szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ellentmondásos a szlovák dolgozók megítélése egzisztenciájukról. Egy közvélemény-kutatás szerint 36 százalékuk elégedett a munkájával, 45 százalékuk viszont messze nem boldog az állásában kapott fizetéssel.

Azok aránya, akik munkájukkal és pénzükkel is elégedettek, most 36 százaléknál tart Szlovákiában, azaz a többség nincs megelégedve mindazzal, amit a munka nyújt számára. A dolgozók 70 százaléka akkor is elmegy dolgozni, ha nem érzi jól magát, vagy éppen szabadságon is lehetne. A szlovák munkabeli „boldogsági ráta" jócskán elmarad a csehek hasonló mutatóitól.

MTI Gazdaság

Szlovákia: 5 százalék felett a növekedés

A szlovák pénzügyminisztérium azt várja, hogy az idén a bruttó hazai termék növekedése 5,1 százalékos lesz, szemben az eredeti prognózisban szereplő 4,9 százalékos éves növekedéssel.

Média

Fellázadtak a szlovák villalakók

Váratlan fordulat a Markíza televízió által közvetített valóságshow szerdai adásában: négy játékos távozott, közülük az egyik pedig búcsúzásképpen kofferével jól arcul csapta az egyik fotóst.

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket