szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A villamosenergia-ipari dolgozók nyolcórás vagy folyamatos sztrájkja esetén sem kapcsolják le a villamos áramot a lakosságnál - közölte a sztrájkbizottság.

Az elégséges szolgáltatásról szóló szabályok szerint háromórás rotációban a 18 csoportra osztott ipari fogyasztóknál lehet kikapcsolásra számítani az erőművi termelések csökkenésével arányosan.

Az ágazat szakszervezeti szövetségeinek vezetői megerősítették: a villamosenergia-ipari szakszervezetek sztrájkkal kívánják elérni, hogy fennmaradjon a dolgozóiknak és nyugdíjasaiknak járó tarifakedvezmény.

Gál Rezső, a közös sztrájkbizottság vezetője elmondta: a kormányzati tárgyalócsoporttal folytatott múlt év végi egyeztetések eredményesek voltak, már aláírás előtt állt a megállapodás, majd a napokban annak céljaival ellentétes bejelentést tett a gazdasági és közlekedési miniszter.

Az aláírásra előkészített megállapodás szerint részben a jövőben is megmaradhatott volna a tarifakedvezmény, az iparág dolgozói és nyugdíjasai a lakossági ár 37 százalékáért kaphatták volna a villamos energiát. A kormány tavaly augusztusban emelte az alkalmazotti tarifát 42 százalékkal 37 százalékra, miközben a lakossági átlagos áremelés 12 százalékos volt.

A munkabeszüntetést február 6-án kétórás figyelmeztető sztrájkkal kezdenék műszakkezdettől, majd ezt követné február 8-án ugyancsak műszakkezdettől a nyolcórás sztrájk, illetve február 12-től a folyamatos sztrájk, ha addig nem sikerül megegyezni a kormányzat képviselőivel a kedvezmény fenntartásáról.

Gál Rezső rámutatott: a kedvezményes tarifa több mint 100 éves hagyomány az ágazatban. Hasonló kedvezményeik vannak a légi, a vasúti és a közúti közlekedés dolgozóinak is.

A sztrájkot a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint a Liga Villamos- és Hőenergia-ipari Szövetsége hirdette meg.

Lövöldözés volt egy floridai egyetemen, egy ember meghalt és legalább hatan megsérültek

Lövöldözés volt egy floridai egyetemen, egy ember meghalt és legalább hatan megsérültek

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

Megszűnhet a dugó az M1-esen Budapest felé, új forgalmi rend lép életbe

Megszűnhet a dugó az M1-esen Budapest felé, új forgalmi rend lép életbe

Történelmi megállapodást kötött a Microsoft, 6,75 millió tonnával kevesebb szén-dioxid lesz a légkörben

Történelmi megállapodást kötött a Microsoft, 6,75 millió tonnával kevesebb szén-dioxid lesz a légkörben