szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyesülést, vagy legalábbis tömörülések alakítását javasolja egy brit szakember a magyar közszolgálati szakszervezetekről készített tanulmányában.

Richard Parker, a több mint 1,3 millió tagot számláló britközszolgálati szakszervezet, az UNISON nemzetközi bizottsága megbízásából készített tanulmányában egyebek között arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon 6 konföderáció és jó néhány szakszervezet működik ugyanabban az ágazatban, ennek következtében a meglévő szerény pénzeszközök szétforgácsolódnak.

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma által szervezett rendezvényen a brit szakember javasolta, hogy a szakszervezetek készítsenek toborzó anyagokat és építsék ki számítógépes rendszereiket azért, hogy tagjaikról jóval több adatot tarthassanak nyilván.

Tanulmányában Parker megállapítja: a magyar szakszervezeti tagság létszámcsökkenésének oka lehet a privatizáció és a dolgozói létszám csökkenése az egyes ágazatokban. Az új vállalkozások létrehozásakor nem sikerült szakszervezeteket alakítani - mutatott rá.

A szakember, aki idén januárban több hétig tanulmányozta Magyarországon a közszolgálati szakszervezeteket, hozzáteszi: míg a brit szakszervezetek egyesülnek és közös toborzási, valamint kampánystratégiákat dolgoznak ki, a magyar szakszervezetek vagy túl kicsik, vagy túl gyengék ahhoz, hogy valóságos kihívást jelentsenek a munkaadók számára.

Szabó Endre, a szakszervezetek együttműködési fórumának elnöke a konferencia megnyitásakor azt mondta, a taglétszám növeléséhez javítani kell kommunikációjukat és nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a média megnyerésére.

Az elnök szerint keresni kell az integráció formáit az ágazati szakszervezetek, valamint a közszolgálati szakszervezetek esetében is.

MTI Karrier

Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség alakult

A világ 166 millió munkavállalóját tömöríti a Bécsben megalakított Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC), amely a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egységesülésének a jegyében jött létre a globalizálódó világ körülményei között.

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Lemondása okáról és az egyházat érintő botrányokról beszélt Tóth Tamás, tavaly ősszel lemondott püspökkari titkár

Lemondása okáról és az egyházat érintő botrányokról beszélt Tóth Tamás, tavaly ősszel lemondott püspökkari titkár

Ekkora fizetés alatt esélye sincs ingatlantámogatáshoz jutni

Ekkora fizetés alatt esélye sincs ingatlantámogatáshoz jutni