„Csak azt akartam ezzel jelezni, hogy az államosítást ebben az országban nem lopásnak hívták 1948 után, a privatizálást sem szabad rablásnak nevezni 1988 után. Most is van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása.”

Lánczi András

Kivételes ember került a Corvinus élére Lánczi András személyében. Azok közé tartozik, akik se nem tagadják, hogy hívei a szervezett bűnözésnek, se nem szégyellik. Ugyanis amit korrupcióként szokás kritizálni, az minimum erkölcsileg, de egyre gyakrabban jogilag is bűncselekmény, hiába magyarázzák, hogy a szajré elvesztette közpénzjellegét. Lánczi és műhelye inkább előadja, hogy ez jóféle bűn. Szeretem, mert magyar. A legtöbben ilyenkor legalább nem arra hivatkoznak, hogy a kommunisták is ezt csinálták.

Főleg akkor nem, ha egyébként ők maguk kommunistázással emelkedtek a csúcsra. Abba beleértették az államosítást és a privatizációt is, de akkor még elítélően: azt ígérték, hogy ők nem olyanok.

És tényleg nem. Mert vegyük komolyan, amit Lánczi mond, mégiscsak filozófus vagy mi a tök. Az államosítás valóban egy politikai elképzelés végrehajtása volt, amely elképzelést itt nem részletezzük, marxizmus-leninizmus néven ismert. Ehhez is el kellett venni a trafikostól a boltját, de hosszú távú stratégia, az úgynevezett fényes jövő érdekében. Amelyet ismertettek mindenkivel, ha akarta, ha nem.

Ezután sajnálatosan kiderült, hogy a Kommunista Kunó Közértfenntartó Központ nem túl hatékonyan szervezi meg a kereskedelmet, meg általában az országot, és ez igaz volt minden másra. Így végződött egész Kelet-Európában, hol békésen, hol pedig kivégzéssel. Magyarországon szelíd volt az átmenet. Ebben valószínűleg szerepet játszott, hogy az MSZMP vezetői viszonylag puritán életet éltek, a látványos urizálástól megfontoltan tartózkodtak, esetleg egyszerűen csak volt bennük ennyi gerinc. Vagy osztályöntudat.

Kádár János kurvára nem épített luxuskocsis kisvasutat a házához és stadionjához. Tudjátok, mit építettek a kommunisták 1948 után? Úttörővasutat. Nem a saját gyerekeiknek, hanem az összesnek. Oké, el kellett énekelniük az Internacionálét, de mégiscsak az a mozgalom volt az utolsó komolyabb állami kezdeményezés arra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Mindez része volt a politikai elképzelésnek, és egyébként némileg legitimálta azt.

A privatizációt ennek a kísérletnek a kudarca eredményezte, amint az állam belátta, hogy nem tud fenntartani minden közértet és gyárat egymaga, ezért ezektől meg kellett szabadulnia. Kétségkívül korrupt módon történt ez; gyakran hatalomközeli figuráknak jóárasítva, vagy külföldi tőkének csúszópénzért. Illetve a kárpótlási jegy, na az nagy dili volt. Minden igazolt kulák kapott egy pakli kupont, aztán szépen eladta a nagybirtokosoknak, tőzsdén vagy azon kívül. De legalább valami ebből nála maradt. Amúgy az nem igaz, hogy ne szabadna ezt rablásnak nevezni – huszonöt éve megy ez a nóta. De ennél pontosabb a szétlopás kifejezés. Aki kapta, marta, szaladt vele boldogan. Aztán kinek bejött, ki meg belebukott a buszgyárába. Eloszlott szépen a vagyon, a befolyás és a bűn sokfelé, kézen-közön.

Nagyjából ez volt mögötte a politikai elképzelés: hogy ne legyen minden egy kézben, mert az árt az országnak. Teltek-múltak az évek, versenyeztek egymással a boltok – vasárnap is –, és lehetett persze szidni a Tescót, de volt hova menni helyette. Vásárlóként és alkalmazottként is. Nem járt mindenki jól, de azért elég sokan mégis. A rendszerváltás bűneit ez teszi jóvá, ha nem is maradéktalanul.

És akkor nézzük a mai szisztémát, ahogy Lánczi nevezi. Láthatóan megfordult az irány: most az ország összelopása történik, gyakorlatilag egy kézbe. Kíméletlenül folyik a harc minden versenytárs ellen, törvényekkel vagy törvényen kívül. És ugyanígy ömlik a pénz, hajmeresztő rendeletekkel irányítva, vagy egyszerű maffiamódszerekkel. Akár házszabályellenesen, vagy kopaszokkal, ha kell. És nem az a feltétel, hogy magyar legyen a kedvezményezett, hanem hogy a klán tagja. A nemzeti burzsoázia fügefalevele alól maga Lánczi András röhög ránk, négymilliárd forintunkkal a kezében.

Mind az államosításnak, mind a privatizációnak volt a közjót szolgáló iránya azon kívül, hogy a haverok jól járjanak. Lánczi magyarázata tehát nem állja meg a helyét, csak arra jó, hogy kimondja: igen, lopnak. Nyomorult teljesítmény, de remekül illusztrálja a szisztéma másik betegségét: a kontraszelekciót.

A politikai elképzelés, épp az nem világos. Amit megvalósít. Hogyan és miért lesz ettől jobb az országnak? Mi a haszna annak, ha Mészáros Lőrincet úgy tömjük, mintha a májáért tenyésztenénk? Megehetjük a végén? Mit nyerünk azzal, ha Orbán Viktor a leggazdagabb magyar? És megéri ezért cserébe, hogy mindenki másnak szarban úszó iskola és fertőző, mocskos kórterem jut? Ennyire szeretjük, tényleg? Lánczi Andrásnak oka van rá, de miért örüljenek velük a többiek? Mit érlel nekik ez a szisztéma?

Hát ennyike hiányzik a rektor úr elméletéből és egész munkásságából az elégségeshez. A beismerés már megvan. Egyre türelmetlenebbül várjuk az enyhítő körülményeket.