hvg.hu: A Beszélgetések a jövőről sorozat gazdaságról szóló vitájában vett részt, ahol felvetődött egy példa arról, mit kezdenének magukkal a bangladesi varrónők, ha hirtelen robotok vennék el a munkájukat. Nehezen elképzelhető, hogy több százezren hirtelen programozóként tudnának munkába állni. Nem kell ennyire messzire mennünk, az átképzés problémája ugyanúgy érinti a magyar dolgozókat is. Mennyire kell tartanunk egy ilyen helyzettől?

Pálinkás József: Az oktatásról egzakt kijelentéseket tenni nagyon nehéz. Én azon az állásponton vagyok, hogy egy széles, sokféle kimenettel rendelkező képzés előnyösebb, mint egy nagyon specializált, konkrét, valamire irányuló. Ez egy vállalatnak előnyös lehet, de az egyénnek és az országnak nem. A képzésnek a kezdetén, vagy az első szakaszában, vagyis fiatalkorban kell sokféle lehetőséget nyitni, és később továbbképezni. Ennek biológiai okai is vannak: amit elmulasztottunk egy 7 éves gyereknél, azt egy 37 éves esetében nem fogjuk tudni megadni.

hvg.hu: Tehát nem is egy általánosabb egyetemi oktatásról beszélünk, hanem arról, hogy az általános iskolától erre lenne szükség.

P. J.: Az általános iskolától kezdve úgy kell felnyitni a gyerekek szemét, hogy lássanak maguk előtt sokféle lehetőséget. Az egyetemeknél már 2004-ben elrontottuk ezt, amikor a képzéseket úgy alakítottuk át 3+2 évessé, hogy a korábban ötéves kurzus teljes anyagát megpróbáltuk benyomni a három évbe, és ugyanúgy egy kimenete van a hároméves képzésnek, mint húsz évvel ezelőtt. Holott még ebben a képzési rendszerben is előfordul az, hogy egy matematikusból vagy fizikusból lesz közgazdász. Tehát széles alapon nyugvó, sokféle kimenettel rendelkező, inkább tovább tartó képzés kell, mint egy nagyon szűk.

hvg.hu: Ha visszalépünk a felsőoktatástól: a szakképzés jelenlegi rendszere ön szerint mennyire hatékony a munkaerőpiacon?

P. J.: Nem vagyok híve annak a szakképzésnek, amely nem ad kellő általános műveltséget. Ha a szakképzés egy konkrét munkafolyamatot tanít meg valakinek, és nem azt, hogy egy problémát hogyan kell megoldani, akkor az új technológiai szintben képtelen lesz mozogni. Ezt állampolgárként is tapasztalom, amikor látom, hogy a szerelők egy része eljön, ránéz a bojlerre vagy a mosógépre, és azt mondja, ezt nem ismeri, ezt nem tudja megjavítani. A nyolcvanas években kezdte el gyártani a Hajdúsági Iparművek az automata mosógépeket, akkor megtanulta a szerelő, azokat hogyan kell megjavítani. Ma annyiféle automata mosógép van, hogy nem azt kell megtanulni, egy konkrét mosógépet miként kell megjavítani, hanem azt, hogyan kell hozzákezdeni: elővenni a használati utasítást vagy a gépkönyvet és elolvasni. Ha azonban nem tud értően olvasni, mert ezt nem tanították meg neki, akkor nagyon nagy baj lesz a munkaerőpiacon.

Fazekas István

hvg.hu: Megválaszolta a következő kérdésem: ezek szerint ma nem trendforduló van a munkaerőpiacon, hanem egy folyamat jutott el erre a szintre.

P. J.: Változás van, és ez folyamatos. Nem látok nagyon nagy trendfordulót, valójában az automatizálás folytatódik, és olyan szakaszába lép, hogy olyan folyamatokat is automatizálnak, amelyekről korábban nem gondoltuk, hogy lehetséges.

hvg.hu: Június végéig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal élén állt. Az oda érkező pályázatok, innovációs tervek alapján hogy látja, a vállalkozások mennyire vannak felkészülve erre?

P. J.: Kevéssé. Tervek százait magam is elolvastam. Azt láttam, hogy még mindig nagyon erős a blabla, amikor leírják, hogy az innováció mennyire fontos ahelyett, hogy a konkrét ötletet fejtenék ki. Az ötletről vagy a tervről már el lehetne dönteni, hogy van-e benne piaci potenciál. Igaz azonban az is, hogy ezt a piacnak kell eldönteni, nekünk az a feladatunk, hogy abba az irányba tereljük a dolgokat, hogy a konkrét fejlesztéseket az ipar finanszírozza. Mondok egy példát: ki kell építenünk a digitális infrastruktúrát, de azt, hogy konkrétan milyen alkalmazást fejlesztenek ennek a segítségével, az egy vállalat felelőssége kell, hogy legyen. Mert ha ez az államé, akkor számtalan olyan fejlesztést hajtanak végre, amelyekről kiderülhet, nincs piaci érdeklődés iránta.

hvg.hu: Az állam szerepe tehát arra korlátozódna, hogy biztosítsa az alap infrastruktúrát?

P. J.: Azt gondolom, hogy minden tekintetben ez az állam feladata, az út-, vasútfejlesztéstől a széles sávú hozzáférés biztosításáig. De azt, hogy az utat és a hálózatot díj ellenében ki mire használja, az már a saját felelőssége.

Fazekas István

hvg.hu: A mostani támogatási és pályázati rendszer – akár uniós, akár hazai – ennek mennyire felel meg?

P. J.: Részben. Én arról tudok nyilatkozni, amilyen rendszert mi megterveztünk és kezeltünk; azt gondolom, hogy az teljes mértékben nem tudott megfelelni. Azért sem, mert a vállalatok által megfogalmazott igények minősége nem volt olyan, hogy jó szívvel állami támogatásban lehetett volna részesíteni. A pályázók nagyon gyakran olyan dolgokra kértek támogatást, amelyekről azt éreztem, maguk sincsenek meggyőződve arról, hogy a piacra fognak jutni, de három-négy évig, a fejlesztés idejére munkát adna embereknek. A fejlesztésnél azonban nem ez a cél, hanem az, hogy termék vagy szolgáltatás jöjjön létre, amelyet a piacon aztán el lehet adni. Az önmagáért vett fejlesztésnek nem sok értelme van, ezért ért engem az a vád, hogy inkább a kutatást támogatom. Ez egy olyan tevékenysége a társadalomnak, mint a művészet, amiből meglátjuk, hogy mi lesz. Ha valaki elmegy az Operába, lehet, hogy másnap jobban fog tudni dolgozni – ugyanígy a tudományos kutatáson nevelkedők biztos, hogy a mindennapi életben a problémákat hamarabb meglátják, és a problémák megoldásait is.

hvg.hu: Akkor az sem a legjobb, ha bárki megmondja a kutatóknak, mivel foglalkozzanak. Ennek fényében a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökeként hogyan látja a kutatások függetlenségével kapcsolatos fejleményeket?

P. J.: Nekem a Magyar Tudományos Akadémián zajló folyamatokról elég határozott véleményem van. Azt, ami történt, úgy lehet megoldani, hogy az MTA megkapja 2019-re a kutatóintézetei működtetéséhez szükséges összeget. Azt nem tudom elfogadni, és nem is látom működőképesnek, hogy egy intézménynek van egy fenntartási kötelezettsége, de a forrás máshelyütt van. Abban nem látok ördögtől valót, hogy egy egységes pályázati rendszer jön létre, vagyis hogy egységes rendszerben kezelik a pénzeket. Ha azonban a forrásokat máshol kezelik, akkor is teljes transzparenciára van szükség, hogy valódi versenyben történjen. Ha nincs verseny, az gyakorlatilag a tudomány halála.

hvg.hu: Erre az MTA mennyire felkészült?

P. J.: Arra felkészült, hogy az intézményrendszerét igazgassa. Arra, hogy kutatási forrásokat versenypályázati rendszerben elosszon, arra kevésbé, tehát nem látok abban tragédiát, hogy a három helyen lévő posztdoktori ösztöndíjat egységes rendszerbe tereljék. Ennek a kezelésére minden országban van egy rendszer, egy hivatal, amelynek van egy hivatali része és egy szakértői bázisa. Amikor mi pályázatokat kezeltünk, akkor a hivatal csak az adminisztratív feladatokat látta el, azt, hogy melyik kutatási területre, mely kutatási programra adjon pénzt a hivatal, azt nem a hivatal és a hivatalnokok döntötték el, hanem a hozzáértő tudományos közösség. Ennek a továbbiakban is így kell lennie, a kiválasztásnál az akadémiának, az egyetemeknek kell döntő szerepet biztosítani.