szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A munkanélküliek életelvárása elmarad a munkáéban állókétól - derítette ki a lipcsei egyetem tanulmánya.

Eszerint a munkanélkülieknél nagyobb a megbetegedés kockázata, s ennek oka a depresszióban, illetve a szenvedélybetegségekben, így az alkoholizmusban keresendő, a nőknél azonban gyakoriak a kimerültségi tünetek, a gyógyszerfüggőség és az egészen a szívinfarktusig menő magas vérnyomás.

Az állás elvesztése után már nagyon rövid idővel a munkanélküliek körében a duplájára nő a halálozási arány, s azoknál, akiknek két éve nincs munkájuk, a kockázat már mintegy négyszeres.

Az elbocsátott ember először sokkos állapotba kerül, aztán magához tér és igen aktívan elkezd új munkát keresni, ha ez azonban úgy 12 hónapon belül nem sikerült, az illető fatalistává válik, és az illető feladja magát. A kutatók azonban felhívták rá a figyelmet: már az is betegséget idézhet elő és nagyon ártalmas az egészségre, ha valakinek van ugyan munkája, de attól retteg, hogy elveszíti azt.

MTI Karrier

Több pályakezdő munkanélküli Fejér megyében

Fejér megyében mintegy kétszázzal nőtt egy hónap alatt és július végén elérte az ezret a regisztrált pályakezdő munkanélküliek száma - jelentették be a megyei munkaügyi tanács keddi ülésén.

MTI Karrier

Nagy munkanélküliség és hiányszakmák Lengyelországban

Lengyelországban egyre nagyobb a szakember-hiány többek között az építőiparban, illetve a szállításban, miközben Európában a legmagasabb, 16 százalékos a munkanélküliségi ráta. A jól képzett szakemberek a jobb megélhetés reményében inkább külföldön vállalnak munkát.

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Tagadja a Pentagon egy vezető tisztviselője, hogy leállítanák az oroszok elleni kiberműveleteket

Tagadja a Pentagon egy vezető tisztviselője, hogy leállítanák az oroszok elleni kiberműveleteket