Sokan ismerik az ELMŰ-reklám régi szlogenjét: „Ha áram van, minden van.” Pedig sok helyen nincs, vagy korlátozott a hozzáférés az áramhoz. Pedig a 21. században a villamosenergia annyira lételemünk, mint a víz vagy a meleg étel. Ha az áramszegénységben élő családok csinálnának reklámfilmet, talán így módosulna a szöveg: „Ha áram nincs, semmi nincs”.

Áramszegénység az, amikor a háztartások nem, vagy csak más alapvető kiadások rovására tudják megfizetni a villamosenergiát. Az adatok szerint sokan vannak. Az Eurostat 2014-es kutatása szerint Magyarországon 196 ezer gyerek élt olyan lakásban, ahol nem volt áram. Hogy milyen széleskörű a probléma, azt jól szemlélteti, hogy 2018-ban a mintegy 5 millió főt számláló lakossági villamosenergia-előfizetők 18%-a rendelkezett tartozással, s több mint fél millió háztartás már 60 napon túli tartozást halmozott fel. A kikapcsolás szélén egyensúlyozó, válsághelyzetben lévő villamosenergia-fogyasztók száma így egymillióra rúg.

A problémában tehát a teljes lakosság tizede érintett!

Ezek az adatok a járványvészhelyzet előtti időszakra vonatkoznak, az tehát borítékolható, hogy mostanra még súlyosabb lett a helyzet.

A járvány okozta válság hatására ugyanis tömegessé vált a munkahelyvesztés, a megtakarításokkal nem rendelkező széles rétegek – ideértve az alsó középosztályt is – komoly bajba kerültek a rezsifizetéssel kapcsolatban. Az áramszolgáltatás kikapcsolását tiltó moratórium időleges fellélegzést nyújt ugyan a terhek alól, azonban az intézkedéshez semmilyen adósságkezelési program nem párosul, sem a kormány, sem a szolgáltatók részéről, így a moratórium lejárta után a fogyasztók adósságcsapdába kerülhetnek (ez a szolgáltatóknak sem érdeke), ami kikapcsoláshoz, majd szélsőséges esetben akár lakásvesztéshez vezethet.

A kikapcsolási moratórium ráadásul nem érinti a legkiszolgáltatottabb rétegeket, akik előre fizetős kártyás órával rendelkeznek, így nekik már most, a válság alatt is, csak akkor van áramuk, ha tudnak érte fizetni – tapasztalataink szerint ezt gyakran az étkezés, egyéb alapszükségletek rovására tudják csak megtenni.

A gyermeket nevelő családok körében a fenti problémákat tetézte a digitális oktatás – áram, internet és eszköz híján a tanulók kiesnek az oktatásból, ami értelemszerűen tovább rontja az életesélyeiket, ráadásul több helyen tapasztaljuk, hogy szankciók is érik őket emiatt: az iskoláztatáshoz kötött települési támogatástól esnek el, szélsőséges esetben gyámügyi intézkedések is fenyegetik őket.

Az elmúlt hetekben a közösségi médiában többtucat videót láthattunk az érintettekről. Bemutattak iskolásokat, akik eszköz, internet és gyakran áram hiányában is rendszeresen elvégezték a feladataikat, ennek ellenére lemaradtak a többiektől. Bemutattak bajba került kisnyugdíjasokat, akiknek a családja a megváltozott körülmények miatt most nem tud nekik segíteni. A legtöbb videón azonban olyan családok szólaltak meg, amelyekben a kenyérkeresők járvány miatt elveszítették munkájukat így választaniuk kellett: élelem vagy áram. 

De mit is lehetne tenni az áramszegénység csökkentése érdekében?

Azt javaslom, hogy induljon átfogó adósságrendezési program a kikapcsolási moratórium lejártát követően! Védendő fogyasztóként hosszú periódusú, alacsony törlesztő összegű részletfizetésre, fizetési haladékra legyenek jogosultak azok a fogyasztók, akik a járványvészhelyzet alatt nem tudták fizetni a villanyszámlát.

Az áramszegénység tartós csökkentéséhez szükséges lenne egy minden háztartás részére elérhető minimális áramszolgáltatás, hogy egyetlen gyerek, idős, vagy kiszolgáltatott ember se éljen sötétségben. Ha a gazdagnak éppen nem mondható Szerbiában sem hagynak senkit villany nélkül, akkor talán ez nem is olyan elérhetetlen elképzelés. (2013-ban Szerbiában is bevezetésre került a védendő fogyasztók intézménye, melynek nyomán a fogyasztók jogszabályban meghatározott szociális helyzetük alapján megkülönböztetett feltételek szerint vehetnek részt a villamosenergia és gázszolgáltatásban. Míg hazánkban a szociálisan rászoruló fogyasztók számára igénybe vehető kedvezmények között a részletfizetés, fizetési haladék és az előre fizetős mérő szerepel, Szerbiában a hátrányos helyzetű fogyasztók a háztartás nagyságától és jövedelmi helyzetétől függően 120–250 kWh ingyenes villanyáram-mennyiségre, valamint 35–75 köbméter ingyenes gázra jogosultak a fűtési szezon idején.)

E javaslatok nem újak és egyedülállóak. Sok és értékes modellt hoztak létre külföldi és hazai szakértők, civilek és önkormányzatok is. Gondoljunk a helyi adósságkezelésre, a napelemrendszerekre, a szociálismunkára és foglalkoztatási programokra. Mindezek szigetszerűen vannak jelen Magyarországon, de nagyon kevés azon modellek száma, melyek minőségileg is beépülnének az állami szakpolitikába és intézkedésekbe. Fontosnak gondoljuk, ezért keressük és generáljuk az elengedhetetlen szakmai diskurzust, az állami, önkormányzati, áramszolgáltatói, civil és szakértői szereplőkkel.

A koronajárvány nemcsak a társadalmi és gazdasági problémákkal történő szembenézésre kényszerít bennünket, de alkalmat adhat új technikai vívmányok bevezetésére is.

Az áramszegénységet például nemcsak szociális kérdésként lehet kezelni, hanem akár a technikai innováció ösztönzőjeként is tekinthetnénk rá. A baksi Fényhozók Alapítvány zöld programja például napelemes rendszert fejlesztett ki és biztosít a fényhez elégséges áramforrást a családok számára. Kevés befektetett pénzből, civilként, a helyi közösség tudásának és munkaerejének bevonásával, megújuló energiával tudnak áramminimumhoz jutni a családok.

A Polgár Alapítvány javaslataival már megkereste az érintett szaktárcákat és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kezdhette meg a tárgyalásokat. Bízom benne, hogy a kormányzat is felismeri, hogy a megújuló energiára épülő, civil javaslatoknak is van létjogosultsága; így, a leszakadó települések és a bajbajutott családok is haszonélvezői tudnak lenni a technológiai innovációnak, mely révén egy magyar sem lesz majd áram nélkül. Nem mellesleg pedig, célirányosan tudunk hozzájárulni a hazai és nemzetközi környezetvédelmi célokhoz is. 

A szerző a Polgár Alapítvány az Esélyekért kuratóriumának tagja és az 1 Magyarország Kezdeményezés társalapítója