szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Levélben fordult a Demokratikus Koalíció elnöke Bajnai Gordonhoz, az Együtt-PM vezetőjéhez és Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez azt kérve, fontolják meg a május 23-ára tervezett EP-vita lefújását.

Gyurcsány Ferenc a levélben arról ír, a demokratikus pártok előző nap meggyőződhettek arról, hogy nem szabad leülni a Jobbikkal vitázni - mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. Az általuk korábban képviselt bojkottot nem megnyitni, hanem még jobban bezárni kell, és erősíteni kell a demokratikus pártok elhatárolódását a szélsőjobboldali párttal szemben - tette hozzá.

A szóvivő felidézte, hogy Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét kedden inzultálták, leköpték a "Jobbikhoz tartozó aktivisták Gaudi-Nagy Tamás aktív részvételével". Gaudi-Nagy Tamás emellett hazaárulózott és lámpavasat emlegetett - jegyezte meg.

A DK eddig is azt az álláspontot képviselte, hogy szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlöletkeltő, kasztrálást kilátásba helyező párttal nem szabad leülni tárgyalni, vitázni - tette hozzá. Gréczy Zsolt kitért arra is, hogy az Országgyűlés előző nap "egy erőszakos bűncselekményért jogerősen elítélt szkinhedet" szavazott meg fideszes és jobbikos voksokkal az Országgyűlés alelnökének.  

A szóvivő a szocialista Molnár Zsoltról előkerült felvételekkel kapcsolatban azt mondta: ahhoz, hogy a baloldal erős alternatívájává váljon a Fidesznek, elvi kérdésekben következetesnek kell lenni, ami időnként nehéz döntéseket követel. A DK szerint ha hitelesek az 1992. október 23-ról származó képek Molnár Zsoltról, akkor az MSZP-s politikus ne legyen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!