Nem volt mozdonyvezető, ezért nem indult el több vonat kedden

Nem volt mozdonyvezető, ezért nem indult el több vonat kedden

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Így értesült a Közlekedő Tömeg Egyesület.

Több száz utas csak fél órás késéssel tudott elérni úti céljához amiatt, mert egyetlen nap alatt négy elővárosi vonatot sem tudott elindítani a MÁV – a Közlekedő Tömeg Egyesület (KTE) szerint azért, mert nem volt rájuk mozdonyvezető.

Ez a négy vonat nem indult el:

Az egyesület szerint a szerdai nem elszigetelt eset, rendszeresek a személyzethiány miatti járatkimaradások. Mint emlékeztettek, a MÁV szóvivője nemrég azt közölte, hogy augusztusban 30 olyan vonat volt, amely személyzethiány miatt nem tudott elindulni.

Az ügyben elküldtük kérdéseinket a társaság sajtóosztályának, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Két hónap káosz után hadat üzentek az utasok a MÁV-nak

Úgy tűnik, betelt a pohár az utasoknál, petíciót adtak be, és tüntetést szerveznek a rendszeres késések és káosz miatt. A botrány a MÁV-nál már egy vezérigazgató-helyettes fejébe került. Míg ezermilliárdokat költünk el anélkül, hogy látszana a fejlődés, közben alapvető dolgok sem működnek.

Ahogy megírtuk, nemcsak mozdonyvezetőkből, hanem jegyvizsgálókból és pénztárosokból is jelentős hiány van. Fónagy János miniszterhelyettes szeptember eleji, írásbeli válaszából az derül ki, hogy ezer embert bármikor fel tudna venni a MÁV – a létszámhiány 2,5 százalékos a társaságnál. A Vasutasok Szakszervezete szerint ennél is rosszabb a helyzet: ők úgy látják, hogy a MÁV Zrt.-nél 658, a MÁV-csoportnál pedig összesen csaknem 1500 dolgozó hiányzik.

Ez az oka többek között annak, hogy a Nyugati pályaudvar pénztárai minden nap kilenc órával rövidebb ideig tartanak nyitva, mint korábban, a Keleti pályaudvar 9. vágány melletti pénztárablakai pedig július 16-a óta zárva tartanak.

A KTE ugyanakkor megjegyezte, hogy a MÁV vezetői a probléma lézetését is tagadják, a kommunikációs igazgatóság szeptember 11-én közleményében azt állította, hogy a társaságnál "nem beszélhetünk munkaerőhiányról".

A Közlekedő Tömeg Egyesület a MÁV-nál tapasztalt rendszeres problémák miatt tüntetést szervez szeptember 26-án, 17 órára a Keleti pályaudvarhoz, ahol felolvassák a vasúttársaságnak szóló, 5 pontból álló követeléslistájukat. A tüntetést a MÁV iránti szolidaritásból egy órás késéssel, azaz 18 órakor fogják kezdeni.

Hozzászólások