Miért kellene a fiataloknak hinni abban, hogy a jelöltek meg tudják változtatni az életüket? – ezzel a kérdéssel indult az Európai Unió történetében elsőként megrendezett vita az Európai Bizottság elnökjelöltjei között. A meggyőző választ az érdeklődők (a Maastrichti Egyetem diákjai a helyszínen, plusz az Euronews közvetítését nézők) Jean-Claude Junckertől (volt luxemburgi kormányfő, az eurócsoport vezetője, az Európai Néppárt jelöltje), Martin Schulztól (az Európai parlament elnöke, a szocdemek indulója), Guy Verhofstadttól (volt belga kormányfő, libeárlis jelölt) és – egyetlen nőként – Ska Kellertől, a zöldek jelöltjétől várták. Jellemző, hogy a szélsőbal jelöltje, a görög Alexisz Ciprasz azért nem vett részt, mert nem tudott semmilyen idegen nyelven elég jól egy vitához.

Talán a válaszokra adott maximum egy perces (de gyakran még rövidebb) időkeret, talán a „nagy tét” volt az oka, de már a felütés is meglehetősen semmitmondóra és közhelyesre sikeredett mindegyik jelölt válasza. Juncker azzal nyitott: munkahelyet akar teremteni, és több lehetőséget, szeretné, ha méltó módon meg lehetne élni a fizetésekből, ehhez erősíteni kell a gazdasági és pénzügyi uniót. Martin Schulz szerint a megszorítás nem megoldás a jelenlegi válságra, mert most az európai fiatalok fizetik meg mások hibáit. Verhofstadt: Munkahely, munkahely, munkahely, de „ehhez más Európa kell, a gazdaságra koncentrálni, majd a magánélet védelmére”. Végül Ska Keller több szociális jogot, több egyenlőséget kínált.

A második kérdés így hangzott: 14 millió fiatal van állás és képzettség nélkül: hogy teremtenek munkahelyet? Schulz szerint a munkahelyi gyakornoki képzésekért kell küzdeni, hogy ezek minőségi munkahelyet teremtsenek. Verhofstadt arról beszélt, „minőségi munkahelyeket kell teremteni”, ehhez olyan banki hitelekre van szükség, amivel beindítható a gazdaság (pl. energiatakarékossági beruházások), de közben a további eladósodást is meg kell akadályozni. Ska Keller szerint az oktatás a munkahelyteremtés kulcsa.
Nagyjából hasonló mélységben zajlott a vita hátralévő része is, a jelöltek valamennyien többet tettek volna például a digitális piac fejlesztéséért, az energiahatékonyságért. Karakteres vélemény ritkán hangzott el, például Verhofstadt elmondta, hogy föderális Európát akar, ráadásul, ha megválasztják, a kabinetje fele nőkből áll majd, Juncker európai minimálbért sürgetett, Ska Keller szerint aki a sok menekült miatt aggódik, az nézze meg, hogy a kicsiny Libanon az európainál nagyságrendekkel több szíriai menekültet fogadott be.

Itt a nagy uniós feladvány: ki legyen Barroso utódja?

MTI / EPA / Stephanie Lecocq

Abban nagyjából minden jelölt egyetértett, hogy az állam-, és kormányfőkből álló Európai Tanács túl nagy hatalommal rendelkezik, és egy csomó olyan ügybe is beleszól, amik a parlament, vagy a bizottság hatáskörét képeznék. A szélsőjobb előretörése természetesen mindenkit aggasztott, de Ska Keller jogosan jegyezte meg, hogy a baj elsősorban ott van, hogy a mérsékelt európai középpártok is kezdik átvenni a retorikájukat, céljaikat. Verhofstadt szerint az Európai Néppártban is bőven vannak EU-ellenes gondolatok. A volt belga kormányfő szégyennek nevezte, hogy Berlusconi kiléptetné országát az unióból, de kijutott egy megjegyzés Orbán Viktornak is, aki „ötpercenként módosítja az alkotmányt”. Oroszország politikáját is egységesen elítélték, de Ska Keller például azt hangoztatta, hogy „nem szabad kiélezni a konfliktust”, míg Schulz a „közös érdekeket keresné meg először” Putyinnal, hogy tárgyalni lehessen. Juncker a végén még arról beszélt, újra kell egyesíteni Európát, nem lehet „kétsebességes” az unió, szociális kohézióra van szükség.

A vitát az Euronews budapesti stúdiójában szakértők követték. Balázs Péter volt magyar uniós biztos, a Bajnai-kormány külügyminisztere, Gyulai Attila a Political Capital, és Szabó Márk, a Central European Policy Network szakértője egyetértettek, hogy kissé semmitmondó volt a beszélgetés, az uniós intézmények hatásköri vitái azonban jól kiütköztek. Balázs Péter arról beszélt, bár a szervezők szándéka nemes volt (érdekesebbé tenni az uniós ügyeket a választók számára), a vita tökéletesen kifejezte az EP súlyát: szinte biztos ugyanis, hogy a bizottság elnökét végül kiválasztó tanács nem a négy jelölt közül választ majd.

Juhász Attila szerint a legérdekesebb az lett volna, ha az EU-szkeptikus erők is képviseltetik magukat (ezek előretörését jelzi minden felmérés), de éppen erre nem került sor, mint Szabó Márk megjegyezte, ironikus volt, amikor Guy Verhofstadt azért bírálta José Manuel Barroso jelenlegi bizottsági elnököt, mert „minden döntés előtt előbb Berlint, majd Párizst hívja fel”, mikor ő maga is egy német-francia kompromisszumos jelölt volt.
A meghívott szakértők szerint egyben lehetünk szinte biztosak: az európai állam-, és kormányfők végül olyan vezetőt húznak majd ki a kalapból, akire ma még senki nem gondol.