A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közleménye szerint a 2022-es adóévre vonatkozó szja-felajánlás megérkezett az egyház számlájára. A MET-et összesen 73418 adófizető támogatta a személyi jövedelemadó egyházak részére felajánlható 1 százalékából, ez összesen 718 millió forintot jelent. A támogatók magas száma miatt az egyház 516 millió forintos állami kiegészítést is kapott, így a korábbi évekhez képest 50 százalékkal nőtt a befolyt összeg.
„Az 1,234 milliárd forint jelentős részét ígéretünk szerint az elmaradt munkabérek pótlólagos rendezésére fordítjuk. Az utalások adminisztratív feldolgozása már megkezdődött, elindultak a lépcsőzetes kifizetések a jelenlegi és a volt munkatársaknak is” –írja a MET. Hozzátették: a bértartozásokat legkésőbb február 15-ig rendezik.A fennmaradó összeget az intézmények fenntartására fordítják. Iványi Gábor (képünkön) egyháza emlékeztetett:
Mint arról a hvg.hu is beszámolt, a MET és a szintén Iványi Gábor által alapított Oltalom Karitatív Egyesület ősszel kezdett határozatlan idejű demonstrációba, azt állítva, hogy „a magyar állam eddig nagyságrendben 700 millió forint normatív támogatást, és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlünk, ezzel végveszélybe sodorva 20 ezer kiszolgáltatott, kihívásokkal és mélyszegénységben élő gyermek és felnőtt ellátását, étkeztetését, oktatását országszerte”.ha időben hozzájutottak volna a törvény szerint járó normatív támogatáshoz, „ezt az összeget nem elmaradt bérekre, hanem fejlesztésekre, felújításokra, béremelésre, tartozásaink rendezésére, felzárkóztatásra költhetnénk”.
Emellett az MVM felé fennálló tartozás miatt félő volt, hogy lekapcsolják a gázt és az áramot több intézményükben is, de ez végül nem történt meg. Állításuk szerint 20 ezer rászoruló gyermek és felnőtt étkeztetése, oktatása és ellátása forog kockán országszerte. A Belügyminisztérium közölte, hogy csak akkor adja meg a nekik járó támogatást, ha a MET rendezi az adótartozásait a NAV felé.
Iványi már korábban azt mondta: egyre nehezebben tudják működtetni a kiterjedt egészségügyi és oktatási intézményrendszerét, mert a NAV minden beérkező pénzt leemel a számlájukról.
Az egyház régóta áll a kormány kereszttüzében: 2011-ben az állam – Iványi megfogalmazása szerint – „kifejezetten büntető szándékkal, hamis indokkal” elvette egyházi státuszukat. Bár a döntést az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is törvényellenesnek minősítette, így is költségvetésük mintegy negyven százalékától estek el. Bár Iványi korábban elismerte, hogy van tartozásuk a NAV felé, azt állítja, ezt rendeznék, ha megkapnák a jogszerűtlenül elvont forrásokat – mintegy 12 milliárd forintot. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a MET 2010 óta 26,5 milliárd forint állami támogatásban részesült.
Iványi szerint egyértelműen politikai szándék áll a forráselvonások mögött, a “meghurcoltatás” egyik okának azt tartja, hogy azon a rétegen segítenek, “amit a kapzsi, korrupt Orbán-rendszer nem óhajt eltartani”.
„A MET kivételével mindegyik vallási felekezetet egy prostituáltnak látom a magyar kormány ágyában"
Az Iványi Gábor vezette egyház kedden kezdődött, határozatlan ideig tartó demonstrációsorozatán jártunk. Videó.