Orbánék új módszerrel lassítanák a népességfogyást

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar anyák külföldön született gyerekeit is hozzászámolnák ezentúl a magyar népességhez – írja a 444.hu, amely szerint legalábbis erre utal a statisztikai törvény módosítása, amit hétfőn fogadhat el a parlament.

Ha egy anya azt szeretné, hogy a gyermeke magyar útlevelet kaphasson, Magyarországon is anyakönyveztetnie kell a születését – írja a 444.hu a statisztikai törvény tervezett módosítására hivatkozva.

"A népmozgalmi események körében kell megfigyelni a magyarországi lakcímmel rendelkező személyek külföldön bekövetkező halálozását, valamint a magyarországi lakcímmel rendelkező anyák külföldön történt szülését, amennyiben az esemény anyakönyvezésére Magyarországon is sor kerül" – idézi a portál a módosítás tervezett szövegét.

A törvényjavaslat indoklása a portál szerint mindezt bonyolult uniós jogi fejtegetésekbe csomagolja. Hosszasan hivatkoznak egy még el sem fogadott uniós rendeletre, de a lényeg a 444.hu szerint a 32. sorban van elrejtve: "Mindezek alapján tehát a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított népesség adat képezi Magyarország uniós szavazati arányának megállapítási alapját, ezért kiemelt érdek fűződik a lehető legszélesebb körű adatok gyűjtéséhez."

Erre azért lehet szükség, mert az elmúlt években megnövekedett kivándorlás miatt “a magyar lakcímmel rendelkező személyek külföldön bekövetkezett népmozgalmi eseményeiről is szükséges” az adatgyűjtés – tette hozzá a beszámoló.