Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Gazdaság

MKIK: pozitív tendenciák a munkaerőpiacon

Pozitív tendenciák mutatkoznak a munkaerőpiacon, az üzleti szektor túljutott a válságon, amit mutat az is, hogy 2011-ben 15 százalékkal többen terveznek létszámbővítést, mint csökkentést – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

MTI Karrier

Súlyosbodik a szakemberhiány Németországban

A gazdasági fellendülés közepette a német vállalatok 40 százaléka tapasztal nehézségeket szakemberigényének kielégítésében - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete által október folyamán végzett felmérés eredményéből.

hvg.hu/MTI Karrier

Utolsók vagyunk az EU-ban a foglalkoztatottság alapján

Utolsók vagyunk foglalkoztatottság tekintetében az Európai Unióban - derül ki a KSH jelentéséből. Mindennek oka a munkanélküliség növekedése, ami a versenyszféra visszaesésének tudható be. Ugyanakkor a nettó keresetek nem alakulnak rosszul. Mindez azt jelenti, hogy kevesebben ugyan, de többet keresnek. A régiós különbségek is csökkentek: ez azonban nem örvendetes dolog, hiszen a jobb helyzetű megyék helyzete romlott, nem pedig a nehéz sorsú régiók zárkóztak fel.

MTI Karrier

"Igazmondást" várnak a szakszervezetek a kormánytól

A szakszervezeti konföderációk a munkavállalókat érintő kérdésekben egyeztetést, "igazmondást" és az eddig meghozott intézkedések egy részének felülvizsgálatát várják a kormánytól, és szombaton demonstrációval adnak nyomatékot a kormány jogalkotási módszerei, a 16 százalékos szja, a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése és a 98 százalékos különadó elleni tiltakozásuknak - hangzott el a három szervező konföderáció szerdai sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Adatbázisba gyűjtik a kormánytisztviselőket

A keddi Népszava az origo.hu internetes hírportálra hivatkozva azt írja, hatezer kormánytisztviselő valamennyi munkaügyi adata központi nyilvántartásba kerül; december 15-től próbaüzemben működik ugyanis a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Rendszer (KSZSZR), januártól pedig már élesben üzemel.

MTI Világ

Jelentősen megugorhat az elvándorlók száma

Meghaladhatja a 400 milliót, a világ jelenlegi népességének 7 százalékát a nemzetközi migránsok száma 2050-re - olvasható a Nemzetközi Migrációs Szervezet hétfőn kiadott jelentésében. Ez a szám 68 százalékos növekedést jelent a mostani állapothoz képest.

Karrier

KSH: 10,9 százalékra nőtt a munkanélküliség Magyarországon

2010 augusztus–októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 824 ezer fő volt, ami 35 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 5,9 százalékkal, 466 ezer főre nőtt, ami 0,5 százalékponttal magasabb, azaz 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - jelentette a KSH.

MTI Karrier

BKV-sztrájk jöhet

Sztrájkot fontolgatnak egyes BKV-szakszervezetek, mert olyan információkat kaptak, amelyek szerint a BKV nem tudja kifizetni az év végén a bérmegtakarítási összeget.

MTI Karrier

Egyre nagyobb divat a cseremunka

A Napi Gazdaság pénteki számában számában azt írja, az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő számos cég vállalja fel, hogy telente külföldön biztosít munkát azon dolgozóinak, akiknek télen, a szezon után képtelenek lennének munkát adni. Mindezt azért, mert a jó munkaerőt nem szeretnék elveszteni.

Hírszerző/FH Karrier

Külföldi orvosokat keresnek a szlovének

Szlovéniában az orvosokra vonatkozó szigorú munkaügyi előírások könnyítésén dolgoznak annak érdekében, hogy külföldi szakembereket vonzzanak az országba a krónikus orvoshiány csökkentésére - jelentette be csütörtökön a szlovén kormány.

MTI Gazdaság

Leépítés, távozó igazgatók a Rail Cargo Hungariánál

Akár ezer fős magyarországi létszámcsökkentést tartalmazó szanálási tervet ismertetett az ÖBB vezérigazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón, majd bejelentette az osztrák vasút teherszállítási üzletága vezetőinek távozását

1
13 14 15 16 17
229
Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

Kiderült, mikor nyithat újra a legendás Kádár kifőzde

Kiderült, mikor nyithat újra a legendás Kádár kifőzde

A globális felmelegedéstől és a klímaváltozástól félnek leginkább a magyar emberek

A globális felmelegedéstől és a klímaváltozástól félnek leginkább a magyar emberek

Jön az adóvisszatérítés-szezon, 150 ezer forint is visszajárhat

Jön az adóvisszatérítés-szezon, 150 ezer forint is visszajárhat

Megdöbbentő eredményre jutott egy vizsgálat: aktívan segíti az Instagram az önkárosító tartalmak terjedését

Megdöbbentő eredményre jutott egy vizsgálat: aktívan segíti az Instagram az önkárosító tartalmak terjedését

Beszakadt a forint, 414-re ugrott az euróárfolyam

Beszakadt a forint, 414-re ugrott az euróárfolyam

A Paks II. öt év után megkapta a legfontosabb engedélyét, „fordítási problémák” is akadtak

A Paks II. öt év után megkapta a legfontosabb engedélyét, „fordítási problémák” is akadtak

A nyékpusztai gázmezőn akciózott a Greenpeace

A nyékpusztai gázmezőn akciózott a Greenpeace

Találtak egy alakváltó fehérjét, új irányt vehet miatta az Alzheimer-kór kutatása

Találtak egy alakváltó fehérjét, új irányt vehet miatta az Alzheimer-kór kutatása

A címlapról ajánljuk

Tóta W. Árpád: Élet az eresz után

Az ellenzékiként ismert melegeknek épp máglyát rakat a hatalom a leggátlástalanabb verőembereivel. A hűséges alattvaló viszont puhára esik a huszonöt fős buliból is – írja publicistánk.