szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A parlamenti ülés legfontosabb témája az új kormányzati szerkezetet és az egyelőre még nehezen átlátható feladatmegosztást szabályozó jogszabályok vitája volt, jó adag gyurcsányozással, de percről percre tudósításunkból kiderül, hogy még többször került elő Rogán Antal neve.

Most érkezett

Nehezen követhetők a hatás- és jogkörök

A most zajló parlamenti vita tárgyát képező javaslatcsomagról annak benyújtásakor a hvg.hu is írt, és arra jutott, hogy az alapján sem teljesen világos egyelőre, kihez mi tartozik majd, mindezt úgy, hogy a gazdasági kérdésekért kilencen is felelnek majd.

Hová tűnt a nyugdíjügy és az energia? - a félkész kormánylista kérdései

Itt a miniszterek listája, és megjelent a tárcák felsorolásáról szóló törvény javaslata is, mégsem világos egyelőre, kihez mi tartozik majd, mindezt úgy, hogy a gazdasági kérdésekért kilencen is felelnek majd.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8

Fidesz: Az ellenzék rossz, a kormánypártok jók

A Fidesz vezérszónokaként Illés Boglárka a törvényjavaslathoz hozzászólva a helyes problémafelismerés fontosságáról beszélt, és arról, hogy az ellenzék erre jobbára képtelennek tűnt a kampányidőszakban. De a választás óta sem változott ez – tette hozzá. Ezzel szemben a választás eredménye is bizonyítja szerinte, hogy a kormánypártok jó problémafelismerési képességgel bírnak, így újra kormányt is alakítanak. Ehhez pedig új kormányzati struktúra szükséges – magyarázta.

Jön a 113 oldalas salátatörvény vitája

Az Országgyűlés ülésének következő napirendi pontja annak a 113 oldalas salátatörvénynek a vitája, amely a minisztérium felsorolásáról imént elfogadott törvényhez kapcsolódóan részletesen szabályozza más mellett az új minisztériumi struktúrában egyes feladatok delegálását, és ezekkel kapcsolatos változtatásokra is tesz javaslatot. Elsőként Orbán Balázs államtitkár beszél a javaslat legfontosabb pontjairól.

Személyi döntéseket is hozott az Országgyűlés

Az Országgyűlés további döntéseket is hozott: Berki Sándort (Párbeszéd) jegyzőnek választották, majd több bizottságban tisztségviselők cseréjéről döntöttek: Berkit a törvényalkotási bizottságban Jámbor András váltotta, és több jobbikos politikust is kicseréltek másik jobbikos politikusra.

Megszavazták a minisztériumok felsorolását

A minisztériumok felsorolásáról szóló, hosszan megvitatott törvényjavaslatot végül az Országgyűlés 124 igen, 39 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

A KDNP szerint az ellenzék semmitmondó, demagóg és önelégült

A kormánystruktúráról szóló javaslat előterjesztője, a KDNP-s Vejkey Imre a vita végén reagált az ellenzéki felszólalásokra, amelyek szerinte "mind a törvényjavaslat elutasításra vonatkoztak, ráadásul semmitmondóak, demagógiával terhesek és önelégültek voltak".

Tordai: Ellopott közpénzből sulykoltak masszív hazugságot

A Párbeszéd politikusa, Tordai Bence hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet: téves a kormánypártok értékelése, miszerint eddig mindent jól csináltak, és ezért győztek a választáson, hanem ennek szerinte az az oka, hogy

ellopott közpénzből sulykoltak a kampányban egyetlen masszív hazugságot".

Tordai ezután részletesen bírálta a Fidesz–KDNP oktatáspolitikáját, amivel szerinte sokkal nagyobb bajok vannak, minthogy nincs önálló minisztériumhoz rendelve, és hasonló a helyzet álláspontja szerint az egészségügy területén, és a szociális szférában is.

Eközben Orbán Viktor fotót posztol

Miközben az Országgyűlés a leendő kormányzati struktúráról vitázik, és Orbán Viktor éppen nincs jelen az ülésteremben, a Facebookon posztol a miniszterelnök, méghozzá a reggeli frakcióülésről, amin értékelése szerint jól néztek ki a résztvevők – köztük ő maga is.

 

LMP: Nagyon nehéz konstruktív vitát folytatni

Az LMP-s Keresztes László Lóránt szerint nagyon nehéz konstruktív vitát folytatni az Országgyűlésben, mert emlékszik rá, hogy az LMP sokszor a legjobb szándékkal és megfelelő szakértelemmel viszonyultak témákhoz, adtak be módosító javaslatokat, mégis a kormánypártok mind lesöpörték érdemi vita nélkül ezeket. A politikus ismét a környezetvédelem fontosságára és annak kormányzati alulkezelésére hívta fel a figyelmet.

"Magyarországon mindenki nyugatos, csak valaki küzd a hazájáért, valaki meg nem"

Balla György, a Fidesz politikusa is hozzászólt, és arról is beszélt, hogy "a főváros vezetése katasztrofális", amúgy pedig nem minden brüsszeli intézkedés rossz, de az olajembargó például igen. Nem beszélve a "genderideológiáról", amiről szintén rossz véleménnyel van a kormánypárti képviselő. Szerinte "Magyarországon mindenki nyugatos, csak valaki küzd a hazájáért, valaki meg nem."

1 2 3 4 5 6 7 8
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

HVG360 hvg360

Tudja ön, honnan jön az ember, aki ötödik kormányát alakítja Magyarországon? – videó

Kicsoda Orbán Viktor? – tette fel a kérdés a HVG360, és ötrészes dokumentumfilm-sorozatban igyekezett választ találni a kérdésre. Ehhez olyanokat hívott segítségül, akik a hétfőn ötödik kormányát megalakít Fidesz-vezért közvetlen közelről láthatták élete különböző szakaszaiban. Idézze fel velük Orbán Viktor pályafutását videósorozatunkban.