A Parlament új rendje és a megszűnt kétharmad futószalagon szállítja az újabb és újabb ügyeket. Tegnap a Jobbik Apáti István távolmaradásával – melynek oka állítása szerint az volt, hogy lakhelyén őt és családját megfenyegette a „cigány maffia”, amiről azonban a rendőrség nem tud – segítette a Fideszt egy kétharmados szavazás keresztülvitelén, majd Kósa Lajos nyomott félre, amit százezer forintja bánhat.

Ugyanakkor volt még egy szavazás, ahol – bár nem forgott veszélyben az eredmény – mivel feles törvényről van szó, mégis olyan eredménye lett, amire felkaphatjuk a fejünket. A Miniszterelnökség, vagyis Lázár János által benyújtott T3115-ös törvényjavaslat szavazásakor 131 helyett csak 126 kormánypárti képviselő szavazott igennel, a négy nemmel szavazó fideszes politikus pedig mindennek nevezhető, csak mezei közkatonának nem: Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter és Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Olyan prominens névsor ez, hogy felmerül, valamiféle bújtatott tiltakozás vagy tüntetés áll a nemek mögött.

Mit akart Lázár?

A törvényjavaslat amúgy közigazgatási törvények körében végez módosításokat. A célja egyes területi államigazgatási szerveket fővárosi és megyei kormányhivatalokba integrálni, ezt az integrációt jogszabályilag előkészíteni, valamint a vonatkozó hatósági eljárásokat szabályozni. Rendelkezik emellett még például arról is, hogy a méltányossági ápolási díjra jogosultság akkor is szolgálati időnek minősüljön, ha azt már nem az állam folyósítja, hanem – esetleg más néven – az önkormányzat. Továbbá arról is, hogy bizonyos kérdésekben a fővárosi és megyei kormányhivatal látja el az állami főépítész hatósági feladatait.

Nem mindenki ért egyet vele?

Fülöp Máté

Ami igazán érdekes változásnak tűnik a salátatörvényben, hogy a módosítás szélesíti bizonyos ügyek nemzetgazdasági okokból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatóságának körét: „a beruházásokhoz kapcsolódó, azok megvalósításával összefüggő, de nem engedélyezési jellegű hatósági ügyek” is bekerülhetnek ebbe a körbe. A nemzetgazdaságilag kiemelt ügyeket gyorsabb és egyszerűbb eljárásban tárgyalják a hatóságok, megvalósításuk gyorsabb, egységesebb rendben történik, és hatékonyabb a források felhasználása is – legalább is ez a kiemelésük célja és oka. Ma szinte bármilyen központi beruházást ilyen üggyé lehet nyilvánítani (lásd keretes írásunkat) – Lázárék javaslata még ezt a kört is tovább szélesíti. Leegyszerűsödnek az építésügyi eljárások, lerövidülnek a hatósági ügyekben hozott határozatok, bírósági felülvizsgálati határidők.

Szigorodik továbbá a kisajátítás szabályozása, a termőföld védelméről szóló törvényben felsorolt szakhatóságokhoz kapcsolódó hatókörök is a kormányhivatalokhoz kerülnek, csakúgy, mint a Magyar Államkincstártól a lakáscélú támogatásokkal összefüggő elsőfokú eljárások, sőt gyermekvédelmi és gyámügyi eljárások is.

Eljárási egyszerűsödés, a felesleges hatósági szervek visszavágása, eljárási gyorsítás egyfelől, további központosítás, a központi akarat még hatékonyabb keresztülvitele, minisztériumok érdeksérelme másfelől – a két olvasat közül talán az utóbbi ellen tiltakozhattak az érintett szaktárcák vezetői, valamint az Országgyűlés elnöke a végeredményt nem befolyásoló „nem” szavazatukkal. Hacsak nem egyszerre csúszott meg nekik is a sorvezetőjük.