Teljes mértékben elfogadhatatlan az a kormányzati szándék, amely a hajléktalanság és a közterületen való életvitelszerű tartózkodás problémáját azok kriminalizációjával, kvázi a tiltás és eltüntetés eszközeivel igyekszik kezelni. Bár ennek lehetnek rövid távú előnyei a kormányzati kommunikáció számára, azonban mind rövid, mind hosszú távon súlyosbítja a hajléktalanok kiszolgáltatott helyzetét, és nem tesz semmit annak érdekében, hogy csökkentse vagy megoldja a hajléktalanság problémáját.

Egyfelől a közterületen élők büntetésével eddig is élhettek helyi önkormányzatok, s az elmúlt évek bizonyították, hogy ezek az intézkedések nem szolgáltak eredménnyel, másfelől pedig a társadalom peremén élő, kiszolgáltatott emberek büntetése nélkülözi az emberiességet, és nem is jelenthet megoldást a szociális eredetű problémáikra.

Túlterhelt ellátórendszer, szűkös támogatások és túlzsúfolt szállók

A probléma nem a padok elfoglalása, hanem az, hogy ma Magyarországon nincs megfelelő védőháló, amely megakadályozná, hogy embereknek utcán kelljen élniük. A jelenlegi ellátórendszer, annak ellenére, hogy a benne dolgozók képzetten és elkötelezetten – sokszor túlterhelten – teszik a dolgukat, alkalmatlan nemhogy a probléma komplex kezelésére, hanem egyes kormányzati szereplők állítása ellenére arra sem, hogy szükség esetén befogadja az összes hajléktalant.

Az elérhető hivatalos adatok alapján a hajléktalan emberek számára országosan 9600 férőhely áll rendelkezésre, "krízisidőszakban" pedig további 1500. Bár a hajléktalan emberekről nincsenek pontos statisztikai kimutatások, különböző számítások alapján számuk legalább 15–30 ezer fő közé tehető Magyarországon. Ez azt is jelenti, hogy nincs kapacitás az összes hajléktalanok befogadására. A költségvetésnek már hosszú ideje feltűnő hiányossága, hogy nem ad elég pénzt a hajléktalanság kezelésére. A hajléktalanellátásra szánt állami normatívák évek óta nem változtak. Az intézményeknek az ellátottak száma után juttatott összeg azonban körülbelül arra elegendő, hogy az ellátók nagyon szerény, sőt sokszor inkább kifejezetten leromlott körülményeit úgy-ahogy fenntartsa. Ez egy állandósult „krízisellátás”, amelyben a krízishelyzet tartós megoldására nincs lehetőség.

Az utcán élő emberek számának csökkentésére és az ellátó rendszer további túlterhelésének elkerülésére több javaslatot is megfogalmazott mind a hajléktalanellátó szakma, mind az ezen a területen dolgozó civil szervezetek. Megoldást jelentene az utcai szociális munka kapacitásának bővítése, valamint az éjszakai szállások minőségének és szolgáltatásainak növelése. Óriási probléma ugyanis ma Magyarországon a szállók zsúfoltsága, a nem megfelelő higiéniai körülmények és a szállókon lévő biztonság hiánya. Emellett a szükségesnél jóval kevesebb a párok által is igénybe vehető szálláshelyek kapacitása. Az éjszakai menedékhelyek színvonalának növelésével valószínűsíthető, hogy az utcáról is sokkal több ember fog bemenni ezekbe az intézményekbe aludni.

A menedékhelyek önmagukban azonban nem nyújtanak komplex megoldást a hajléktalanságból kijutáshoz, szükség van olyan a hajléktalanellátó-rendszerből kivezető utakra és a hajléktalanná válás megelőzésére, amelyek révén tehermentesíthető a hajléktalanellátó-rendszer. Ilyen megoldás lehet akár a több szervezet által a gyakorlatban is bizonyított „elsőként lakhatást”-modell, akár az albérlet-támogatás vagy a munkaerő-piaci integrációt célzó programok. Bár az utcán élő hajléktalanok közül sokan dolgoznak, van jövedelmük, nem tudnak megfizetni még munkásszállót sem, mivel a közmunka-jövedelem több mint felét teszi ki egy szobabérlet vagy munkásszállás havidíja, és a fenti okokból az éjjeli menedékhely sem opció számukra. Jobb munkaerőpiaci feltételek és támogatott albérlet révén, szociális munkával támogatva az utcán élő hajléktalanok jelentős része újból emberhez méltó életet élhetne.

Stiller Ákos

A hajléktalan emberek között sokan szenvednek súlyos egészségügyi, mentális vagy függőségi problémákkal, ezért munkaerő-piaci integrációjuk nem megoldott. Problémáik súlyánál fogva rajtuk sem fog a büntetés segíteni, illetve gondjaik nem terhelhetők az éjjeli menedékhelyre. Nekik szakellátást kell biztosítani: kórházi, pszichiátriai, illetve addiktológiai gondozásra van szükségük, ezzel párhuzamosan pedig lakhatásukat is meg kell oldani. A világ számos pontján sikerrel működnek „elsőként lakhatás"-programok a jelentős gondozási igényű fedél nélküliek esetében is: először lakásba költöztetik őket, majd megkezdik gondozásukat. A lakásba költözés után a tapasztalatok alapján figyelemre méltó mértékben csökkennek az egészségügyi problémák.

Nem a rászorulók kapják a támogatásokat

Az utóbbi években a lakhatás területére irányuló kiemelt közpolitikai figyelemből és az évek óta nem látott forrásmennyiségből a lakhatási szegénységben élők keveset érezhettek. A változás olyan, elsősorban lakástulajdonszerzést támogató intézkedésekhez, mindenekelőtt a csok kiterjesztéséhez kapcsolódott, amelyhez ezek a háztartások nem, vagy csak korlátozott mértékben férnek hozzá. Ez, sajnos, egy általános trendbe illeszkedik.

A központi költségvetés lakhatási célra fordított kiadásainak 2016-ban mindössze 23%-a volt szociálisan célzott, rászorultságot is figyelembe vevő. Adataink szerint ez a trend folytatódik, és idén 10% alá is csökkenhet. A megfizethetőségi nehézségek, rossz lakásminőség, energiaszegénység, elhelyezkedési problémák, hajléktalanság kezelésében, egy megfizethető bérlakásszektor fejlesztésében nem történt célzott, rendszerszintű előrelépés, enélkül pedig a lakhatási szegénység tovább fog mélyülni Magyarországon.

A hajléktalanság kezelése a jelenlegi stratégia mentén, mely elsősorban pusztán a túlélést szolgáló szállás biztosítására és a büntetésre épül, nem lehetséges. Ezért a problémát komplexen kezelő, a hajléktalanság megelőzését és újratermelődését biztosító új megoldások rendszerszintű alkalmazására van szükség. Mindenekelőtt szükség van egy a szegénységben élők – nem csak a hajléktalanok – problémáira érzékeny koherens lakáspolitikára, mely képes megvédeni az állampolgárokat a hajléktalanná válástól (szociális- és krízislakás-állomány növelése; központi, normatív, kielégítő mértékű lakhatási és adósságkezelési támogatás bevezetése; megfelelő mértékű szociális gondozás stb.), a hajléktalanná vált emberek számára pedig biztosítja, hogy mielőbb önálló és fenntartható lakhatáshoz jussanak.

MTI / Kallos Bea

A közterületen élők büntetése helyett, tartós és megfizethető lakhatási megoldásokra, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére (addiktológiai és pszichitáriai szolgálatások elérhetővé tétele hajléktalan emberek részére), „elsőként lakhatást"-típusú szolgáltatásokra van szükség, az utcán élő emberek sikeres és hatékony társadalmi integrációjának megvalósítása érdekében. A fentiek nem nélkülözhetik az ezeket a programokat és stratégiákat támogató az eddigieknél magasabb állami költségvetési források biztosítását sem. Márpedig alacsony jövedelmű háztartások vagy utcán, átmeneti szállásokon élők számára megfizethető lakhatás ma Magyarországon alig áll rendelkezésre. Az önkormányzati bérlakásállomány évtizedek óta csökken, 2016-ra a teljes magyar lakásállomány mindössze 2,5%-át tette ki. Az önkormányzatok bérlakásaik valamivel több mint a felét adják ki a családok anyagi helyzetét figyelembe véve, azaz a teljes magyar lakásállomány 1,3%-a áll rendelkezésre szociális bérlakásként.

A tervezett és az azóta elfogadott kriminalizáció ellen több nemzetközi szervezet, egyebek között a Feantsa (a hajléktalanokkal foglalkozó nemzeti szervezetek szövetsége), valamint az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Főbiztosi hivatalának különmegbízottja is szót emelt. 

Reméljük, hogy a jelenlegi kormányzat által kriminalizált hajléktalan emberek társadalmi megítélése a jövőben sem a kormánypárt által vezérelt véleményeket követi majd. 

Társadalmi és civil szervezeti összefogással nem csak feladatunk, de kötelességünk is a kiszolgáltatott, otthontalan emberek megsegítése, akik nem bűnözők, hanem az utóbbi évtizedek súlyos, a mai napig megoldatlan gazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi válságainak áldozatai.

A cikk szerzői: Bajomi Anna – lakhatási szakértő, szociálpolitikus; Szegfalvi Zsolt – a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezetője