Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

Karrier

Trükkös kérdezz-felelek a bértárgyaláson

Nincs megbízható forgatókönyv, melyet követve az álláskereső biztosan kialkudhatja magának a vágyott fizetést. Fellépés, lélekjelenlét, stratégiai gondolkodásmód és persze jó kérdések is kellenek ahhoz, hogy a pályázó elérje a célját.

MTI Karrier

Megvalósul a versenyszférában is az OÉT-en elfogadott bérajánlás

Teljesülni fog a tavalyi év végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában, ahogy ez a korábbi időszakokban is megtörtént - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Zs. Szőke Zoltán, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke Budapesten.

MTI Itthon

Többen dolgoznak a minisztériumokban, mint tavaly

Többen dolgoznak a Miniszterelnökségen és egyes minisztériumokban, mint tavaly - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányfő szóvivőjének tájékoztatása szerint a Miniszterelnökség létszámának újbóli meghatározását a feladatok bővülése indokolta.

MTI Karrier

Lengyelországban már 13 százalékos a munkanélküliség

Lengyelországban 13 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta januárban a decemberi 12,3 százalékról, a regisztrált munkanélküliek száma egy hónap alatt több mint 150 ezerrel nőtt a szerdán megjelent adatok szerint.

MTI Karrier

Visszatérnek Spanyolországba a mecseki bányászok

Március közepén újra a mélybe ereszkedhetnek a baranyai bányászkolónia tagjai az észak-spanyolországi szénbányában, így a korábban jósolt öt-hat hónapos kényszerű leállás helyett lényegesen hamarabb, alig két hónapos munkaszünet után folytatódhat az immár évtizedes múltra visszatekintő leoni magyar bányászprogram - adta hírül az Új Dunántúli Napló szerdán.

MTI / hvg.hu Karrier

A legbizarrabb részletek az önéletrajzban

Önéletrajz helyett leginkább "önéletkarcolatnak" minősíthető bemutatkozó írásokkal is előrukkolnak az álláskeresők - írja a Daily Telegraph című brit lap néhány igazán kirívó példát említve.

hvg.hu Plázs

Alkoholista és túlhajszolt orvosok

Alkohol- és gyógyszerfüggés, pályaelhagyás, öngyilkosság: az amerikai orvosok körében elterjedt stressz már-már az egészségügyi rendszer stabilitását veszélyezteti. Van, akinél a kiégés jelei már az egyetemen megmutatkoznak – írja a Lancet.

Karrier

Egyre több a betöltetlen állás Németországban, de kevés az orvos

A gazdaság fellendülésének köszönhetően egyre több a betöltetlen állás Németországban. A német munkaügyi hivatal kutatóintézete, az IAB szerdán ismertetett adatai szerint 2010 végén nagyjából egymillió állás volt betöltetlen, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A negyedik negyedévben 22 százalékos volt a növekedés a harmadikhoz képest.

MTI Karrier

Ausztriai munkavállaláshoz nem kell majd engedély

Május elsejétől megszűnnek az osztrák munkaerő-piacon a magyar munkavállalókkal és hét másik, 2004-ben csatlakozott európai uniós ország munkavállalóival szemben a még meglévő korlátozások, ugyanakkor várhatóan törvény fogja védeni a bérszínvonal csökkenésétől az ausztriai munkaerőpiacot.

MTI Karrier

A válság növelte a munkaerő-piaci egyenlőtlenségeket

A válság növelte a munkaerő-piacon már korábban is meglévő súlyos feszültségeket és egyenlőtlenségeket, a legnagyobb vesztesek a szakképzetlenek, illetve a hátrányos helyzetű térségekben élők voltak - mondta Fazekas Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének (MTA-KTI) igazgatója csütörtökön Budapesten a Munkaerő-piaci Tükör 2010 című kiadvány bemutatóján.

Karrier

Bombabiztos módszerek: hogyan tesztelik az álláskeresőket?

Új munkatársak kiválasztása esetén egyre gyakoribb, hogy a vállalatok online készségfelmérő tesztvizsgálatokat is végeznek - vagy inkább végeztetnek - az erre specializálódott cégek segítségével. Mennyire gyorsítható fel segítségükkel a kiválasztási folyamat? Hogyan profitálhatnak ebből a munkáltatók és az álláskeresők?

MTI Karrier

Aggasztó adatok: 93 ezerrel több volt az álláskereső januárban

Idén januárban 15,7 százalékkal - ez 93 ezer fős emelkedést jelent - nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon az előző hónaphoz képest, és még a szezonálisan kiigazított adatok szerint is mintegy 36 ezerrel többen kerestek állást az év első hónapjában mint decemberben - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

1
8 9 10 11 12
229
Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

Mutatunk egy egyszerű trükköt az új dolgok megtanulásához

Mutatunk egy egyszerű trükköt az új dolgok megtanulásához

Rémálom az autópályán: vezetés közben érzett valamit a lábán, egy halálos tigriskígyó volt az

Rémálom az autópályán: vezetés közben érzett valamit a lábán, egy halálos tigriskígyó volt az

Szabadon engedték a halálra ítélt iráni rappert

Szabadon engedték a halálra ítélt iráni rappert

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Nagyon erős az euró támogatottsága az Európai Unióban, de Magyarországon még céldátum sincs a bevezetésére

Nagyon erős az euró támogatottsága az Európai Unióban, de Magyarországon még céldátum sincs a bevezetésére

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

A címlapról ajánljuk