kohéziós kérdésekkel foglakozik, a Jobbik pedig a kommunista vezetők kiemelt nyugdíjazása miatt szólal fel. A jobbikos Novák Előd "Biszku Béla és kommunista bűntársai 22 évvel az állítólagos rendszerváltás után még mindig élvezhetik kiemelt luxusnyugdíjukat" címmel tartja meg napirend előtti felszólalását, felhívva a figyelmet ugyanarra az ügyre, amit a múlt héten a fideszes Wittner Mária is szorgalmazott, hogy csökkentsék a volt pártállami vezetők nyugdíját. A Jobbik tavaly júliusban már beterjesztett egy hasonló törvényt, és bár a képviselők tárgysorozatba is vették, a tervezet általános vitáját nem folytatták le.

A hajléktalanokért tüntetnek

Börtönperformanszot és tüntetést szervez a Város Mindekiért csoport délután 17 órára a Kossuth térre. A szervezők amiatt demonstrálnak, hogy az Országgyűlés hétfőn, éppen a szegénység elleni küzdelem világnapján tárgyalja Kocsis Máté és 12 képviselőtársa előterjesztésében azt a törvénymódosítást, ami börtönbüntetéssel és 150 ezres bírsággal sújtaná az utcai hajléktalanságot.

Kocsis és a civilek párharcát végigkövetheti a hvg.hu-n!

Kocsis, a hajléktalanügyi referens

Annak ellenére, hogy a Fidesz rohamtempót ígért őszre, ez az ülésnap is olyan szokványos lesz, mint az előző hetekben, azaz egyetlen sarkalatos törvény sem kerül napirendre.

Hétfőn az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról dönthet az Országgyűlés, majd a képviselők megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak. A kormánypárti politikusok indoklásukban azzal érvelnek az elzárás lehetősége mellett, hogy a hajléktalanok esetében a pénzbüntetés nehezen végrehajtható, és kevés a visszatartó ereje.

Döntenek a képviselők a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt évi beszámolójának elfogadásáról, és arról is, hogy az 1566-os ostromra emlékezve a leghősiesebb város címét adományozzák Szigetvárnak, továbbá megválasztják az innovációs és fejlesztési eseti bizottság elnökét.

1 2 3 4
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!