Szerdán kezdték el utolsó tanévüket azok a diákok, akik 2010-ben kerültek iskolába, így hamarosan elballag az a generáció, amelyet az első naptól kezdve a Nemzeti Együttműködés Rendszerében készítettek fel az életre az akkor még közoktatásinak, mára már köznevelésinek nevezett intézmények.

A második Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépését követően mindent felforgató oktatási reform ment végbe a Klik kialakításától a szakközépiskolai rendszer és a tankönyvek egységesítésén át az új Nemzeti Alaptanterv kidolgozásáig. A hvg.hu által megkérdezett diákok és tanárok viszont nemcsak ezek hatásait érzékelték, hanem azt is, hogy a politika beszivárgott a mindennapjaikba, szakmai és morális akadályokat állítva a jövő elé.

MTI / Vasvári Tamás

A politika mindenbe beleszól, még abba is, hogy ne legyen politizálás

„Az elmúlt 10-12 évet megelőzően a tanáriban egyáltalán nem beszélgettünk politikáról. Ma már szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne szóba, jó esetben csak a kollégák között” – mondja egy budapesti nyolcosztályos gimnázium egyik osztályfőnőke.

A tanár szerint különböző politikai narratívák és strukturális átalakítások következtében a pedagógusokban erősödött a szorongás. A pedagógusportfóliók, vagyis az új szakmai minősítési rendszer visszarendelte a rajtvonalhoz őket, függetlenül attól, hogy milyen tapasztalatuk van. Az egykori Klik, a mai Klebelsberg Központ által fenntartott iskolákat a tanár értékelése szerint gyakorlatilag bármikor kézi vezérlésre állíthatják, beavatkozva az iskolai mindennapokba, igazgatók kinevezésébe. Ezt erősítette meg nekünk egy szolnoki gimnázium osztályfőnöke is: bár a politika maga mindenbe beleszól,

az állami intézményekben a tanárok kötelesek a tanórákon és szakmai fórumokon is kézzel-lábbal küzdeni a politikai véleménynyilvánítás minden formája ellen, különben bajba kerülhetnek.

Persze a gyakorlatban, ahogy a diákok is beszámolnak róla, ez nem mindig sikerül.

AFP / Frederick Florin

Pedig a gyerekeket, pláne ahogy egyre idősebbek lesznek, jobban foglalkoztatja a politika, az iskolában pedig leginkább az ő jövőjüket formáló oktatási reformok. A szolnoki tanárnő szerint, amit a pedagógusok látnak, az eljut a diákokhoz is: úgy érzi, 2010 óta a minőségi oktatás módszeres lebontása folyik, a gyerekek pedig a saját bőrükön tapasztalják mindezt. Egyre kevesebb a jó pedagógus, és ők is gyakran vállalnak szakközépiskolai állásokat magasabb fizetésért. Ha nem is „veszítik el” az egyetemre készülő tanulókat, a tanárnő szerint felvetődik a kérdés:

ha mind a kormányzati kommunikáció, mind a bérezés azt sugallja, hogy szakmát szerezni fontosabb a tudás bővítésénél, akkor mi motiváljon valakit a továbbtanulásra?

Úgy látja, csökkent a tanári szakma megbecsülése, pedagógusnak lenni pedig már nem dicsőség; nem fakad semmilyen elismerés abból, hogy ők „a tudás őrzői”.

A budapesti gimnázium tanára is úgy véli, folyamatos támadások érik a minőségi oktatást, és mind az oktatók, mind a diákok csak passzívan vesznek részt a folyamatban. Az állandó „egyszerűsítésnek” pedig ára van, ami már most látszik a kompetenciamérésekben, PISA-tesztekben, és egyéb felmérésekben, ahol jócskán az EU-átlag mögött kullogunk – állítja.

A lapunknak nyilatkozó pedagógus azt mondja, számára ennél is nagyobb szakmai kihívás, hogy az időnként gyűlölködő politikai légkörben hogyan mutassa be a tanulóknak az érett vitakultúrát és a nyitottság fontosságát. A nem az állam által felügyelt intézményben tanító pedagógus szerint az iskolai politizálás egy ilyen légkörben egyszerűen elkerülhetetlen, és ugyan a tanárok feladata, hogy objektívan közelítsék meg a gyerekek által felhozott kérdéseket, nagyon fontos leckét tud adni egy-egy tantermi vita a másik elfogadásáról.

Túry Gergely

Bár úgy érzi, a diákoknak sok lehetőséget nyit a tájékozódásra az internet, sokakhoz csak nagyon szűrt információk jutnak el. „Éppen ezért veszélyes, ha egy tankönyv, vagy egy tanár egyféleképpen akarja elmagyarázni a dolgokat. Ha valaki tanul és utánanéz a kérdéseinek, kinyílik előtte a világ – ha viszont valamelyik irányba tolják őket, tele lesznek gyűlölettel.”

„Egyre többet érintette a mi életünket, ami a parlamentben történt”

Ahogy a tanárok, úgy a nekünk nyilatkozó, idén végzős diákok is szinte egyhangúlag úgy érezték:

a politika konkrétan beférkőzött az iskola falai közé, és aktívan alakította a közösségi és oktatási élményeiket.

Egy első kerületi gimnázium tanulója a hvg.hu-nak azt mondta, úgy érezte, egy adott ponton túl azok is a bőrükön érezték a politikát, akiket nem érdekelt, ugyanis ha más nem, egyes tanórákon is előkerültek közéleti témák. „Persze, ez leginkább a gimnáziumi években volt jellemző, és ott is inkább történelemórákon” – tette hozzá. Hasonlóról mesélt az a nyíregyházi tanuló is, aki szerint nem volt ritka, hogy egyes történelmi eseményekre jelenkori példákkal reflektáltak. Volt, ahol elhangzott, hogy egyes reformkori demokratikus vívmányok mára teljesen leépültek, a 20. század, és főleg annak második felének vizsgálatakor pedig rendre előkerültek párhuzamok a múlt és a jelen politikai rendszerei között.

Ami viszont különösen aggasztó, hogy a diákság szintjén is felvetődtek az olyan, strukturális problémák, amelyek az oktatás általános helyzetét jellemezték. Egy belvárosi tanuló szerint romlott a tankönyvek minősége, nem zárkózott fel a felsőoktatás a nemzetközi élvonalhoz, és aki jót akar magának szakmailag, az inkább külföldre pályázik. Más megszólalókhoz hasonlóan ő is úgy véli, rendkívül fontos szerep jut ilyen helyzetben a tanároknak, hiszen szinte csak az ő kezükben maradt bármilyen eszköz arra, hogy a diákokból kihozzák a bennük rejlő lehetőségeket. A pedagógusok panaszai egyébként eljutottak a diáksághoz: többen is kifejtették, hogy a magukat a politikától távol tartó tanárok is felszólaltak, ha azt érezték, „már a hivatásukban korlátozzák őket” az olyan döntések, mint például a kerettantervek átrajzolása. Ez még tanórán is előkerült, és nem mi hoztuk fel – mondta egy nem állami fenntartású budai gimnázium tanulója.

Túry Gergely

A hvg.hu-nak nyilatkozó diákok közül volt, aki azt mondta, ők is érzékelték a tanárok korábban említett félelmeit: az állami iskolákban nyilvánvaló volt a politikai véleménynyilvánítás tilalma, de még a nem állami fenntartású gimnáziumokban is felütötte a fejét az öncenzúra. Egy másik budapesti tanuló – aki állítása szerint egy nagyon nyitott szellemiségű iskolába jár – például kiemelte, hogy miután állami pénzt kaptak a műemléknek nyilvánított iskolaépület felújítására, az igazgatóság kimondva-kimondatlanul arra sarkallta a diákokat, hogy ne vegyenek részt az iskola nevével egyes tüntetéseken, inkább igyekezzenek az iskola hírnevét csak tanulmányi eredményeikkel öregbíteni.

Mindezek ellenére voltak ügyek, amelyek komolyan megérintették a diákságot: többen felelevenítették, hogy a 2018-as választások másnapján nagyon erősen ott lebegett a politikai feszültség, de a CEU- és az SZFE-ügy, valamint a politikusbotrányok egyaránt megjelentek a politika iránt kevésbé érdeklődő diákok látókörében is. Szünetekben, illetve ahogy egyikük fogalmaz, az olyan „köztes terekben”, mint a táborok és osztálykirándulások, nagyobb körben is beszélgettek erről, de osztályfőnöki órákon is volt, hogy feljött az aktuálpolitika – ilyenkor a tanárok általában hátraléptek, és amíg kulturált maradt a vita, engedték a diákokat beszélni. Azt pedig szinte minden megszólalónk megemlítette, hogy

a koronavírus-járvány alatti távoktatással és a nyitások-zárások kérdésével konkrétan kiszolgáltatottá válták a politikának a mindennapjaik.

Többen is azt mesélték, hogy az iskolát érintő kérdések Zoom-konferenciákon át húzódó vitákat nyitottak meg, osztályfőnökeik pedig gyakorta hagyták is, hogy ezek a kulturált keretek között, de lefussanak. „Nyilván hangzottak el politikusok nevei is, ez elkerülhetetlen. A lényeg az volt, hogy a végére jussunk, mi lehetne jó megoldás ahelyett, amit a politika csinál az oktatással a járvány alatt” – mondta egy fővárosi gimnazista. Ő úgy látta, hogy a második-harmadik hullámban már egyre többen szerettek volna nyitni és visszatérni az iskolapadba a diákok közül, de senki nem kérdezte meg őket erről. Ennek tudtak hangot adni egy-egy online találkozón.

AFP

Az online tér egyébként a járványon kívül is fontos szerepet játszott. A diákok azért is találkoztak többet a politikával, mert a közösségi médián óhatatlanul szembejöttek velük bizonyos vélemények és álláspontok, ezeket pedig élőben is megbeszélték egymással. A budapesti tanuló szerint pedig – bár igyekeztek semlegesek maradni a tanteremben – azzal, hogy a legtöbb tanárukkal Facebook-ismerősök lettek, beleláttak a személyes életükbe, sokszor a politikai hovatartozásukat is megismerték.

Egyik megszólalónk kitért arra is, hogy a közélet teljes átpolitizáltságának voltak mellékhatásai is. A végzős fiatal azt mondja, találkozott olyan helyzetekkel, amikor a politika által az iskolára erőltetett fojtogató kereteket a tanárok igyekeztek észszerűbbé formálni (például megkerülve a heti öt tornaóra parancsát), és ilyenkor a diákok úgy érezték, hogy amit a kormány mond, arra fittyet hányhatnak. Ez a szellemiség tűnt annak a fősodornak, amelyhez könnyű volt csatlakozni; sokan politikai meggyőződés nélkül vettek részt beszélgetésekben, vagy akár tüntetéseken. „Ez sokat elárul arról, hogy az iskolai közeg és a politika között nem csak egyirányú a hatás” – teszi hozzá.