Mivel most hetekig bugyog majd minden lefolyóból, hogy megbélyegezték, megszégyenítették és elfenekelték Magyarországot és az összes magyart egyenként, még az elején szólnék, hogy engem ugyan nem.

Nem zárattam be ugyanis újságokat, nem vegzáltam civil szervezeteket, nem küldtem kopaszokat népszavazások ellen, és nem akadályoztam meg egyik párt kampányát sem. Ezenkívül nem loptam, és a családomat sem tanítom be lopásra.

Nem ingem tehát Orbán Viktor csíkos pizsije, és nem gatyám az a rongyszőnyeg sem, amit hivatali útjain visel. A vádirat nem rólam szól.

Ezt még sok millióan elmondhatják magukról. Azok, akik nem is szavaztak rá, de még a támogatóinak a többsége is. A Sargentini-jelentés Orbán Viktor és kormánya tetteit vette sorra, és állapította meg róluk nagyjából pont azt, amivel ez a kormány idehaza egyenesen dicsekedni szokott.

Sérelmük nem az enyém, ahogy bűneik és törekvéseik sem. Közösséget pedig azokkal érzek inkább, akik szintén felröhögnek, amikor ez a suttyó elpróbálja odakint a belpiacos mutatványait. Igen, jó látni, hogy van még hely, ahol tőle keményeket kérdeznek, és ahol kikacagják félelem nélkül, amikor hazudik. A németek, belgák és franciák ezt a saját vezetőikkel tehetik meg otthon, saját nyilvánosságukban, köztévéjükben és parlamentjükben. A vita meg arról szól, hogy nálunk miért halt ki ez a szokás – ez a jog.

A mi hazánk ebben az ügyben nem vádlott, hanem áldozat – és tanú.

Magyarország, ahogy az Európai Parlamentben is elhangzott, nem Orbán Viktor, és nem a Fidesz. Magyarország rengeteg dolog szivárványló összessége, és ebben benne van minden a zengői bazsarózsától a Király utca sarkán száradó szarig.

Mármost ha a szarra azt mondja valaki, akár egy jöttment holland, hogy büdös és nem oda való, azon én nem sértődök meg. Nem fogom verni a mellem, pláne összekenni szarral, hogy ez a mi kutyánk kölyke, hungarikum, és nekünk ez ízlik. Nem találok ki elméleteket arról, hogy máshol is van szar, és ez az egész fintorgás csak azért van, mert nem akarunk beengedni ezermillió arabot. Arról nyithatunk egy másik vitát, ám amit a kutyaszarról mond a nemes hölgy, az bizony tény.

Ettől nem leszek kevésbé magyar, csak kevésbé szaros.

Az igaz, hogy amikor a szar mellett elment már száz honfitársam, és egy holland turista kezdi összeszedni illatos zsebkendőjével, akkor kínosan érzem magam. Ez az érzés rokon a szégyennel.

Baljós gondolat, hogy amint nálunk milliók képzelik azt, hogy minden egyes menekült őrjöngő vadállat, odakint talán sokan azt hiszik, hogy minden magyar az utcasarkon tolja le a gatyáját, mint Orbán Viktor. És Bécsben megint kikerülnek a kirakatba a táblák, hogy Magyar, ne lopj. A szégyen és a bűn ma Orbáné. Magyarország jobbik felének feladata – köztük éppen azoké, akiknek elnyomása ellen Európa most szót emelt –, hogy létével és munkájával jelezze: nem vagyunk mind cinkosok, és némák sem.

A Sargentini-jelentés körül kirobbant botrányról itt olvashatnak további részleteket.