szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hétfőn tartották a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának, hagyományos elnevezéssel a TF hivatalos tanévnyitóját, amelyen részt vett az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is. Simicskó István egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte "a sport a legjobb gyógyszer", illetve "a jellem és a szív művelése is szükséges".

Simicskó István azt mondta: az iskola lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók felkészüljenek az életre, amelyet boldogan élhetnek. Hozzátette: TF-snek lenni dicsőség, ugyanakkor felelősséget is jelent, hiszen a hallgatóknak a jövő nemzedékeinek kell majd segítséget nyújtaniuk ahhoz, hogy a testmozgás népszerűsítése által egészségesebb generációk nőjenek fel.

"A sport nemzeti ügy, és itt nemcsak a sikerekre gondolok, hanem arra, hogy testileg és szellemileg is egészségesebb nemzet legyünk. A sport a legjobb gyógyszer" – mondta Simicskó, hozzátéve, hogy ma Magyarországon a felnőtt lakosság mindössze 7-8 százaléka végez rendszeres testmozgást. Ezt a számot szeretnék 20-30 százalékosra feltornászni – jelezte a sportért felelős államtitkár.

"A jellem és a szív művelése is szükséges, minden nap építsétek a saját művetek" – szólt a jelenlévő hallgatókhoz az államtitkár.

A 2013/14-es tanévet hivatalosan Gál János, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese nyitotta meg: "Gyönyörű hivatást választottak, ugyanakkor hatalmas a felelősség, hiszen a jelent, a jövőt és a múltat is a kezükben tartják. Ehhez a lehető legjobb képzést kapják majd" – mondta.

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés