szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen négy férfi börtönbüntetését, akik 2010 decemberében egy névnapi összejövetelen halálra verték ismerősüket, a Szigetvárhoz közeli zsibóti szőlőhegyen.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa az ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszékkel megegyezően a vádlottakat társtettesként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek. Serényi Zsoltot 12, Fridrik Tibort 11, Binder Attilát 10, Orsós Istvánt 8 év börtönnel sújtották.

Az egymással rokoni, ismerősi kapcsolatban álló férfiak 2010. december 2-án összejövetelt szerveztek a zsibóti szőlőhegyen, az eseményen mások mellett egyikük édesapjának ismerőse, a későbbi sértett is részt vett. A társaság italozott, és amikor az alkohol elfogyott, többen elmentek, hogy bevásároljanak.

Ezalatt a sértett közeledni próbált Binder Attila és Orsós István élettársai felé, a nők azonban visszautasították ezt, és az esetről beszámoltak az italbeszerzésből visszaérkező férfiaknak.

A vádlottak a történtek hallatára indulatba jöttek, és az épület előtt addig ütötték, rúgták a sértettet, amíg elveszítette eszméletét. Ezután visszamentek a házba, de amikor látták, hogy a férfi felkel, és el akar menni, Fridrik Tibor újra kiment, és megrúgta őt, majd Serényi Zsolt egy húsvágó bárddal kétszer a fejére sújtott.

Az áldozat nem sokkal később belehalt a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe, holttestét másnap találták meg.

Az első és a másodfokon eljáró bíróság egyaránt megállapította, hogy a támadók gátlás nélkül verték a sértettet, és bár előre láthatták, hogy tettük a férfi halálát okozhatja, mégis közönyösek maradtak iránta.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!