szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mindössze néhány száz métert tettek meg a diákok a Deák térről, a vonulás helyett inkább elfoglalták az ELTE BTK három termét. A hallgatók úgy döntöttek, ott éjszakáznak, de többen újra az utcára vonultak. Néhány percet eltöltöttek a Corvinus aulájában, a Színművészeti Egyetemen, majd néhány visszatértek az ELTE-re. Eközben az Éhségmenet tagjai Alkotmány utcánál demonstráltak.

Most érkezett

Éhségmenet: Dopeman is felszólalt

Dopeman is felszólalt az Éhségmenet rendezvényén. Közben Mesterházy Attila is elunta a rendezvényt, és elment.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Lépnek a diákok a Corvinusról

A diákok kivonulnak a Corvinusról, innen a Színház és Filmművészeti Egyetem felé mennek a Vas utcába a Vámház körúton át, a járdán. A közvetítés szerint a villamosok járnak a Kiskörúton. A menetet rendőrök kísérik. Volt egy szervező, aki belelépett egy virágágyásba séta közben, de azt mondta, hogy mindez nem érdekli.

Fórumoznak a Marx-szobor tövében

Több száz tüntető ment be a Corvinus Egyetem aulájába, ahol a Marx szobornál azt kiabálták először, nem hagyjuk, nem hagyjuk. Majd elkezdtek fórumot tartani. Közben az is felmerült, hogy vonuljanak tovább, de az is, vonják blokád alá a Corvinust is.

Az egyetemen egyébként rendezvényt tartanak, azt kérték a hallgatóktól, azt ne zavarják.

Koncertek lesznek az ELTE-n

A Hallgató Hálózat azr írta a Facebook-oldalán, este 18 órától folytatódik a fórum az ELTE BTK-án a 2. emeleten. Estére odavárják Spenótot és Kollár Lacit, a Kistehén zenekar frontemberét, aki este 8-tól koncertezni fog. Holnapra pedig Kiss Tibi, a Quimby frontembere is várható.

Benyomultak a Corvinus Egyetemre

Bevonultak a Corvinus Egyetemre a diákok, ahol a fórumot akarnak tartani. A diákok egy része még kint áll, de folyamatosan nyomulnak be az épületbe.

Vonulnak, vonulnak, vonulnak

Míg a menet eleje a Vásárcsarnoknál jár, addig a vége nemrég hagyta el a Kálvin teret. A rendőrök a járdára próbálják felszorítani a demonstrálókat, de egyelőre nem sikerült. Az új cél, hogy a villamossíneket hagyják szabadon a diákok.

Beszól az Emmi az LMP-nek, a HÖOK-ot viszont dicséri

A hátrányos helyzetű, szegény diákok ügyében kap az LMP egy leckét a minisztériumtól. Közlemény.

Cél a Corvinus

A Kálvin térnél kisebb tanácstalanság után a hallgatók úgy döntöttek, a Corvinus felé vonulnak tovább.

Még kitartanak az éhségmenetesek

Az Alkotmány utcánál Nagy Attila polgármester arról beszélt, hogy az ország vergődik, élet és halál között van. Egy négygyerekes asszony arról beszélt, tíz napot gyalogolt. Munkát kér Orbántól, nem segélyt. Egy ózdi munkanélküli asszony azt mesélte, közmunkás volt, de megkérdezte, miért nem adnak vizet a közmunkásoknak, mire kirúgták. Szerinte a közmunka csak a megaláztatásról szól.

Elindultak a tüntetők

Elindult a menet a Kiskörúton a Corvinus egyetem irányába. A rendőrök kísérik a menetet, arra vigyáznak, hogy a járdán maradjanak. A menet azonban elfoglalta az úttestet.

Az utolsó diákok még csak most hagyják el az egyetemet.

Kattintson Nagyítás galériánkért!

1 2 3 4 5 6 7 8 9
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!