szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hat párt jutott be az EP-be: a Fidesz-KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP 2, a Demokratikus Koalíció 2, az Együtt-PM 1, az LMP 1 mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson vasárnap. Orbán Viktor szerint a Fidesz nagyon győzött, Vona Gábor örült, hogy másodikként ők lehetnek a Fidesz váltópártja, az MSZP elnöksége testületileg felajánlotta lemondását, ennek az Együtt-PM nagyon örült, Gyurcsány pedig megüzente, meghatározó szerepet akarnak a baloldal kialakításában.

Most érkezett

Index: Bejutott az LMP

Az Index információi szerint néhány száz szavazattal, de teljesítette a bejutási küszöböt Schiffer András pártja.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
4 5 6 7 8
15

Nagy-Britanniában is 22 százalékon a szélsőjobb

Olivier Bailly, az Európai Bizottság volt szóvivője a Twitter-oldalára töltött fel egy összesítést arról, hogy a szélsőjobb pártok milyen eredményt értek el az EP-választásokon. Mint írta, Franciaországban 25, Dániában 23, Nagy-Britanniában 22, Ausztriában 20, Magyarországon 15, Finnországban 13, Görögországban 12 százallékos eredményt értek el a szélsőségesek.

A Hit the Road Jackre ropják a DK-nál

Üdvrivalgás, konstans eufória DK-földön, jelenti a tudósítónk a New Orleans Klubból, ahol Gyurcsányék várják az eredményeket. Mintegy 15-en átszellemülten táncolnak, az átlagéletkor kb. 45 év. Vállalati buli-hangulat.

Seres Mária közleményt küldött

A Seres Mária Szövetségesei (SMS) párt szerint "az Európa-szerte nagyon alacsony" európai parlamenti választási részvétel hátterében elsősorban a pártok iránti közömbösség áll, emellett azonban az unió egész koncepciójának újragondolása is szükséges. Az európai parlamenti választáson induló párt MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az áll: ma már egészen mások a körülmények, mint az unió megalakításakor, emellett az emberek rugalmas döntésmechanizmust várnak a szervezettől, amelynek jelenlegi működését azonban nem ismerik és nem is látják át.

Az SMS álláspontja szerint az EU csak akkor fejlődhet hatékony nemzetközi szervezetté, ha irányítása a pártok helyett szakmai és civil szervezetek kezébe kerül, és ha a hierarchiát felváltja egy "emberszabású szervezet". Megjegyezték: az EP hitelességének fenntartása érdekében fel kellene számolni azt a gyakorlatot, hogy sok párt a nemzeti politikából "félreállított" képviselőit küldi ki Brüsszelbe.

Az idei európai parlamenti választáson átlagosan 43,11 százalékos volt a részvétel, magasabb, mint az öt évvel ezelőtti 43 százalék.

Kőbányát is elbukhatták a szocialisták

Nem végleges, illetve nem hivatalos adatok szerint a kőbányai szavazókörök kétharmadában megverte a DK az MSZP-t, sőt több helyen az Együtt-PM is lenyomta a szocialistákat. Az MSZP mindössze néhány szavazókörben tudott jó eredményt elérni, pedig a kerület valamikor a párt egyik fellegvára volt – értesült a hvg.hu.

A fideszesek nyilatkozgatnak

Tőkés László
Pelczné
És a kivetítőn Deutsch Tamás

Letargia az MSZP-nél

Válságstáb ugyan nincs az MSZP-ben, a párt megjelent vezetői és az elnökség tévén nézi, próbálja elemezni az eredményeket – mondta egy MSZP-s forrásunk. Mesterházy Attila lemondását senki nem tartja valószínűnek, "azoknak, akik április 6-án ezt akarták, semmivel nem lett nagyobb a táboruk a párton belül" – mondta egy forrásunk, az viszont szinte biztosnak látszik, hogy a budapesti vezetésben lehetnek akár személyi következményei is az eredménynek.

Az eredeti menetrend szerint csütörtökön ült volna össze a párt budapesti elnöksége, és a fővárosi párttanács, ezeket várhatóan előrébb hozzák, és egy budapesti vezető szerint "valami olyat kell lépnünk, amit a népek úgy értékelhetnek, hogy lettek következményei ennek a kétségkívül nem jó eredménynek". A hangulatról egyébként egy forrásunk azt mondta, "az olyan, mint április 6-án", egy másik forrásunk keresetlenebbül fogalmazott: "Letargia. Letargia, b...meg".

Már tele van a Rácskert

Alig lehet mozdulni azt Együtt-PM Dob utcai választási helyszínén, annyira megtelt. Az ATV választási műsorát nézik.

Juncker bejelentkezett az Európai Bizottság elnöki posztjáért

Az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltje, Jean-Claude Juncker szerint a pártcsoport győzelemre áll az európai parlamenti választáson, és így igényt tart az uniós végrehajtó testület vezetésére. A Twitteren küldött üzenetében a volt luxemburgi kormányfő azt írta: "Az EPP megnyeri az uniós választásokat. Magának követeli tehát az Európai Bizottság elnöki posztját".

A hatályban lévő uniós szabályok szerint a bizottsági elnököt jelölő kormányfői tanácsnak ennél a döntésnél "figyelembe kell vennie" az EP-választások eredményét.

1
4 5 6 7 8
15
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!