Működése hat éve alatt nemigen okozott kellemetlen perceket az őt ombudsmannak megválasztó kormánypártnak Székely László, a kormányfő mégis biztosabb embert akart.
„Ha egy ombudsman lemond, annak az a súlyos üzenete is van, hogy ellehetetlenült az alapjogok védelmének rendszere Magyarországon, de álláspontom szerint jelenleg nem ez a helyzet” – ezt akkor mondta Székely László ombudsman, amikor hivatalba lépése után egy évvel, 2014-ben a Fideszből a fejére koppintottak.
Történt ugyanis, hogy a Társaság a Szabadságjogokért beadványa nyomán, a józsefvárosi tűcsereprogram ügyében a civileknek adott igazat. Az akkor még kerületi polgármesterként regnáló fideszes Kocsis Máté nem késlekedett Székely értésére adni, hogy nem tetszik nekik ez a hozzáállás. Ahogy fogalmazott: az ombudsmani hivatalba „befészkelte magát a droglobbi”. Székelyt raportra rendelték a Parlamentbe. Ezt követően tette az idézett kijelentést, de „fenyegetését” – bár oka bőven lett volna rá – később sem váltotta be.
S már nem is fogja. Hatéves mandátuma szeptemberben lejár, és ő annak ellenére sem kapott bizalmat az újrázásra, hogy a kezdeti „baki” után mindent megtett, hogy a belé vetett politikai bizalom többé ne inogjon meg. Míg a működése kezdetén olyan kényesebb ügyekben is megnyilvánult, mint a tankönyvmizéria, a menekültek jogai, az egyházügyi törvény módosítása vagy a Miskolcról száműzött romák diszkriminációja, idővel egyre óvatosabbá vált. Egyes területek vizsgálatát mintha tabunak jelölte volna ki az ombudsmani vizsgálódások szempontjából.
Míg elődei állásfoglalásai gyakran az orbáni rendszer alapfilozófiájának részeit is érintették (például az AB hatáskörét), Székely munkájának középpontjában szinte kizárólag a hétköznapi sérelmek, bosszúságok orvoslása állt. Ami fontos ombudsmani feladat, de aligha elégséges olyan vészterhes időkben, amikor látványosan sérül a jogállamiság.
Az aktivista ombudsmannak már indulásakor sem mondható Székely a mandátuma második kétharmadában még a kezdeti alacsony lendületből is visszavett. Az alapvető jogok szabályozása és korlátozása kapcsán lezárt – már addig sem túl nagy számú – ombudsmani vizsgálatok megritkultak: 2014-ben még 13 ilyen ügye volt, a következő évben már csak 2–6; tavaly pedig 4. Míg elődje, Szabó Máté 2012-ben 299 jelentést, indítványt, állásfoglalást adott ki, ezek száma már Székely működésének első teljes évének a végére (2014) megfeleződött. Tavalyról már csak 116 e tárgyban született dokumentum lelhető fel a hivatal honlapján.
A mennyiségi mutatóknál is súlyosabb, az ombudsmani működés leértékelődését jelző mutató, hogy miközben a kormánypárt az átlagpolgárok számára szűkítette az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét – így alapvetően a mindenkori ombudsman hivatott ellátni a sérelmet szenvedettek „népképviseletét” a taláros testületnél –, Székely még annál is kevesebbszer fordult a Donáti utcai ítészekhez, mint elődje. Az ombudsmani rendszer 2012-es átalakítása, az új időszámítás óta (az addig önálló biztosok akkor váltak a „főombudsman” helyetteseivé) 65 ombudsmani beadvány került az AB elé, ám ennek döntő többségét még Székely elődje jegyezte. Szabó Máté a működése utolsó évében közel tízszer annyiszor élt az AB-hez fordulás eszközével, mint Székely a működése hat éve alatt. (Az igazsághoz tartozik, hogy Szabó akkor táltosodott meg, amikor kiderült, az ombudsmani intézmény a régi formájában megszűnik.)
Székely – aki az első Orbán-kormány idején a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer kormánybiztosaként dolgozott – már a hivatalba lépésekor leszögezte, hogy amit mások esetleg a hatalom iránti lojalitásaként értékelnek, az pusztán a szerep elfogadásából eredő különbséget takar. Mint mondta: ha kevesebbszer él majd az ombudsman legerősebb jogosítványaival, akkor az pusztán azért lesz, mert biztosra akar menni, s például az Alkotmánybíróságnál magasabb találati arányt akar elérni, mint elődei.
Tény, hogy abban a pár ügyben, ahol az AB-hez fordult, a testület – legalább részben – osztotta az aggályait. Így volt ez például a három csapás néven elhíresült törvény esetében (igaz, a lényeget – hogy a többszörös visszaesőkre szigorúbb büntetést lehessen kiszabni – a döntés nem érintette.)
Székely a prognózisa beteljesülését – hogy ha ritkábban él az állami szervek bírálatának eszközével, akkor majd komolyabban veszik, s ezzel növelheti az ombudsmani intézmény közéleti súlyát – lényegében maga akadályozta meg. Például azzal, hogy a nagyobb súlyú állásfoglalások helyett döntően közlemények formájában fogalmazta meg kritikáit. Ezt tette akkor is, amikor arra figyelmeztetett, hogy a gyerekeket nem szabad politikai eseményeken „biodíszletként” használni. De mulasztással is gyengítette az általa irányított intézmény súlyát, befolyását: nem indított átfogó vizsgálatot például olyan neuralgikus területeken, mint az oktatás vagy az egészségügy.
A mindenkori ombudsmanok egyik fontos fegyverével, a nyilvánosság erejével is csak korlátozottan élt. S feltartott kézzel vette tudomásul azt is, hogy a hivatalát száműzték belvárosi székházából. Az épületet ugyanis az új tárcavezető, Varga Judit által irányított igazságügyi minisztériumnak kellett átadni.
A történtek ellenére – ahogy azt Székely egyik elődje, Majtényi László nemrég az ÉS hasábjain megfogalmazta – az alapvető jogok biztosának hivatala még mai formájában is sokkal inkább hasonlít az igazi ombudsmani intézményhez, mint amennyire a mostani Alkotmánybíróság egy igazi alkotmánybírósághoz. Kérdés azonban, hogy ez így is marad-e.
A kormánytöbbség ugyanis nemrég Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét választotta meg az alapvető jogok biztosának. Kozma pedigréje alapján aligha várható, hogy ő majd bátran vállalja az országgyűlési biztosok klasszikus feladatát, és tüske lesz a hatalom körme alatt.
A szeptemberben hivatalba lépő új ombudsman már az első Orbán-kormányt is híven szolgálta (miniszteri kabinetfőnök volt az Igazságügyi Minisztériumban), majd a pénzügyi tárca főosztályvezetője lett, ahonnan a BM EU-integrációval foglalkozó hivatalának élére igazolt. Ő – mint hírlik – a munkássága középpontjába szintén az egyéni életsorsok alakulása szempontjából fontos területek problémáit szeretné helyezni, ám az is borítékolható, hogy Székely utódja sem fog mély vágást ejteni a NER páncélján.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
