szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A negyven év felettiek foglalkoztatásának javítását szeretné elérni a Negyven-plusz alapítvány.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

A Negyven plusz civil szervezet csütörtöki, budapesti konferenciáján többen is javasolták, hogy erősíteni kellene a civil szervezetek napi kapcsolatát a munkáltatókkal, mert így könnyebben segíthetnék a hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését.

Dorogi Gabriella, az alapítvány munkatársa elmondta: sokszor csak abban kell segíteni a negyven év feletti álláskeresőket, hogy nagyobb önbizalommal keressenek munkát.

A hozzászólók közül volt, aki arra figyelmeztetett, hogy a képzésekkel jelentősen javíthatók a hátrányos helyzetűek elhelyezkedési lehetőségei. A szakmai képzésekre viszont már egy előzetes felkészítés szükséges sok esetben, illetve a képzést követően is segítséget kell adni az elhelyezkedéshez.

Az alapítvány szerint elsősorban a negyven év felettieknek kell megérteniük, hogy tenniük kell elhelyezkedésükért, ehhez sok esetben változniuk szükséges. Először saját maguknak kell elhinni, hogy tapasztalataikra, szakértelmükre szükség van a munkaerőpiacon - mutatott rá Dorogi Gabriella.

Az alapítvány honlapja a www.negyvenfelett.hu címen érhető el.
MTI Karrier

Közel félmillió álláskeresőt regisztráltak

A regisztrált álláskeresők száma 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi, és 4,5 százalékkal az egy hónappal korábbi mértékhez képest február végére - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.

MTI Gazdaság

Nyilvános adatbázis a bérekről, munkakörülményekről

Nyilvános adatbázist hozott létre az Európai Unió és a költségvetés támogatásával az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, egy szakszervezeti kutatóintézet, valamint a Nők a Holnapért Alapítvány. Az adatbázist bárki használhatja a www.berbarometer.hu címen - közölték a szakszervezeti szövetségek vezetői.

MTI Karrier

Mennyit keresnek a magyar munkavállalók Burgenlandban?

A Burgenlandban dolgozó magyarok átlagosan 20 százalékkal kevesebbet kapnak, mint a helybeli osztrák munkavállalók, ám még így is legalább 66 százalékkal többet keresnek, mint amennyit Magyarországon kapnának.

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Nagy Márton: Sajnos lakásár-emelkedést okozott a kamateső és a béremelések

Nagy Márton: Sajnos lakásár-emelkedést okozott a kamateső és a béremelések

„Ha egyszer megízleltük a szabadságot, nem bírjuk ki nélküle”

„Ha egyszer megízleltük a szabadságot, nem bírjuk ki nélküle”

Komoly költségvetési terhet jelent az anyák adómentessége és nincs terv a kigazdálkodására

Komoly költségvetési terhet jelent az anyák adómentessége és nincs terv a kigazdálkodására