„Az a tény, hogy Magyarországon a zsidóság szervezett, tömeges haláltáborba hurcolása az ország 1944. március 19-i német megszállás után következett be, nem elkendőzése az azért viselt felelősségnek, annak a bűnnek, hogy az állam ezt követően nem védte meg polgárait”

– mondta Gulyás Gergely miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, jövőre megnyitják a legújabb magyar holokausztmúzeumot és emlékhelyet, a Sorsok Házát.

MTI / Mohai Balázs

A miniszter nagy műgonddal fogalmazott mondata jól példázza azt a bűnöket relativizáló történelemértelmezést, amely miatt zsidó szervezetek, intézmények és holokausztkutatók tiltakoznak a Sorsok Háza tervezett koncepciója ellen.

Az ugyanis, hogy a magyar állam a német megszállás után nem védte meg polgárait, elég furcsa kijelentés, tudván, mi minden történt előtte. A zsidóellenes intézkedések már 1920-ban, a numerus claususszal elkezdődtek, az első zsidótörvényt 1938-ban hozták meg, majd sorban a másik kettőt, ami a zsidók beazonosításával, majd fokozatos kiszorításával, megbélyegzésével és üldözésével járt. A magyarországi zsidó holokauszt első állomása az 1941-es kamanyec-podolszkij tömegmészárlás volt. És bár tény, hogy a magyarországi zsidók deportálása a német megszállással kezdődött, de a magyar állam ekkor nem a védelmet mulasztotta el, hanem aktívan segítette a náci tömeggyilkos gépezetet.

A kormányzó, aki ott se volt

Abban nincs konszenzus, hogy Horthy Miklós kormányzó mikor értesült arról, milyen sors várta a zsidókat Auschwitzban, ahova legnagyobb részüket szállították hazánkból. A többségi álláspont szerint októberben jutott el hozzá az információ, azonban vannak olyan neves kutatók, akik szerint már júniusban értesülnie kellett róla. Horthy szerepe amúgy is az egyik legvitatottabb témája a magyarországi vészkorszak kutatásának, éppen ezért figyelik többen aggodalommal a kormányzó Orbán-kormány által támogatott kultuszát.

Stiller Ákos

Nem segített a Sorsok Háza projektnek az sem, hogy a Terror Háza múzeum főigazgatójára, Schmidt Máriára bízták az eredeti koncepció kidolgozását. Schmidt ugyanis „évekkel ezelőtt kiírta magát a holokausztkutatók sorából” – legalábbis a Mazsihisz elnöke, Heisler András szerint. Schmidt azzal vágta ki a biztosítékot, hogy egy 1994-es londoni konferencián a beszámolók szerint megpróbálta „bizonyítani”, hogy a háború utáni kommunista rendszer elnyomóbb volt, mint Sztójay Döme nácibarát kormánya. A konferencián ezért csaknem kifütyülték Schmidtet. Vannak, akik úgy értelmezték ezt, hogy Schmidt ezzel egyenesen relativizálta a holokausztot.

A Sorsok Háza terve, amit 2014-ben mutatott be, a Lázár János vezette akkori Miniszterelnökség pedig véleményezésre kiküldött, csak tovább borzolta a kedélyeket. A józsefvárosi pályaudvaron kialakított intézmény a célja szerint a holokauszt gyermekáldozatainak és túlélőinek szemszögéből mutatja be a vészterhes éveket. A Schmidt Mária-féle koncepciót Lázár János a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézetének, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontnak is megküldte véleményezésre. A kutatók szerint

a tervezet ellentmondásos, gondatlanul szerkesztett munka, szakmailag nem eléggé megalapozott, súlyos szerkezeti aránytalanságok vannak benne.

Az ismertető anyagokból nem derül ki, hogy milyen út vezetett az 1944-es német megszállást követő tragédiához – szerintük megkerülhetetlen a Horthy-rendszer, illetve a magyarországi antiszemitizmus rövid bemutatása –, és nem derült ki, hogy akarják érzékeltetni a holokauszt történeti hátterét. Márpedig a Sorsok Háza már azon modern múzeumok sorába tartozik, amelyeknél az állandó kiállítás tervei szerint húzzák fel az épületet.

Túry Gergely

Nem kiállítóterek készülnek, amelyekben bármilyen műtárgyakat be lehet mutatni, hanem komplett forgatókönyv készül a látogatóra gyakorolt hatásokról, és minden ezek szerint kerül kialakításra. Márpedig a Sorsok Háza a föld alatti kiállító tereivel már évek óta áll.

A fal adja a másikat

A koncepció nem nyilvános, de a hvg.hu megkapta azt az értékelést, amelyet Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője készített. Schmidt kevés szöveget akart, de annál több, érzelmekre ható látványelemet. A tervek szerint egyes tematikus csoportokban túlélők visszaemlékezései alapján ismerhetik meg a látogatók a holokauszt történetét. A tényeket, adatokat a kiállítás végén, az „Explorer” teremben böngészhetik át az erre még igényt érző látogatók. A többség ezt már valószínűleg ki fogja hagyni.

Toronyi szerint a visszaemlékezéseken alapuló történetmesélés eltávolítja a kiállítás létrehozóinak felelősségét. Ezzel az eszközzel ugyanis minden elhangzott állítás „igazzá” válik, hiszen a visszaemlékezők mondják. Ezzel legitimizálják azt a tartalmat, ami a válogatás, szűrés és vágás révén mégiscsak a rendezők narratíváját mondja el. A 2014 júliusában számukra ismertetett anyagban csak zsidó holokauszttúlélők, zömmel izraeliek beszélnek, kikeresztelkedettek például nem. Ezzel szerinte az a baj, hogy így nem mutatják be azt a tényt, hogy a zsidótörvények érintették azokat is, akik csak a kirekesztő törvények miatt kerültek ebbe a kategóriába. Vagyis faji alapon, és nem a felekezeti hovatartozás alapján.

Túry Gergely

A kiállítás 1938-cal indul, ez Toronyi szerint még elfogadható is lenne. Kilenc termet elemzett (ebben az Explorer-szoba nincs benne), és leírást adott a tornyokról, amelyek vasúti szerelvényt formázó kialakítását évek óta látni lehet a Fiumei útról. Az állandó kiállítás kezdetén a látogató hirtelen egy „tölcsérben” találja magát, ami egy családi képekkel kibélelt szűkülő tér, a képeken a zsidótörvények előtti időszak zsidó családjai szerepelnek, a végén pedig a zsidótörvények kapuja látható. A következő két terem a munkaszolgálattal foglalkozik, de a kiállítás anyaga a munkaszolgálatnak csak egy részét mutatja be.

A „beszolgáltatások fala” elnevezésű teremben falba fúródó félbiciklikkel és korabelinek mondott játékokkal illusztrálják a zsidótörvényekkel párhuzamosan megjelent beszolgáltatási rendeleteket, azonban Toronyi szerint „problematikus tény”, hogy „nem a játékmackót kellett leadni a Magyar Nemzeti Bankban, hanem a szülők számláit zárolták, miután beszolgáltatták az autójukat, biciklijüket, nemesfémeiket”. Ez a terem ráadásul az 1944-es náci megszállásról szóló terem után következik, holott jelentős zsidó csoportok már az 1938-39-es törvények következtében elvesztették a megélhetést biztosító munkájukat, földjüket, üzletüket.

Nem baj, van másik

Elméletileg a „házmester” teremben feszegetik a társadalmi felelősség kérdéskörét, azonban a névadás eleve a rosszindulatú feljelentőre és tömbbizalmira tereli az asszociációt. Ilyen perspektívából pedig nem látszanak a társadalom egészének rossz döntései, valamint azok következményei. A „zúzó teremben” azt sugallja a kiállítás, hogy a zsidók deportálását követően a javaikat megsemmisítették, bezúzták, valójában viszont a zsidónak minősített írók műveit zúzták be, a használati javakat szétosztották az arra érdemesnek tartottak között – írta elemzésében Toronyi. Talán ezen problémák hatására is Lázár János miniszterként lényegében megvétózta a Sorsok Háza megnyitását, azt mondta:

„a kiállítás akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják”.

A választás után azonban nem a legnagyobb hazai zsidó szervezet támogatását szerezték meg, hanem Lázár vesztette el a miniszterelnök bizalmát. És az új Miniszterelnökség beérte jelentéktelenebb zsidó szervezettel is. Bevonták ugyanis a projektbe a kormánnyal szívélyes viszonyt ápoló Köves Slomót, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjét. A rabbi pedig kóserségi pecsétet adott a Schmidt-féle koncepcióra. Köves a fent már említett sajtótájékoztatón védelmébe vette a terveket, azt mondta, évekkel ezelőtt látta és megfelelőnek tartotta, és „máig nem beszélt” olyanokkal, akik látták a koncepciót és kifogásolták volna.

Értelem helyett legyen érzelem

Schmidt Mária a 2015-ös bírálatoknak azzal igyekezett elvenni az élét, hogy Lázár csak egy vázlatot, egy előzetes munkaanyagot küldött szét véleményezésre, azóta viszont elkészült a végleges anyag. Mi igyekeztünk megszerezni ezt a frissített változatot, ám a Terror Háza múzeum nem válaszolt megkeresésünkre, ahogy a Miniszterelnökség sem. A Sorsok Háza 2.0 tehát csak szavak szintjén ismerhető. Köves Slomó mostani nyilatkozataiból azonban azt olvashatjuk ki, hogy az anyag korántsem végleges.

A tervek ellen történelemhamisítást emlegetve ismét tiltakozik a Mazsihisz, a Jad Vasem, Randolph L. Braham holokausztkutató. Kérdésünkre, hogy a bírálatok után átdolgozzák-e a koncepciót, Köves Slomó azt mondta: jelenleg 50-60 százalékban van kész a kiállítási koncepció, azt fejlesztik tovább, „minél szélesebb társadalmi diskurzust” akarnak. Azt nem tudtuk meg, hogy végül az alapkoncepción változtatnak-e, és ha igen, milyen mértékben. Köves így összegez:

Az EMIH számára elsődleges fontosságú szempont, hogy az előttünk álló egy évben egy olyan állandó kiállítási anyagot hozzunk létre, amely a magyar holokauszt történetét a teljes történelmi hűség jegyében, a tágabb kontextust – így a Horthy-rendszer és a korabeli többségi társadalom jelentős részének felelősségét – is megismerteti.

(A Sorsok Háza körüli vitákról Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdést kapott hétfőn. Orbán azt mondta, ők nem tartják történelemhamisítónak Schmidt Máriát, a zsidó felekezetek közti vitában a kormány nem vesz részt. Szeretné, ha működne a Sorsok Háza, de "ha nincs béke, kivárhatjuk, míg a viták nyugvópontra jutnak, utána higgadtan megpróbálhatjuk megvalósítani." Bár a miniszterelnököt kérdező Gréczy Zsolt ezt a válasz után úgy interpretálta, elhalasztják a Sorsok Háza megnyitását, Orbán szavaiból nem ez következik, nem tudni ugyanis, hogy mit tekintenek nyugvópontnak, mely szervezetek véleményét tartják relevánsnak.)

Köves Slomó fenntartja, hogy a jelenleg tapasztalható apátia meghaladása céljából más megközelítés kell. Szerinte a holokauszttal kapcsolatban nem elsősorban az információátadás, hanem a figyelemfelkeltés és személyes érintettség, érzelmi viszony kialakítása a fontos. Köves azt szeretné, ha a múzeum érzelmileg bevonná a látogatót, akiben folyamatosan motoszkálna a „legnehezebb emberi” kérdés: „Hogyan történhetett meg mindez? Hogyan süllyedhetett ide a felvilágosult ember?”

Gyerek kezébe nem való

Toronyi Zsuzsanna a mostani nyilatkozatok ismeretében attól tart, érdemi és jelentős változás nem lesz a Sorsok Háza koncepciójában. A hvg.hu-nak azt írta:

„a tervezett kiállítás fókuszában álló gyereksorsok bemutatása a magyar társadalomtörténeti környezetet részben mellőzve, a tömeggyilkossághoz vezető folyamatokat elhanyagolva, az elgondolkodás, megértés, reflexió »kikapcsolásával« kíván az érzelmekre hatni, inkább »élményparkként« tekint magára, ez az elgondolás pedig kiszolgáltathatná a kiállítást a szembenézést elkerülő leegyszerűsítéseknek, torzításoknak”.

Kövesnek akár igaza is lehet abban, hogy az érzelmi viszony kialakítása fontosabb, mint az információátadás. A szarajevói War Childhood múzeum koncepciója is ezt követi: a boszniai háborút gyerekként átéltek küldték be egy-egy fontos játékukat, rövid leírással arról, mit jelent nekik az a tárgy, és mire emlékeznek a háborúból, amelyről nagyon kevés tényadat olvasható a múzeumban. Nagyon nem mindegy azonban, hogy az a kevés információ, amit átadnak, mit sugall, elferdíti, tompítja-e a valóságot. Az érzelmi hatás erőltetése pedig veszélyes is lehet, mert bizonyos látogatókban az elzárkózás dacreakcióját is kiválthatja. Márpedig a cél az emlékezés és a jövőre szóló tanulságok levonása lenne, és nem a gyors borzongás.