Antiszemitizmus elleni koordinátor: A magyarországi zsidók biztonságban élnek, de az oktatásban még van hova fejlődni
A zsidó közösségekre Európa-szerte nagy hatással volt a tavaly október 7-i támadássorozat és az azóta tartó háború Izrael és a Hamász között, soha nem látott mértékben nőtt az antiszemita incidensek száma – mondja Katharina von Schnurbein, az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni koordinátora. A közösségek biztonságának védelme mellett azonban legalább ugyanolyan fontosnak tartja a kisebbségek társadalmi részvételét. Interjú.
Az Európai Bizottság 2021-ben fogadta el az „antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására” vonatkozó európai uniós stratégiát, amelynek részeként az erre a célra létrehozott munkacsoport félévente összeül értékelni, hol tartanak a megvalósításban. Szeptember végén éppen Budapesten zajlott az egyeztetés, ahol Katharina von Schnurbeinnal, a bizottság koordinátorával beszélgettünk többek között arról, milyen hatása volt a Közel-Keleten egy éve tartó konfliktusnak az európai vallási kisebbségekre, hogyan lehet felvenni a harcot a modern kori antiszemitizmussal és hol tart ebben Magyarország.
hvg.hu: Most először ült össze a munkacsoport Budapesten, volt ennek különösebb oka, vagy csak így jött ki a lépés?
Katharina von Schnurbein: Adta magát, hogy az uniós elnökség miatt Magyarországon tartsuk az egyeztetést, de nem csak emiatt vagyunk most itt. Fontosnak tartjuk, hogy a munkacsoport különböző tagállamokban üljön össze, mert így a résztvevők láthatják, milyen a zsidó élet más-más országokban. Korábban voltunk már Hollandiában és Romániában is. És ha már zsidó élet: Budapest remek példa, hiszen itt a közösségek nyíltan, biztonsági kockázat nélkül élhetik meg az identitásukat.
Másrészt, idén van a nyolcvanadik évfordulója annak, hogy megkezdték a magyarországi zsidók deportálását. Abban az időben már sokaknak világos volt, mi történik, ennek ellenére megtörténhetett. Magyarországon is voltak ilyen emberek, több itt állomásozó diplomatát is a Világ Igazának ismertek el, amiért megakadályozták a deportálások egy részét, de végeredményben mégis megtörtént. Erre fontos emlékeznünk, különösen most, a tavaly október 7-i támadás hatásait ugyanis egész Európában érezzük, Magyarországon is.
hvg.hu: Különleges helyszínt választott a tanácskozásnak.
K. v. S.: Így van, befelé jövet láthatta is, milyen csodálatos „üléstermet” alakítottunk ki. Itt vagyunk a felújított Rumbach zsinagógában, amely nemcsak gyönyörű hely, de nagyon szép megmutatkozása a zsidó örökségnek és annak, hogy – a holokauszt éveit leszámítva – évszázadok óta virágzik itt a zsidó kultúra. Az épület azért is különleges, mert kettős funkciója van, lehet itt világi eseményeket is tartani, ami szokatlan a zsinagógák esetében. Le lehet ereszteni a bimát (a tóraolvasásra használt emelvényt – a szerk.), a Tórát pedig kivitték a zsinagógából, így a résztvevőknek kipát se kell felvenniük, nem sérülnek a vallási szabályok. Egy ilyen hangulatú helyen szerintem a munka is hatékonyabb tud lenni.
hvg.hu: Említette az október 7-i, izraeli terrortámadás hatását. Hogyan érinti az Európában élő zsidó és muszlim közösségeket az azóta is tartó háború?
K. v. S.: Fontos látni, hogy ez eltérő mértékben mutatkozott meg a különböző tagállamokban, de azt kijelenthetjük, hogy a zsidó közösségekre mindenhol hatással volt. Gondolok itt például az elmúlt években kialakult civil szerveződésekre és együttműködésekre, akár muszlim közösségekkel, de említhetném a klímaaktivistákat vagy az LMBTQ-szervezeteket is. Volt egy közös gondolkodás, szövetség az egyes kisebbségek között, október 7-vel ezek gyakorlatilag teljesen leálltak, de ahhoz, hogy a zsidó élet ki tudjon bontakozni, elengedhetetlen lenne, hogy újra elinduljanak.
Ráadásul jelentős emelkedést, már-már cunamit láthattunk az antiszemita incidensek számában, az Európai Unió alapítása óta soha nem jegyeztek még fel ennyi esetet. Ez oda vezetett, hogy bizonyos tagállamokban lényegében megszűnt a nyilvános zsidó élet: a pulóver alá rejtik a Dávid-csillagos nyakláncot, baseballsapkát vesznek a kipájuk fölé vagy nem beszélnek az Izraellel való kapcsolatukról, vagyis elrejtik zsidó identitásukat.
Márpedig, ha azok az emberek, akik már túléltek egy népirtást ezen a kontinensen, újra úgy érzik, hogy bujkálniuk kell, akkor minden vészharangot meg kell kongatni.”
De ez túlmutat a zsidó közösségen is, a muszlimellenes gyűlölet megmutatkozásában is emelkedést látunk.
hvg.hu: Úgy tudom, szorosan együtt dolgozik az ez ellen küzdő koordinátorral is.
K. v. S.: A két jelenségben vannak közös pontok, de különbségek is. Kezdem az előbbivel. Amikor valakit megtámadnak amiatt, mert imakalapot, fejkendőt vagy épp Dávid-csillagot visel, akkor az áldozat számára nincs különbség az agresszióban. Az identitását éri támadás, aminek kell, hogy legyen következménye, függetlenül a vallási háttértől. A vallásszabadságot érintő kérdésekben tehát közös a célunk.
A muszlimok esetében gyakran látjuk, hogy diszkriminálják őket az oktatásban, vagy munkahely-, lakáskeresés során, ez az egyenlőség Európájában elfogadhatatlan. A zsidóságnál pedig az egyik legaggasztóbb aspektusnak azt tartom, hogy bár sok évszázada itt élnek Európában, még mindig bizonygatniuk kell, hogy a részei. Pedig a történelmünk része Európa DNS-ének, a kultúrájukkal, irodalmukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, ami ma Európa.
hvg.hu: Közel egy éve tart a háború, és nem úgy tűnik, hogy a Közel-Keleten belátható időn belül tartós megoldás születne. Egy ilyen helyzetben hogyan tudja az unió megvédeni a saját polgárait ennek a hatásaitól?
K. v. S.: Le kell szoknunk arról, hogy ezt egy zsidók és muszlimok közötti konfliktusként értelmezzük, nem erről van szó.
Itt a demokráciapártiak állnak szemben a szélsőségekkel, mindkét oldalon.
Akik a jogállamiság oldalán állnak, azok össze fognak fogni ezekkel szemben, legyenek keresztények, muszlimok vagy zsidók, mert mind olyan működő demokráciában akarnak élni, ahol a kisebbségek virágozni tudnak.
Ugyanakkor határozottan el kell határolódnunk attól, hogy a diaszpórában élő zsidókat felelőssé tegyék olyan dolgok miatt, amelyek máshol történnek, ezt semmilyen más kisebbség esetében sem fogadnánk el. Az a célunk, hogy a zsidó közösségek biztonsági kockázat nélkül tudják megélni vallási és kulturális hagyományaikat, ebbe beletartozik az is, hogy ha valami történik máshol, akkor is kiállunk a zsidó közösség, a saját állampolgáraink mellett. De korábban láttunk példát a Hamász tetteinek ünneplésére, a szélsőséges eszmék melletti tüntetésekre is Európában, ez nem csak a zsidóságra, hanem a demokráciánkra, az európai biztonságra is veszélyt jelent.
hvg.hu: Hogy látja, mi a helyzet ilyen szempontból Magyarországgal? Itt például a rendőrségi tiltás miatt sem voltak tüntetések.
K. v. S.: Igen, bizonyos országokban kevesebb volt belőlük, de vannak más fenyegetések is. Egyre több antiszemita tartalom jelenik meg például online, a közösségi médiában, márpedig az nem áll meg az országhatároknál.
hvg.hu: Gyakori érv szokott lenni, hogy ezeknek a szerzői azt mondják, nem antiszemiták, csak anticionisták. Ön hol húzza meg a határt a kettő között? Egyáltalán, hogyan definiálná a cionizmust?
K. v. S.: Ez egy nehéz kérdés, amelybe nem fogok most belemenni. Az természetes, hogy az Izraellel szemben megfogalmazott kritika – ahogyan bármilyen más ország esetében sincs ezzel gond – nem antiszemita. Viszont a zsidókat felelősnek tartani Izrael állam tetteiért már az, ezt kimondja a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) definíciója is, amelyet az uniós stratégiának megfelelően már huszonhárom tagállam használ az antiszemitizmus azonosítására. Ha tehát egy kormány politikáját kritizáló kommentben kicserélnénk Izrael nevét egy másik országéra, és nem hangzana furcsán, akkor minden valószínűséggel szó sincs antiszemitizmusról.
De ha már Izrael létezésének megkérdőjelezéséről van szó, az már túl van egy határon, egyik másik országnál sem fogadnánk el, hogy a kormánya tettei miatt kétségbe vonjuk a létjogosultságát.
Ami pedig a cionizmust illeti, fontos észben tartani, hogy ezt manapság sokszor fedőnévként használják a zsidóságra. Nagyon érdekesnek tartok és örülök neki, hogy ezt a Meta is felismerte és a felhasználási feltételeiben rögzítette, hogy a „cio, cionizmus” szavakat tartalmazó bejegyzéseket külön is vizsgálják olyan szempontból, hogy proxyként szerepelnek-e a zsidókra nézve. Az ugyanis már problémás, ha egy identitást kritizálnak. Itt is működik az ökölszabály: ha kicseréljük egy másik közösség nevére, elfogadnánk-e vagy nem, furán hangzik-e vagy nem.
És fel kell ismernünk az antiszemitizmus modern formáit is, hogy ne csak az illegális, büntetendő tetteket tudjuk beazonosítani, hanem az olyan jogszerű, de elítélendő incidensekkel szemben is kiálljunk, amelyek mérgező környezetet jelentenek a zsidó életnek.
hvg.hu: De ha csak a törvénysértő eseteket nézzük, a gyűlölet-bűncselekmények bizonyítása gyakran nehézséget okoz. Ha nem hangzik el konkrét dehonesztáló megjegyzés, majdhogynem lehetetlen bizonyítani, hogy a megkülönböztetés volt az indíték.
K. v. S.: Így igaz, ezért is fontos, hogy tudjuk azonosítani az előítéleteket, ebben is segít az IHRA-definíció. Ha ugyanis ezeket nem ismerjük fel, nem is fogjuk gyűlölet-bűncselekményként kezelni az incidenseket. Ugyanakkor nagyon sokáig harcoltunk Európában a szólásszabadságért, úgyhogy vannak példák, amelyek jogilag kikezdhetetlenek, de antiszemitizmus áll a hátterükben.
Ez egy nehéz kérdés, mert szeretnénk egy gyűlölet- és antiszemitizmus-mentes társadalmat, de a szólásszabadság határai elég rugalmasak,
amelyeket meg kell védeni, emellett kitartunk.
hvg.hu: Az uniós stratégia a 2021-2030-as időszakra szól, vagyis épp a harmadánál tartunk. Hogyan értékeli az eddigi eredményeket?
K. v. S.: A célkitűzéseinket 90 pontban határoztuk meg, amelyek közül 81 megvalósítása kezdődött el. Ebből az is látszik, hogy október 7-e után felgyorsítottuk a megvalósítást. Ám tudjuk, hogy ezek a kezdeményezések nem egyik napról a másikra teljesülnek. Elsősorban a nemzetközi együttműködések felépítésére gondolok: a holokauszt-emlékezetet szem előtt tartó fiatal zsidó közösségek, az online antiszemitizmust monitorozó civil szerveződések már elkezdték a munkát, de ahhoz, hogy látható eredményeik legyenek, több időre van szükség. Sajnos a gyűlölet, a rasszizmus minden formájánál ugyanazzal a nehézséggel szembesülünk: tudjuk, hová akarunk eljutni, de nincs rá időnk, most kellene látnunk az eredményeket.
Állami szinten nagy eredményeket értünk el, most az a feladat, hogy a politikailag meghatározott célokat átültessük a gyakorlatba, hogy azok leérjenek a társadalom szélesebb rétegeibe. Ehhez is kell idő. Emiatt tartjuk fontosnak, hogy civileket is bevonjunk a munkába, azért is vesznek részt a munkacsoportban a kormányok különmegbízottai mellett a vallási közösségek megválasztott vezetői is, hogy közvetlenül tudjanak egyeztetni arról, milyen hatása van a döntéshozók lépéseinek a helyi zsidó életre.
hvg.hu: Magyarországot pozitív példaként említette a zsidó élet szempontjából, de tudna olyan területet mondani, ahol lenne még hová fejlődni?
K. v. S.: Nehezen tudom megmondani, itt a nemzeti stratégiát nem olyan rég fogadták csak el, egyelőre nem látom, hol tart a munka. Ahogy már mondtam is, a zsidó élet előfeltétele a biztonság és a biztonságérzet, ez itt nyilvánvalóan megvalósul, de a zsidó élet több ennél, arról is szól, hogy a sokszínűség is megjelenjen a társadalomban, minden érintett között megvalósuljon a párbeszéd. Hiszen Magyarországon a zsidóság teljes spektruma jelen van a vallásostól a szekulárisig, a baloldalitól a jobboldaliig, a cionistától a nem cionistáig.
A másik, amit kiemelnék, az az oktatás és a holokauszt-emlékezet kérdése. A történelmi tények ugyanis önmagukban nem vezetnek az antiszemitizmus megelőzéséhez, sőt talán még fokozhatják is, ha valaki megfelelő kontextus nélkül tanulja meg, hogy korábban megkülönböztették a zsidókat. Amire igazán nagy szükség van, az az empátiára nevelés, hogy fiatalon megtanulják a gyerekek mások helyzetébe helyezni magukat. Csak így akadályozható meg a gyűlölet terjedése.
Ehhez azonban képezni kell a tanárokat, be kell vinni a civileket az iskolába,
erre itt több remek kezdeményezést is látunk, ilyen például a Centropa, amelyet az EU is régóta támogat vagy éppen a Haver Alapítvány. Utóbbi munkatársai iskolásoknak mesélnek a saját, szubjektív zsidóságukról, sokaknak valószínűleg ők az első zsidók, akikkel találkoznak. Ha valaki már kiskorában megismeri ezt a vallást, kultúrát, az az egész, zsidókról alkotott látásmódját megváltoztathatja. De említhetném a Holokauszt Múzeumot is, ahol képzéseket tartanak. Szerintem fontos lenne kormányzati szinten is egyértelműen jelezni, hogy támogatják az iskolák együttműködését ezekkel a kezdeményezésekkel.
hvg.hu: Hogy látja, a fiatalabb generáció mennyiben éli meg máshogy a zsidóságát, mint a szüleik, nagyszüleik?
K. v. S.: Egyre gyakrabban látjuk, hogy sokan „visszatérnek” a zsidó gyökereikhez akkor is, ha az a családjukban egy-két generációra kicsit háttérbe szorult. Van pár remek kezdeményezés fiatal zsidók részéről, például az elhatározás, hogy nem hajlandók rejtegetni az identitásukat még akkor sem, ha zaklatják miatta őket az egyetemen. „Én csak azért is felveszem a Dávid-csillagot vagy a kipát, mert ez is része annak, aki vagyok és megvédem az identitásomat” – ezt a hozzáállást egyre többet látom, különösen az elmúlt egy évre adott reakcióként. Na, ez például egy nagyon pozitív dolog.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
