Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A „Soros-terv” abban áll, hogy Soros György írt egy cikket, amelyben nem az van, amit Orbán miniszterelnök úr hajtogat róla.

Hírek szerint az Orbán-kormány „nemzeti konzultációt”, vagyis közpénzből finanszírozott propagandakampányt (direkt marketing) indít a „Soros-terv” ellen.

A „Soros-terv” abban áll, hogy Soros György írt egy cikket (amelyben nem az van, amit Orbán miniszterelnök úr hajtogat róla), benne javaslatokat tesz az Európai Uniónak, mit tegyen a menekültkérdésben. Ezeket a javaslatokat az Európai Unió nem fogadta meg, Soros cikke világhírű magánember magánvéleménye, nem több. Hatása nem volt senkire, csak a magyar kormányra, bár még erről is föltételezhető, hogy tagjai nem bolondultak meg annyira, hogy – klasszikus idézet – bedőltek volna a saját propagandájuknak. A tébolyt a magyar népnek szánják a vezetői, nem önmaguknak: de hogy meddig lehetnek immunisak a paranoiabacilusokra…? Nem tudni.

Nyilvánvaló, hogy az Európai Unió is a menekültek föltartóztatását és visszafordítását akarja, az Orbán-kormány képzeletbeli ellenféllel harcol az európai színtéren – s ez a küzdelem mégis komoly.

Akármennyire enged az európai establishment a menekültek, bevándorlók, vendégmunkások, illetve „a migrációs hátterű”, az egykori gyarmatokról, illetve a volt reálszocialista országokból származó, már legálisan megtelepült etnikai csoportok miatti (és elleni) etnicista-rasszista őrjöngésnek, ideológiailag még nem adta föl az európai egységnek az egyenlőség alapeszméjén nyugvó programját, amelynek történelmi forrása AZ ANTIFASISZTA KONSZENZUS – bármennyi hamisság, szépítés, öncsalás volt ebben, s bármennyire elhomályosult az eredet gondolata, amelyet már 1941-ben, a internáltságban megfogalmazott az olasz ellenállás négy gondolkodója: Altiero Spinelli, Ernesto Rossi, Ursula Hirschmann, Eugenio Colorni a Ventotene-i Kiáltványban (angol fordításban lásd itt). Kérem, olvassák el.

A volt fasiszta államok kontinuitása megszakadt, ezeket újjáalapították (vö. Hauke Brunkhorst: Das doppelte Gesicht Europas, Berlin: Suhrkamp, 2014), és az 1945 után kifejlődő intézmények – az ENSZ, az Európa Tanács, majd a Közös Piac, illetve az EU – a jogállam és a szociális állam egységét posztulálták alapító okirataikban, és ez a posztulátum (együtt a nemzetközi jog elsőbbségének erős doktrínájával) elvben ma is érvényes. (A jelenleg hatályos magyarországi „Alaptörvény” avval, hogy fölállítja a Hitler oldalán harcoló magyar állammal való közjogi folytonosság tanát, amely folytonosság 1944. március 19-én megszakadt és csak 1990 tavaszán állt helyre az alkotmányszöveg szerint, az európai alkotmányos konszenzuson kívülre helyezi Magyarországot, egyedül a kontinensen. E konszenzus szerint viszont a mai magyar állam léte – HA európai állam – az 1946-ban deklarált demokratikus köztársasággal kezdődik, és azóta is tart folyamatosan. Ez történetileg nem problémátlan persze, de nemzetközi jogi tény, amelyet csak megerősít az 1989-i pluralista, parlamentáris fordulat – kudarca ellenére, amely a jogi tényállást nem befolyásolja, bár a népi ellenőrzés alatti vegyes gazdaság, amelyet Ventotene megtervezett, a magántulajdon kelet-európai egyoldalú privilegizálása miatt nálunk nem jött létre. Alkotmányjogilag Kelet-Európa kapitalistább, mint Nyugat-Európa; egyébként szociológiailag is.)

Az elfogadott közjogi doktrína szerint az európai szociális jogállamokat a nép alkotmányozó akarata hozza létre. Ennek az akaratnak az akadálytalan és folytonos érvényesülése többek között attól függ, hogy a jogot folyamatosan alkotó törvényhozás (parlament) – és az ezt értelmező-rendszerező „bírói jogalkotás” (mindenekelőtt az Alkotmánybíróság) – szuverén és elismert-e: mert hogy annak kell lennie.

Mármost az európai alkotmányos berendezkedés szerves része – sok egyéb mellett – az országgyűlési ellenzék is, amelynek a legitimációját minden eddiginél vakmerőbben vonja kétségbe a magyar állam vezetője, Orbán miniszterelnök. Amikor azt állítja (megjegyezzük: alaptalanul, mindenfajta bizonyíték vagy érv nélkül), hogy az ellenzék „nem a maga ura, kívülről irányítják”, akkor a mindenkori – forradalmi és ellenforradalmi – diktatúrák hagyományos formuláját eleveníti föl.

Eszerint az ellenzék nem képviseli a népet (a nép egy részét), hanem külföldi hatalmak – vagy „a nemzetközi zsidóság” vagy „a nyugat-európai liberális elitek” stb. – érdekeit. A népszuverenitást és a közérdeket a többséggel megválasztott, de immár nem a többséget (azaz egy részt), hanem az egészet, az összességet megtestesítő hatalom képviseli kizárólag – ezért a kisebbségben maradt erők (ellenzékiségük puszta ténye révén) a nép ellenségei, idegen érdekek – öntudatos vagy öntudatlan – kiszolgálói, népidegen, fajtaidegen (sippenfremd), idegenszívű honárulók, külföldi ügynökök.

Innen már csak egy – pillanatnyilag (szerencsére) még csak fogalmi – lépés a „koncepciós pörök” ún. konstruált vádjainak megfogalmazása és benyújtása, ahogyan ezt Orbán miniszterelnök úr egyik példaképének, Erdoğan elnök úrnak a parancsuralmi, puccsista rendszere gyakorolja fáradhatatlan energiával.

Az emberi jogi értékrendet, tehát az európai alkotmányjogi konszenzust (is) reprezentáló jogvédő csoportok, NGO-k külföldi ügynöknek nyilvánítása előzte meg ezt a fordulatot. De a civiltársadalmi szervezetek nem közhatalmi testületek, amelyek fokozott alkotmányos védelemben részesülnek, mint a parlamenti pártok, mert hiszen ez utóbbiak jogilag az állam részei – a jogvédők üldözése ugyan jogtalan, de önmagában még nem zúzza szét teljesen a polgári, ám szociális jogállam (részben üres) kereteit.

Az ellenzéki pártok idegen ügynökségnek nyilvánítása idegengyűlölő, Európa-ellenes, antiszemita hangsúlyokkal súlyosbított uszító kampány keretében a magyar állam alapjait ássa alá. (Megjegyzem, amikor Orbán urat és államhelyettesítő uralmi gépezetét avval gyanúsítják, hogy ez Putyin elnök úr „lefizetett” ügynöksége, a paranoid logika ugyanaz: a különbség csak annyi, hogy Orbán úr vádolói gyöngék, népszerűtlenek és – a médiahelyzet miatt – jobbára ismeretlenek. De a paranoid és uszító szándék – az erőkülönbségen túl – nem értékesebb, mint Orbán miniszterelnök úr rezsimjéé. Nem is kevésbé nacionalista. Már elmondtam korábban is, ami magától értetődik: az oroszellenes naconalizmus nem különb a többinél.)

Amennyiben a Magyarországot jelenleg kormányzó hatalmi csoport bűnözésnek – közelebbről: hazaárulásnak és összeesküvésnek – nyilvánítja az ellenzékiséget, akkor egyrészt lassacskán fizikailag is veszélyessé válhat a demokratikus politikai tevékenység hazánkban, másrészt végveszélybe kerülhetnek a racionális (észszerű) politikai gondolkodás alapföltételei.

Ha ugyanis – amint a „totalitárius” zsarnoki téboly megköveteli – semmi nem az, aminek látszik, minden nyilvános aktus mögött sötét titkok húzódnak meg, ha az állam – benne az ellenzékkel – maga a rejtelem, amelyet külföldről szőtt üzelmek befolyásolnak vagy határoznak meg, akkor a politika: rendőrségi ügy. A rendőri, titkosszolgálati, ügyészségi, ideológiai és propagandaszervekre, az Orbán-csoport által fölvásárolt tömegmédiákra kell bízni az ilyet.

A politikai pluralizmus és tolerancia ellen fölkeltett antidemokratikus hisztériának mindig alkotóeleme – a meggárgyult szabadságellenességen túl – az idegengyűlölet, amely nálunk a XVIII. század óta az uralkodó rétegek körében Nyugat-ellenességet jelentett és jelent, ehhez járul persze a kisebbségek gyűlölete (amelyek idegenek és idegen érdekek szolgái) összefonódva a „fajtisztaságnak” („etnikai homogeneitásnak”) és az idegenek kiűzésének, a fizikai és intellektuális határok lezárásának követelésével.

Az elmebajt (minden ismert tény mögött ismeretlen titok lappang; semmi nem igaz, ami nyilvános; minden hazugság, ami NEM a legkezdetlegesebb önzésen alapul) az Orbán-kormány teszi járvánnyá. Ennek maga is áldozatul eshet, és ebben a veszedelmes játékban talán nem tud már megállni, és teljesen képtelenné válhat a valóság észlelésére.

Van különbség aközött, hogy valaki őrült-e vagy csak őrültnek tetteti magát. Egészen addig, ameddig az illető képes a kettő között különbséget tenni.

Ám az elmebeteg viselkedés elszenvedőinek ez nagyjából mindegy, ha a paranoia rendszere totális, nem mutatkozik rajta rés. Éppen ezért biztató volna, ha kiderülne, ha a Soros-hisztériát fokozó „nemzeti konzultáció” ötletéről kiderülne, hogy tréfa volt, és Orbán miniszterelnök kijelentené, hogy az ellenzékről állítólag elmondott szavait tévesen idézték. Ez vigasztalná az épelméjűségéért egyemberként aggódó magyar népet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!