"Az utóbbi időben egyre valószínűbb, hogy a magyar kormányfő formálódó rendszere az egyik első megjelenése a világ csaknem egészében tapasztalható mozgásoknak" – írja Tölgyessy Péter politikai elemző az Indexen megjelent cikkében, amelyből most szó szerinti idézetként kiemelünk néhány gondolatot. Az első az idézet folytatása.

• Temérdek hazai körülményből származó sajátszerűség, lényegi köztes-európai durvaság jellemezi, mégis része a Nyugat országainak számottevő hányadában mutatkozó, hozzá valamiképpen hasonítható törekvéseknek. Ennek képviselői jobbára még távol vannak a főhatalomtól, ám így is kikezdték az 1945 utáni politika megszokott kereteit. Az Egyesült Államokban máris elnökválasztást nyertek. De másutt is sokszor az új politika embereinek offenzívái diktálják a közéleti témákat és kommunikációs módozatokat, a kormányzati gondok terhei alatt botladozó hagyományos centrumpártok inkább csak védekeznek.
• Általánosan megbicsaklani látszik a régi politikai, gazdasági és kulturális elit problémamegoldó-képességébe vetett állampolgári hit.
• Az új politika a globális kapitalizmus helyett a nemzeti, a helyi érdekek elsődlegességében keresi a siker: a hajdani nagyság és a jobb élet visszaszerzésének reményét. A régi véleményvezérek az új mozgásokat rendszerint a populizmus újbóli fellángolásaként ábrázolják, kihívóik viszont a végre elérkezett valódi demokrácia, a választói akarat elkerülhetetlen felülkerekedésének mondják.
• Az új politikai törekvések a belpolitika átalakításán túl tartósan visszavethetik a globalizáció előrehaladását, protekcionista követeléseikkel zavart kelthetnek a világkereskedelemben és a pénzpiacokon. A külön nemzeti megoldások kutatása ütközésekkel telítheti a nemzetközi kapcsolatokat. A körülményes alkudozások rendjével szakítva visszahozhatja a folytonos külső ellenségkeresésből, kakaskodásból hazai előnyöket remélő politikai gyakorlatot. Általa visszafordulhat az európai integráció, meginoghat az Európai Unió. Még távolról sem olyan veszedelmes a helyzet, mint a harmincas évektől volt, amikor egymás után omlottak össze a demokráciák. Egyelőre csupán a Nyugat régi egyensúlya bomlott meg. Pusztán megmozdult valami, ám feltehető: az eddiginél változékonyabb időszak nyitányának lehetünk a megélői.
• A parlamentáris demokráciák intézményrendszere módfelett törékeny, az őket éltető szükséges feltételek hiányában mozgásuk könnyen saját önfelszámolásukba mehet át.
• Az emberek évtizedes gondjait illetően a régi elitek érzéketlennek látszanak. A tömeges migráció és a terrorizmus tapasztalata pedig végképp alkalmatlannak mutatta a hagyományos európai vezetők jelentékeny hányadát.
• A régi politikai erők megingásának mértéke országonként eltérő, ám jelenségei szinte mindenütt érzékelhetők.

Az elemzés következő része pénteken jelenik meg.