Máris megvan a Kósa-féle vagyonkezelési és szülőtámogatási botrány első áldozata: kirúgták a pécsi városháza portását, amiért állítólag miatta húzta meg Kósa Lajos sofőrje a szolgálati Škoda oldalát.

Szegény portás nem kinn őrködött, hanem éppen a szükségét végezte odabent, amikor odaért az újságírói kérdések elől menekülő miniszter kocsija, hogy aztán a rossz manőverezés miatt beszoruljon a városháza kapujába. A minisztert nem hagyta nyugodni az ügy, levelet írt a pécsi polgármesternek, hogy az "idős munkatárs" nem tehet semmiről, ne rúgják már ki, az ő rohanása volt a gond, meg hogy egyáltalán belement a hagyatéki ügybe – ja nem, ez utóbbit nem írta.

Kósa Lajos egyáltalán nem ír és mond most már semmit. Az elején legalább még kitalált valamit, ami aztán a nap második felében már nem úgy volt (nem német nő, hanem magyar, nem ismeretlen, hanem ismerős), de azért elmondta újságba, videóba – majd elhallgatott. Azóta maximum a TV2-ben cáfol mindent, amit korábban még nem annyira cáfolt, de leginkább hosszú, magányos sétákat ejt meg újságírók társaságában, akik sztereóban kérdezik, és inkább választja a szűk kapukon történő átszáguldást, csak hogy ne kelljen egy újabb verziót kiötlenie arról, mi is történt itten vele.

Még az is lehet, hogy szemernyi sértettség van benne: őt mindenki csak kihasználja, átveri, pedig csak városa befektetéseit tartja mindig szem előtt, nem akarja elszalasztani egyetlen nagy nyugati örökség becsatornázási lehetőségét sem. Ha pedig a hála politikai kategória, akkor nagylelkűen nem zárkózik el némi jutaléktól sem, ha annak a halott devizakülföldinek a lánya annyira rá akarja erőltetni a pénzét. Elvégre nem saját célra kell az a pénz, hanem a feleségének, illetve mégsem, az édesanyjának.

El tudják képzelni, milyen jól mutat 800 millió forint egy frissen megszerzett mátészalkai sertéstelep mellett? Nagyon jól mutat. Aki ezt nem tudja értékelni, az annyit is ér.

Napi gyakorlattá vált, szintet lépett az elmúlt nyolc évben a kormányzati szinten űzött gazdagodás, ezeken belül viszont számos olyan korrupciógyanús helyzet bukkan elő mostanában, amely nemzetbiztonsági kockázatot is rejt. Itt van rögtön a tömeggyilkos szíriai elnök finanszírozójának behozatala Rogán-kötvények segítségével; itt volt ugye az al-Kaida finanszírozó szaúdi "professzor" honosítása - mégis Kósa Lajos története a legizgalmasabb.

Már nagyságrendje miatt is a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagystílűbb, egyben legrejtélyesebb lenyúlási és/vagy pénzmosási kísérletéről lehet szó, a háttérben felsejlő svájci cég és valószínű orosz háttere miatt azonban érdemes nemcsak gigalenyúlási próbálkozásként nézni a Kósa-ügyet.

Ami a lenyúlást illeti: teljes mellékvágány annak firtatása (és persze az érintett azon csapásirányú védekezése), volt-e itt egyáltalán pénzmozgás, azt sem tudjuk, van-e ilyen összegű állítólagos örökség, "természetesen édesanyám soha nem kapott egy fillért se tőle". Amiről beszélünk, az 2, azaz kettő db. hiteles közjegyzői okirat. Az egyik 2013. január 28-án keletkezett, ebben Szabó Gáborné Matkó Mária azzal bízza meg az akkori debreceni polgármestert, hogy vagyonkezeljen neki 4,3 milliárd eurót (1300 milliárd forintot), és vegyen rajta államkötvényt. A másik okirat ugyanazon év szeptember 26-i keltezésű, és arról szól, hogy a megbízó 2,6 millió eurót (800 millió forintot) ajándékoz a polgármester édesanyjának.

Ez már nem az a kategória, ami csak egy újabb fejezet a Nagy Kormányközeli Megvesztegetési Ügyek sorozatból. Itt valaki komolyan gondolta, hogy hamarosan 1300 milliárd forint üti a markát, egy másik valaki - komoly kormánypárti politikus, polgármester, jelenleg tárca és szavak nélküli miniszter - pedig komolyan gondolta, hiszen a közjegyzőhöz is elment e célból, hogy akár a felesége, akár az édesanyja nevére hamarosan beérkezhet egy 800 milliós volumenű összeg, hiszen ez neki kvázi jár, nyilván.

És a legviccesebb, hogy ilyenkor óhatatlanul beugrik Kósa beceneve (Wikileaks: "Mr. 10 százalékból Mr. 20 százalék lett"). Ami viszont egyáltalán nem vicces: ha ez egy megfélemített állampolgár védelmi pénze Kósa számára. Szabóné ugyanis határozottan állítja, hogy a polgármester védelmet és biztonságot ígért neki,

én pedig úgy gondoltam, hogy ezt valamilyen formában viszonozni kell. Én ezzel viszonoztam. A két és fél millió euróval.

Mint mondta, Kósa "nem kérte, csak elfogadta" a pénzt. Na ez az, ami nincs, ilyen nem létezhet. Ez az az eset, amikor az ügyészségnek be kell kérnie a két eredeti doksit a Magyar Nemzettől, el kell olvasnia a fenti nyilatkozatot, és hivatalból nyomozást kell indítania. Kellene. Kósának természetesen az eljárástól függetlenül is azonnal repülnie kell posztjáról, hiszen ilyen attitüddel senki nem lehet Magyarország bármilyen vezető közhivatalnoka.

1300 milliárd forint. Ez már nem az a világ, amelyben egy NER-nyertes vállalkozó kifizeti a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes szánalmas svédországi vadászatait, vagy amelyben kétséges közel-keleti figurákat importálunk azért, hogy az Orbán-családdal bizniszeljenek. Ekkora összeg már GDP-arányos gondolkodást követel meg, többen ki is számolták, hogy 1300 milliárdból szinte rendbe lehetne hozni a teljes magyar oktatásegészségügy-komplexumot.

Mindeközben emlékezzünk arra, hogy egy Christian Wulff nevű német köztársasági elnöknek 2012-ben azért kellett buknia (aztán később rehabilitálták), mert az ügyészségben erősen felmerült a gyanú, hogy kedvezményes hitellel finanszírozta a házépítését, és baráti vállalkozók fizették ki az elnök válogatott nyaralásait. Nem azzal foglalkoztak, kérte-e Wulff - elég volt, hogy csak elfogadta.

Van itt azonban más is. A nő azt állítja, apjától, Németországból örökölte az állítólagos hatalmas vagyont, elmondása szerint heteken belül nála is lesz a teljes összeg, megvan az ezt igazoló okmány. A közjegyzőnél lévő dokumentum szerint Szabóné, tehát a megbízó egy kisrepülőgépek karbantartására specializálódott svájci cég, az Altenrhein Aviation kisrészvényese - ezt a cég azonban tételesen cáfolta. Az örökséget nézve viszont a közlemény szerint Szabóné apja sem lehetett a cég kistulajdonosa, lévén "más magánszemély soha nem volt Altenrhein Aviation AG részvényese", a valódi, 100 százalékos tulaj abban az időben a szintén svájci Pilatus AG volt.

Ezzel együtt nemcsak Kósának és Szabónénak, de a svájci cégnek is van még magyarázkodnivalója.

A Magyar Nemzet ugyanis kiderítette, hogy a Pilatus repülőgépgyár nagy része Gratian Dietrich Béla Anda, a zürichi magyar tiszteletbeli konzul és családja tulajdonában van az IHAG Holdingon keresztül, tehát a zavaros sztorit, az állítólagos örökölt vagyon eredetét érdemes lehet a magyar connection szempontjából is megvizsgálni (a Pilatus is csak Szabóné tulajdonlását cáfolta, az apjáét nem). Nem kevésbé érdekes az az információ, hogy a Pilatust is magában foglaló cégcsoport egy másik cégében Putyin-közeli milliárdos is felbukkan tulajként, az Altenrheint és két másik céget pedig a Napi.hu információja szerint oroszközelségi, tehát nemzetbiztonsági okokból kirakták egy lengyelországi tenderből.

Mindez persze nem Mr. Húsz Százalék magánügye - de mivel a kép igencsak zavaros, és igencsak kétséges a csengeri asszony állítólagos örökségének ügye, elég fura, hogy őt magát látványosan hidegen hagyja, milyen forrásból is gazdagodott volna az édesanyja. Ha viszont mégiscsak tud valamit, jó lenne, ha végre elmondaná.

A pécsi portást pedig igen, vegyék csak vissza.