szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Érden egy kritikus asztaltársaságot fenyegetnek pénzbírsággal, Pécelen egy Facebook-csoport csapta ki a biztosítékot.

Különös módon gyakorolja az érdi polgármester, T. Mészáros András a névválasztás jogát.

Az Átlátszó tárta fel az ellentmondásos esetet, miszerint az Érdi Közéleti Kerekasztalt egy július 17-i polgármesteri döntés értelmében 300 ezer forintos bírság fenyegeti, ha továbbra is használják nevükben az "érdi" szót.

A döntést egy 1994-es szabály alapján azzal indokolják, hogy a névhasználat engedélyezését megtagadhatják, ha a használat és annak módja, körülményei az érdi önkormányzat, illetve a lakosság jogait sértik. Ez még arra is vonatkozik, ha a veszélyeztetés csak lehetőség.

A polgármester szerint, mivel a Kerekasztal már több mint hat hónapja engedély nélkül használja az érdi nevet, létrejött az a körülmény, ami alapján jogos a tiltás.

Mindeközben a Kerekasztal még nem bejegyzett civil szervezetént működik, de tervben van, hogy egyesületté alakulnak, és akkor is használnák az "érdi" nevet. Varga Illés Levente, a Kerekasztal képviselője szerint mikor a polgármester nem foglalt állást az egyesületté alakulás lehetőségével kapcsolatban, akkor nem tett eleget eljárásjogi kötelezettségének. Bár a Kerekasztal kérhet jogorvoslatot az önkormányzat közgyűlésénél, számolni kell azzal, hogy ott elsöprő a Fidesz többsége, illetve a polgármester a helyi Fidesz vezetője.

A Kerekasztalról pedig tudni lehet, hogy élesen bírálják a jelenlegi városvezetés politikáját. Még 2017-ben alakultak, egyszerű asztaltársaságként, hogy teret biztosítsanak helyi közéleti témák megvitatására – de emellett nem zárják ki az országos vagy globális kérdéseket sem, ha azoknak van helyi vonatkozása.

Az Átlátszónak Varga azt mondta, hogy élnek a jogorvoslattal, mert az eset során alapvető emberi és állampolgári jogok sérülnek. Még mint havonta összeülő baráti társaság, eszükbe sem jutott magukra vonatkoztatni a szabályozást. Ez természetesen megváltozott, mikor elhatározták, hogy egyesületet alapítanak.

Az Átlátszó felemleget egy 1999-es ügyet, ami a Népszabadságban is megjelent, és még érdekesebbé teszi T. Mészáros András lépését. T. Mészáros és felesége ugyanis fiukat Kishercegnek szerették volna hívni, ezt viszont a hatóságok nem engedték meg nekik. Mészárosék akkor alkotmánysértőnek nevezték azt az 1983-as rendeletet, ami szerint csak a Belügyminisztérum által közreadott névsorból lehet választani. Bár a Kisherceg a mai napig nem szerepel a választható utónevek között, T. Mészáros hivatalos pártéletrajzában fiát ezen a néven tünteti fel.

Pécelen még drákóibb a szigor, Szőllősi Ferenc polgármester ugyanis a "Pécelen hallottam" nevű Facebook-csoportnak tiltotta meg a névhasználatot. Itt egy olyan csoportról van szó, ahol a tagok teljesen hétköznapi dolgokról beszélnek. (Ilyen csoport több városban is van az országban, elveszett tárgyakat keresnek, vicceket és fotókat osztanak meg stb.) Az esetről a Zoom számolt be nyár végén, és a pikantériája, hogy a polgármester semmilyen konkrétumot nem tud felhozni, hogy a csoport pontosan milyen módon veszélyezteti az önkormányzat vagy a város lakóinak jogait.



HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!