szerző:
MTI

Már csak öt napig gondolkodhatnak a diákok, hogy melyik egyetemre, főiskolára adják be felvételi kérelmüket, a jelentkezési határidő február 15-én, éjfélkor lejár.

Az előző évekhez hasonlóan a diákok többsége most is szinte az utolsó pillanatig kihasználja a rendelkezésre álló időt, az Országos Felsőoktatási Információs Központhoz (OFIK) péntek délutánig közel nyolcezer jelentkezési lap érkezett be - közölte Roberts Éva tájékoztatási igazgató-helyettes.

Magyar Bálint oktatási miniszter a közelmúltban úgy nyilatkozott, az előző évekhez hasonlóan az idén is mintegy 150 ezer jelentkezőre számít. Jelezte: a fiatalok közül az eddiginél kevesebben vehetnek majd részt jogász-, közgazdász-, valamint különböző bölcsészképzésben, viszont többen járhatnak műszaki, természettudományi, s egyebek mellett felsőfokú szakképzettséget adó szakokra.

A szakminiszter hozzátette, az arányok meghatározásához a munkaerő-piaci visszajelzéseket, munkanélküliségi statisztikákat vették alapul. Aki a jelentkezés kényelmes, gyors és papírkímélő módját szeretné választani, a tavalyi évhez hasonlóan megteheti a www.felvi.hu weboldal elektronikus felvételi felületén.

Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy sokan az utolsó pillanatokra hagyják a jelentkezési lapok postára adását, pedig a határidő sürgető szorításában könnyen hiba csúszhat a lapok kitöltésébe, nem beszélve a postai sorban állásról. Aki az e-felvételit választja, kényelmesebben gazdálkodhat az idejével - tanácsolja az iroda a jelentkezőknek, hozzátéve, az e-felvételi minden tekintetben egyenértékű a hagyományos, papíralapú jelentkezéssel, ám a felvételiző dolgát lényegesen megkönnyíti.

Az e-jelentkezés során a megszokott "A" és "B" jelentkezési lapok helyett egy elektronikus felületet kell kitölteni, melynek számos pontjában előre felkínált listából lehet a megfelelő válaszlehetőségeket egyszerűen kiválasztani. A felület szerkesztéséhez bármikor visszatérhet a jelentkező, az adatokat elég egyszer rögzíteni, s lehetőség nyílik az intézmények által kért kapcsolódó dokumentumok - bizonyítványmásolatok, a leendő diákigazolvány fényképe - feltöltésére is, így a jelentkezőnek ezek postára adásával sem kell vesződnie.

A jelentkezések szerkesztésére csakis a határidő lejártáig, 2006. február 15. éjfélig van lehetőség, hiszen a határidő az e-felvételizőket ugyanúgy köti, ahogy a "papíron" jelentkezőket. Ha a felhasználó nem véglegesítette a jelentkezési adatait, az OFIK a határidő lejártakor a legutolsó megadott állapotot tekinti véglegesnek. A véglegesítésről minden esetben e-mailben kap visszaigazolást a felhasználó.

Ugyan a jelentkezőt az elektronikus jelentkezés sem mentesíti a felvételi eljárás díjainak megfizetése alól, ám ezeket egy összegben kell átutalnia az OFIK-nak. Jelentkezésenként az idén is háromezer forintot kell fizetni.

A részletes tudnivalók és bővebb felhasználási feltételek a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. kiadványban és a www.felvi.hu honlapon olvashatók.

MTI Itthon

Módosították a felsőoktatási felvételiről szóló rendeletet

A kormány módosította a felsőoktatási felvételiről szóló rendeletét, melynek értelmében az oktatási miniszternek lehetősége nyílik arra, hogy bővítse az egyes szakok keretszámait az idén érettségizettek javára, amennyiben hátrányosan érintené őket a felvételi pontok számítása a korábban maturálókkal szemben.

Itthon

Felsőoktatási felvételi mérleg

Az idén sorsdöntő felvételi pluszpontok jelentőségét elsősorban a fővárosiak ismerték fel, illetve ők tudták ezeket megszerezni - derül ki a HVG számára készített összesítésből. Akik csak a kiváló tanulmányi eredményükben bíztak, könnyen hoppon maradhattak.

MTI Itthon

Felsőoktatási felvételi ponthatárok az interneten

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) felrakta honlapjára, a http://www.felvi.hu-ra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyeket a szerdai nap első perceitől már lehet olvasni a honlapon.

Hónapok óta tart Gruevszki menekültstátuszának felülvizsgálata

Hónapok óta tart Gruevszki menekültstátuszának felülvizsgálata

Megtalálták és leváltották a későn érkező nyugdíjak felelősét

Megtalálták és leváltották a későn érkező nyugdíjak felelősét

64 magos processzort ad ki a Huawei, csak úgy emlegetik: szuperchip

64 magos processzort ad ki a Huawei, csak úgy emlegetik: szuperchip

Még sosem gyilkoltak annyit Mexikóban, mint tavaly

Még sosem gyilkoltak annyit Mexikóban, mint tavaly

A Néprajzi Múzeum után az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is elkaszálta a bíróság

A Néprajzi Múzeum után az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is elkaszálta a bíróság

Keményen megbírságolta a Google-t Franciaország

Keményen megbírságolta a Google-t Franciaország