szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több civil szervezet is támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által péntekre hirdetett 2 órás figyelmeztető sztrájkot - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.

Az érdekvédő közölte: a PDSZ minden intézménybe elküldte felhívását, melyre eddig mintegy 300 levél érkezett vissza. Ezekből kiderül, hogy a tíz százalékot sem éri el azoknak az intézményeknek az aránya, ahol nem lesz munkabeszüntetés pénteken.

A szakszervezet szerint nem az intézmény köteles gondoskodni a gyermekek felügyeletéről a sztrájk alatt, ez a fenntartók kötelessége - mondta.

MTI Karrier

Abbahagyják a sztrájkot az adathivatalban

Ideiglenesen felfüggesztik az adatfeldolgozó hivatal géptermében folyó sztrájkot pénteken este 7 órától - tudatta a sztrájkot szervező Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) sztrájkbizottsága.

hvg.hu Itthon

A közszolgálatiak sztrájkbizottsága figyelmeztette a kormányt

A közszolgálati dolgozókat tömörítő négy szakszervezeti szövetség nagygyűlése figyelmeztette a kormányt: haladéktalanul folytassa a tárgyalásokat sztrájkbizottságukkal, teljesítse a bérek reálértékének megőrzését és a munkahelyek biztonságát célzó követeléseket, különben szervezett akciókra kerülhet sor.

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben