A legfrissebb statisztikai adatok szerint az iparban és a szolgáltatásban egy munkavállaló havi alkalmaztatásának költsége Svédországban volt a legmagasabb, havi 4047 euró, míg a bolgár munkáltatóknak havonta csak 196 euróba került egy átlagos munkavállaló alkalmazása. A tagjelölt országok és az EU tagállamok átlaga között hatszoros a különbség: az unió átlaga 3159,08 euró, míg a tagjelölteké 519,67 euró. Az Eurostat 2000. évi adatfelvétele szerint Magyarországon 566 euró volt a munkaerőköltség havonta, ami 9 százalékkal magasabb a térség átlagánál, de csak 18 százaléka az EU átlagának. (Portugáliában ennek kétszeresébe, Görögországban háromszorosába, Németországban pedig hatszorosába kerül egy dolgozó.)



A tagjelölt országok közül a munkaerő havi költsége Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb (196, illetve 230 euró), a legmagasabb pedig Cipruson, ahol 1638 euró. A második helyen Szlovénia állt 1291 euróval. A többi hét jelölt országban az alkalmaztatás költsége 350 euró és 700 euró között váltakozott.



A nemzetgazdasági ágak közül a pénzügyi tevékenységben a legmagasabb az egy főre jutó havi munkaerőköltség az EU-ban és a tagjelölt országokban is. Ezt követik leggyakrabban második és harmadik helyen felváltva a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás valamint a bányászat nemzetgazdasági ágak. Magyarországon a feldolgozóipar a sereghajtók között található, pedig az EU-ban a negyedik helyen szerepel.



Az ipari és szolgáltatási szektort összevetve az az általános tendencia – mind a jelölt országokban mind a tagállamok egyik felénél (Dánia, Németország, Hollandia, Ausztria stb.) –, hogy a szolgáltatásban alkalmazott munkaerő költsége 10-20 százalékkal magasabb, mint az ipari szektorban dolgozóké. A tagállamok másik felében viszont az ipari szektor alkalmazottaira kell többet költenie a munkáltatónak.



A csatlakozásra váró országok többségében a versenyszférán kívül a személyi és társadalmi közösségi szolgáltatások egészét is vizsgálta az Eurostat: a jelölt országok közül az első két helyen álló Ciprus és Szlovénia esetében mondható csak el, hogy a költségvetési szféra által dominált három gazdasági ág együttesében (közigazgatás, társadalombiztosítás; oktatás; egészségügyi és szociális ellátás) alkalmazottak átlagos egy főre jutó havi munkaerőköltsége relatíve alacsonyabb azokénál, akik az üzleti szférában dolgoznak. A többi országban, így Magyarországon is ellenkező a tendencia.



A munkaerőköltség összetétele országonként számottevően eltér, bár legnagyobb hányadát mindenütt a munkajövedelem adja. Dániában szinte a teljes munkaerőköltséget a munkajövedelem teszi ki (89,3 százalék), Írországban 86,1 százalék ez az arány, míg a csatlakozásra váró országok közül Ciprus található az elsők között a maga 84,8 százalékos részarányával. A legkisebb részarányt, 66,5 százalékot Svédországban jegyezték fel, ezt követik Románia és Magyarország 67 százalékkal.



Az egy főre jutó havi és az egy órára jutó munkaerőköltség tekintetében főleg az Európai Unió tagországai között fordul elő sorrendváltozás, amely az éves teljesített munkaidőalap országok közötti különbségével magyarázható. Az egy órára jutó munkaerőköltség Dániában volt a második legmagasabb, de a havi munkaerőköltség szerinti ország-sorrendben csak a kilencedik helyen áll, mivel egy dán alkalmazott átlagosan teljesített havi munkaóráinak száma 111, ami jelentősen elmarad a 142 munkaórás EU-átlagtól. A jelölt országok közötti sorrendben Szlovákia egy helyezéssel előbbre került, így maga mögé utasította Észtországot. Az egy alkalmazott által havonta ledolgozott órák száma a jelölt országokban 8-10 órával is magasabb, mint az uniós tagállamokban. Az EU-ban Franciaországban, Németországban, Finnországban dolgoznak az átlagosnál kevesebbet. Az alacsonyabb munkaerő-költségű országok közül Írországban, Görögországban, és Portugáliában magasabb a havi munkaidőalap, mint az uniós átlag. (MTI)