Bíróság elé állítják a Free SZFE-maszk miatt késelő férfit

Bíróság elé állítják a Free SZFE-maszk miatt késelő férfit

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfinak felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés miatt kell felelnie.

Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a férfit, aki késsel támadt egy Free SZFE feliratú maszkot viselő nőre egy budapesti autóbuszon februárban.

Az ügyészség közleménye szerint a nő február 25-én reggel a 151-es autóbuszon utazott, és  a járványügyi intézkedéseknek megfelelően  a száját és orrát takaró maszkot viselt, amin jól láthatóan egy egyetemi átalakítás ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozást kifejező felirat volt olvasható. A nő a buszon egy ablak melletti helyre ült le. A vádlott férfi felfigyelt a maszkon látható feliratra, és odalépett a nőhöz. Megkérdezte tőle, nem fél-e attól, hogy a maszkja miatt bajba kerülhet. Ezután szidni és fenyegetni kezdte,

majd közölte vele, hogy szerencséje, hogy kamera van a buszon, különben megölné.

Eközben a zsebéből elővett egy kést, amivel végül az arcán megszúrta.

Az autóbusz ekkor érkezett meg a XXI. kerület, Szent Imre téri megállóba, ezt kihasználva a férfi elmenekült. A rendőrség nyolc órán belül elfogta, ő pedig elismerte, hogy a maszk miatt rántott kést.

A férfit, aki letartóztatásban van, pénteken felfegyverkezve elkövetett erőszak, valamint súlyos testi sértés miatt állítják gyorsított eljárásban a bíróság elé.

Hozzászólások