szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Pedig a rizikócsoportba tartozóknak továbbra is ajánlott.

Rusvai Miklós virológus az Inforádiónak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy az influenza és Covid elleni védőoltást egyaránt javasolja a gyengébb immunrendszerű betegeknek. Ezen belül különösen ajánlott a Covid-oltás elsősorban a légúti allergiában szenvedőknek, a keringési és szívproblémákkal küzdőknek, valamint az idősotthonok lakóinak lenne érdemes kérniük, de a szakember úgy tudja, hogy

jelenleg Magyarországon nem elérhető a koronavírus elleni védőoltás.

Állítását arra alapozza, hogy ő maga is megpróbált Covid elleni védőoltást kérni, de nem járt sikerrel.

Rusvai interneten keresztül jelentkezett az oltásra, és jogosult is lenne rá, hiszen elmúlt 70 éves, és két éve kapta az utolsó vakcinát, mégis azt az információt kapta, hogy az oltás nem elérhető számára.

Rusvai arról is beszélt, hogy a háziorvos ismerőseitől úgy tudja, náluk sincsen védőoltás, ahogyan az oltópontokon sem.

Az ügyben megkerestük a Nemzeti Népegészségügyi Központot is, de egyelőre nem válaszoltak, amint megteszik, frissítjük a cikket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!