szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a NAV egyik volt osztályvezetőjével és kilenc társával szemben.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a NAV egyik regionális igazgatóságának volt áfa-ellenőrzési osztályvezetőjével és kilenc társával szemben a Fővárosi Törvényszékre.

A vádirat szerint a vádlottak megállapodtak abban, hogy jogosulatlan áfa-visszaigénylésre felhasználható cégeket szereznek meg annak érdekében, hogy e gazdasági társaságokkal tényleges gazdasági tevékenységet nem végezve, a nevükben fiktív, visszaigénylésre jogosító áfabevallásokat nyújtanak be az adóhatósághoz és NAV által ennek következtében kiutalt összegekből részesednek.

A megállapodásuk lényegi eleme volt, hogy az így megszerzett gazdasági társaságok székhelye – a volt osztályvezető személyére és munkakörére figyelemmel – a NAV regionális igazgatóságának illetékességi területére essen. Ha ez nem így volt, akkor közvetítőiken, illetve a gazdasági társaságok ügyvezetőin keresztül a cégek székhelyét ennek megfelelően megváltoztatták.

A vád szerint a volt osztályvezető a cselekmények elkövetéséhez – munkaköri kötelességét megszegve, a kiutalt általános forgalmi adó összegéből részesedve – úgy nyújtott segítséget, hogy az elkövetéshez felhasználható társaságok kiválasztásában segített, paramétereiket a rendelkezésére álló adóigazgatási nyilvántartásokban ellenőrizte, valamint a bevallások benyújtásának időpontját, az azokban szerepeltetett összegeket és a bevallás esetleges ellenőrzésével kapcsolatos teendőket egyeztette a társaival.

A Központi Nyomozó Főügyészség a NAV volt osztályvezetőjét folytatólagosan, vezető beosztású személy által, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, illetve bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja. Emellett megvádolták bűnsegédként, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével is.

A költségvetésnek az elkövetők összesen 89,4 millió forintos kárt okoztak, de a főügyészség szerint ebből lefoglalással 23,8 millió megtérült. Hozzátették, hogy ha az adóhatóság a benyújtott további fiktív áfabevallásokban feltüntetett összegeket kiutalta volna, akkor az állami költségvetésben további 60,5 millió forint vagyoni hátrány keletkezett volna.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!