szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Az országba így is bejutott 70 magyar terrorelhárító, Milorad Dodik boszniai szerb elnök hívására.

Megtiltotta egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában a boszniai védelmi miniszter. Zukan Helez az erről szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a gép először a szarajevói, majd a Banja Luka-i repülőtéren kért leszállási engedélyt.

Helez közlése szerint egyelőre tisztázatlan, miért akart a repülőgép Banja Lukában landolni, de úgy véli, hogy a magyar speciális terrorellenes egység 70 fős kontingensének boszniai jelenléte „mindenképpen aggasztó jel”.

„Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a magyar katonai repülőgép érkezésének célja az volt, hogy valamilyen formában támogatást nyújtson Milorad Dodiknak és az őt körülvevő körnek Bosznia-Hercegovina destabilizálásában” – fogalmazott, hozzátéve, hogy döntése miatt az elmúlt három napban „óriási nyomásnak volt kitéve”.

A tárcavezető emlékeztetett: Orbán Viktor rendszeres támogatást nyújt Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének, aki szerinte „állandó támadást intéz és aláássa Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjét”.

A múlt hét közepén Dodikot első fokon egy év börtönre ítélte egy boszniai bíróság, mert ellenszegült a nemzetközi közösség boszniai főképviselője, Christian Schmidt döntéseinek. A Bosznia-hercegovinai Föderációból és a Szerb Köztársaságból álló Bosznia-Hercegovina alkotmányos berendezkedését az 1995-ben megkötött daytoni béke határozza meg, ennek értelmében az ország nemzetközi ellenőrzés alatt áll, és az ENSZ-főképviselő felel a békeszerződés végrehajtásáért. Milorad Dodik ellen azért emeltek vádat, mert a főképviselő és az alkotmánybíróság döntéseit felfüggesztő törvényeket írt alá.

Az ítélethirdetés előtt Dodik bejelentette, hogy magyar TEK-esek érkeztek a Szerb Köztársaság székhelyére, Banja Lukába, hogy a helyi erőkkel közös kiképzésen és gyakorlaton vegyenek részt. A hírek először 300, majd 70 magyar terrorelhárítóról szóltak, de arról nem voltak információk, hogy hogyan léphettek be Bosznia-Hercegovinába. A boszniai sajtó az időzítés miatt úgy vélekedett, hogy a TEK-esek jelenléte egyfajta erődemonstráció Dodik részéről.

Donald Trump autokrata hívei ugrásra készen állnak a Balkánon, állítja Vedran Dzihic osztrák politológus

A kliensrendszer hívei a Balkánon támogatást várnak a Fehér Ház következő lakójától a „szerb világ” ideológiájához, ami valójában Nagy-Szerbia régi álma, írja Dzihic a Der Standardban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!