„Munkatáborstílus” – így jellemezte az Eduline-nak írt levelében egy korábbi BME villamosmérnök-hallgató a kari gólyatábort. Beszámolója szerint az ő gólyatáboruk is kísértetiesen hasonlított arra, amit idén kellett átélniük az elsősöknek: magázódniuk kell, nem hagyják őket egymással vegyülni, mosdóba csak engedéllyel mehetnek ki, a gyógyszereiket elkobozzák. Elmondása szerint nekik is engedély kellett a mosdóba járáshoz, vagy ahhoz, hogy megegyenek egy szendvicset, hiszen mindezt valamivel ki kellett érdemelniük.

„Elvileg a cél az volt, hogy majd a közös ellenség összekovácsolja a társaságot, és a záróbulin ünnepélyesen befogadnak. És már tegeződhettünk, de azért sokkal inkább csak a jó öreg, szokásos nettó hatalomfitogtatásnak tűnt” – írta. Hozzátette, hogy ő a legjobb egyetemi barátját úgy szerezte, hogy amikor a felsősök először bepróbálkoztak náluk ezzel a tempóval, egymásra néztek, és inkább elmentek egy sörért.

A táskákat velük is kipakoltatták, a szobáik pedig ugyanúgy koedukáltak voltak, mint idén, a nemek közti arány is hasonló volt, tíznél is több fiú jutott egy-két lányra. A szervezők pedig az ajtóban, a földön aludtak, hogy ne tudjanak éjjel mosdóba menni.

Az Eduline-nak írt olyan is, aki tavaly volt gólyatáborban. Élménybeszámolója szerint a szokásos helyszínre menetelés után nekik a táborban egy, a betonra felrajzolt akadálypályát kellett teljesíteniük. Ha valaki itt valamit elrontott, vagy csak nem találták szimpatikusnak, akkor visszaküldték a sor végére. Ugyanezt megtehették a biztonsági őrök is, ilyenkor nekik kellett minden cuccukat visszapakolni a bőröndjükbe, és persze tőlük is elvették az óvszert, az italt, a gyógyszert és bármilyen ételt. Ha volt náluk szendvics, akkor azt ott helyben kellett megenniük.

„Egész nap nem kaptunk ételt, csak egy darab zsíros kenyeret, de estére lehetett választani vacsorát, giroszt vagy tésztát. Természetesen később kiderült, hogy nem kapunk normális vacsorát, csak egy kis adag főzeléket. Egyébként az evés mindennap erőltetett volt: 2-3 percet kaptunk rá, végig sürgettek. Ha nem fejeztük be, ott kellett hagyni. A tábori büféből nem vehettünk semmit, csak akkor, ha a senioroknak adtunk az ételre pénzt” – írta.

Ő is arról számolt be, hogy a zuhanyzás nagyon megalázó volt, mindössze egy percet kaptak rá, „miközben a függöny nélküli fülkék mögött verték a falat, és kiabáltak velünk. Éjszaka egyáltalán nem lehetett elmenni mosdóba. Erre egyszer volt kivétel, amikor már az egész szobánk a helyiség közepén toporgott.” Ha valaki úgy döntött, hogy hazamegy, akkor egy felsős fél órán keresztül győzködte, hogy maradjon, mert valami nagyról marad le.

„Az utolsó este a szervezők leleplezték, hogy egészen eddig csak szívattak. Innentől nem kellett magázódni, és lehetett alkoholt is inni. Megígértették velünk, hogy senkinek nem meséljük el, hiszen akkor elrontjuk a VIK-es élményt” – zárta levelét.