„Ő az anyukám” – Puzsér listáját osztogatták a megtámadott politikus gyerekének

Annál az iskolánál is osztogatták Puzsér Róbert „elfogadhatatlan” ellenzéki jelölteket listázó szórólapját, ahová az ezen támadott I. kerületi polgármesterjelölt, V. Naszályi Márta kisfia is jár, a gyerek felnőtteket megszégyenítő higgadtsággal reagált az anyját gyalázó lépésre. A PM politikusa szerint egyetlen iskolánál sem lenne szabad kampányolni, a politikai pedofília nem jelenhet meg Budapest utcáin. Puzsér visszatámadással reagált, szerinte V. Naszályi használja a gyerekét "fegyverként" egy politikai vitában.

„Ő az anyukám” – Puzsér listáját osztogatták a megtámadott politikus gyerekének

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Ahogy megírtuk, egy teljes, három felsorolásból álló listát tett közzé Puzsér Róbert arról, hogy az őszi önkormányzati választásokon az ellenzéki jelöltek közül kikkel hajlandó együttműködni, és kik azok, akikkel nem. A lista első kategóriájaként a számára „elfogadhatatlan” ellenzéki politikusokat szedte össze, erre került fel a párbeszédes V. Naszályi Márta, aki az I. kerületben száll versenybe a polgármesteri posztért. Az LMP és Jobbik által támogatott főpolgármester-jelölt a budavári ügyekben évek óta nagyon aktív V. Naszályit úgy jellemezte: „gyűlölködő, agresszív, arrogáns és összeférhetetlen balliberális rettegő”.

Ezzel a listával kampányoltak hétfőn reggel annál az iskolánál is, ahová V. Naszályi gyermeke is jár, az aktivista a politikus beszámolója szerint a Sétáló Budapest szórólapját osztogatta. Így az általános iskolás fiának is a kezébe nyomott egy szórólapot, aki erre kérdőre vonta:

„Azt tudja, hogy itt az első név az anyukám?”

A gyereknek ezzel állítólag sikerült annyira meglepni Puzsér aktivistáját, hogy az még válaszolni sem nagyon tudott.

Hazavitte édesanyjának a róla szóló szórólapot

„Eddig összellenzéki konszenzus volt abban, hogy a gyerekeket kihagyjuk a kampányból. Kérdezem ezért a Sétáló Budapestet támogató pártokat, az LMP-t és a Jobbikot: ezentúl az általános iskolásokat is célozza a kampány? Hány anyának kell még rajtam kívül arra készülni, hogy az iskola előtt osztogatott politikai szórólapokat hoznak haza a gyerekei? Tényleg a politikai pedofília terepévé lesznek Budapest utcái?” – tette fel a kérdést V. Naszályi.

Szerinte a szórólapból nem derül ki, hogy Puzsér csapata mit lát a nyolc és fél éves képviselői munkájából, soha nem is beszélt a főpolgármester-jelölttel. Ezért meghívta egy kávéra, találkozzanak és beszélgessenek Budapest és az I. kerület ügyeiről, már várja a válaszát.

Update: Puzsér pár órával cikkünk megjelenése után a Sétáló Budapest program közösségi oldalán visszatámadással reagált: szerinte V. Naszályi Márta az, aki "belerángatja a gyermekét egy politikai vitába, hogy érvként, fegyverként használja fel". Azért hozzátette, hogy elítéli a gyermekek politikai hasznosítását, a szórólapjaikat pedig csak a standjaikon osztogatják, amiket forgalmi csomópontokon és nem iskolák közelében helyeztek el.

V. Naszályi Márta, aki az I. kerületben indul a polgármesteri posztért
MTI / Balogh Zoltán