szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Minden elsősnek határidőre, vagyis április 30-ára találtak helyet az általános iskolákban, és erről a szülőket is tájékoztatták – ezt közölte pénteken a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

A KLIK szerint az elsősök iskolai elhelyezése a korábbi években az önkormányzatok felelősségi körébe tartozott, és sokszor elhúzódott. Az állami fenntartásba vétel eredményeként azonban 2013-ban nyilvánossá tették a folyamatot, és határidőre, április 30-ra lezárták – olvasható a közleményben.

Minden gyermeket sikerült elhelyezni, és a szülőket erről időben tájékoztatni. A helyenként előforduló túljelentkezést a legtöbbször új osztály indításával rendezték – tették hozzá.

Az önkormányzatok biztosítják a szükséges tantermek kialakítását és működtetését, az állam pedig a taneszközöket és a megfelelő pedagóguslétszámot.

Az általános iskolák első osztályosaira vonatkozó adatok a nyáron bekövetkező változások, így a pótbeiratkozások és az osztályismétlők miatt a 2013/14-es tanév elejére válnak véglegessé – közölték.

Ha van története első osztályos kisdiák beíratásával kapcsolatban, írja meg az ugyelet@hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!