Müller Cecíliának üzennek a háziorvosok, stagnál az új olaszországi fertőzések száma – a koronavírus-járványról percről percre
Elfogadta a Fidesz-kétharmad a felhatalmazási törvényt. Újabb két ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegségben, amely így már 15 halálos áldozatot követelt. Most egy érdi idősotthon egyik lakójának szervezetében mutatták ki a kórokozót. Hírek a járványról percről percre.
Most érkezett
A percről percre hírfolyamot mára lezárjuk
Tudosításunknak mára vége, köszönjük a figyelmet, holnap folytatjuk!
- A Fidesz-kétharmad elfogadta a felhatalmazási törvényt
- Újabb két ember halt meg, már 447 fertőzött van Magyarországon
- Müller Cecília: Nincs az a teszt, ami meggátolná a járvány terjedését
- Koronavírusos egy érdi idősotthon lakója, 90 ember van karanténban
- 700 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma a világban
- Válságkezelés helyett már gazdaságélénkítésben gondolkozik Orbán
- Egymillió eurót adományoz Budapestnek Soros György
- Húsz oktatási és civil szervezet kéri az új alaptanterv bevezetésének halasztását
- A koronavírus miatt egy ideig senki ne tervezzen festést, mázolást, lakásfelújítást
Percről percre
Kézfertőtlenítőt keres? Legyen óvatos, főleg akkor, ha a netről rendel
A koronavírus-járványra tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) átvizsgálta a vírusellenesnek hirdetett termékeket, valamint védőmaszkokat kínáló webshopokat és több kifogásolható gyakorlatot is talált; a cégektől a hivatal azt kérte, hogy ezeket a jövőben kerüljék, valamint, hogy fokozottan figyeljenek a fogyasztók tisztességes tájékoztatására – közölte a GVH hétfőn.
Dánia lazítana a járványügyi intézkedéseken április közepétől
Dánia húsvét után fokozatosan lazíthat a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedéseken, amennyiben a jelenlegi pozitív tendencia folytatódik és a lakosság az elkövetkező két hétben észszerű viselkedésével útját állja a kór terjedésének - mondta Mette Frederiksen hétfői sajtótájékoztatóján Koppenhágában.
59 ezer európai életét menthették már meg a koronavírus miatt hozott járványintézkedések
Több mint eredményesnek értékelte az Imperial College London a koronavírus-járvány megfékezésére hozott kormányzati intézkedéseket. A kutatók ugyanis azt találták, hogy a szigorítások segítségével már több mint 59 ezer ember életét menthették meg.
A kutatók több európai országban hozott járványügyi intézkedés hatásait vizsgálták. Elsősorban azokra a korlátozásokra voltak kíváncsiak, amiket Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Norvégia, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia kormánya rendelt el a járvány miatt. További részletek cikkünkben.
Hogyan éljünk túl izoláció idején? Pécsi szakértők válaszolnak
Agyunk épp úgy reagál a magányra, mint a fizikai fájdalomra, a testi intimitás pedig a stresszt jelentősen csökkentő hormonok termelését váltja ki. Milyen élettani hatásokkal jár a magány, milyen módszerekkel lehet oldani a szorongást, és hogyan lehet ép ésszel átvészelni a folyamatos összezártságot? A PTE ÁOK Magatartástudományi Intézetének kutatóival, Gács Borókával és Tiringer Istvánnal beszélgettünk.
Telefonon egyeztetett Putyin és Trump a koronavírus-járványról
A moszkvai tájékoztatás szerint az amerikai kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek komoly aggodalmuknak adtak hangot a koronavírus globális elterjedtségével kapcsolatban. Tájékoztatták egymást az Oroszországban, illetve az Egyesült Államokban a fenyegetéssel szemben megtett ellenintézkedésekről. További részletek itt.
Hat egyetemi tanár leírta, hogyan képzeli el az olasz gazdaság újraindulását
Van kiút, csak gyorsan kell cselekedeni - vélik az olasz szakértők, akik 13 pontban foglalták össze tervüket, amit itt olvashat el.
Negatív lett Dézsi Csaba András koronavírustesztje
A győri polgármester azután teszteltette magát, hogy a város jegyzője koronavírusos lett.
A koronavírus miatt csak novemberben derül ki, milyen lett a robot-Beethoven
Elhalasztják Ludwig van Beethoven (1770-1827) mesterséges intelligencia segítségével befejezett 10. szimfóniájának ősbemutatóját. Az eredetileg áprilisra tervezett premiert várhatóan novemberben tartják meg Bonnban – közölte a projektet támogató német Telekom.
Koronavírus az USA-ban: csak New Yorkban több mint 1000 ember halt meg
A Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő déli adatai szerint eddig több mint 143 ezer amerikainál mutatták ki a fertőzést, a halottak száma pedig meghaladja a 2500-at.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfőn délelőtt bejelentette, hogy egyedül az államban a Covid-19 a vasárnapi 965 halálos áldozathoz képest hétfőre már több mint ezer áldozatot követelt.