© sxc.hu

A kétkezi angolok között a nyáron élénk, a bulvárlapok által is meglovagolt aggodalmat váltott ki a belügyminisztérium beismerése, miszerint az Európai Unió keleti bővítését követő első két évben a vártnál sokkal több külföldi árasztotta el a brit munkaerőpiacot. A szerencsét próbálni érkezők áradatát akkor csaknem félmilliósra becsülték, ez a szám mára meghaladta a 600 ezret. Bár a kétharmad részt lengyelekből álló tömeg inkább használt, mint ártott a brit gazdaságnak, immár bő évtizede töretlen növekedésének, London belpolitikai megfontolásból mégis úgy döntött, hogy az idén csatlakozott bolgárok és románok előtt nem tárja szélesre a hazai munkaerőpiac kapuit, mint tette azt a 2004-ben felvett tízek polgárai esetében.

Noha a keleti nyitás óta érkezett lengyelekéhez fogható bevándorlócsoport sohasem kelt át a La Manche csatornán, aki Londonban jár, a saját szemével győződhet meg arról, hogy a brit fővárost már jóval a kelet-európai hadak partraszállása előtt sokszínűvé varázsolták. A brit statisztikai hivatal (ONS) 2005-ben több mint másfél millió regisztrált külföldi munkavállalóról tudott az országban. Mivel azonban ezek családtagjairól nem vezetnek központi nyilvántartást, s mert az illegálisan érkezettek létszámával igazából még a bevándorlási hivatal sincs tisztában - a The Times londoni napilapban megjelent legutóbbi, meglehetősen óvatos becslés szerint 400 ezren lehetnek -, csak találgatni lehet, hogy voltaképpen 2,5-3 millió vagy annál is több a honosítatlan külföldiek száma.

Ám a "megtelt" táblát korai lenne kifüggeszteni, mert a bevándorlást ellentétes irányú mozgás is kíséri. A The Guardian napilap úgy tudja: a 60 milliós Nagy-Britannia minden tizedik polgára úgy döntött, hogy külföldön telepszik le ideiglenesen vagy véglegesen. A távozás okai különbözőek, ám többnyire a jobb életkörülmények keresésére vezethetők vissza - akárcsak a Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás. Míg a jól képzett szakembereket a még a legendásan magas hazaiaknál is jobb bérek csábítják külföldre, addig a derékhadat a napfény, az alacsonyabb árszínvonal és a kellemesebb életstílus vonzza.

Az EU-n belül a britek számára az Ibériai-félsziget a legcsábítóbb. A portugál Riviérán már évtizedekkel ezelőtt berendezkedtek fogadásukra: Algarve és Faro hamisítatlan angol pubjaiban a Premiere League mérkőzéseit közvetítik óriásképernyőkön, az újságosstandok pedig a legnépszerűbb angol lapok helyben nyomott számait árulják. De mi a portugáliai brit kolónia a 760 ezres spanyolországihoz képest? Csak tavaly mintegy 47 ezren települtek át Hispániába, és a Barclays Bank felmérése szerint legkevesebb 660 ezren tervezik még, hogy ingatlant vesznek ott. Az eddig többnyire az idősebb korosztályt képviselő és elsősorban a Costa del Solt preferáló áttelepültek között felcseperedőben van egy második nemzedék, amely már otthonosan mozog mindkét kultúrában. A britek azonban a fizetőerejük mellett behurcolták sajátos nyavalyáik egy részét is, a plázák környékén ólálkodó csuklyás garázdáktól a péntek esti tömeges berúgásokig.

Európában a második népszerű célpont Franciaország, ahol a britek félmillió vidéki házat vásároltak fel eddig, Bretagne-tól a Cote d'Azure-ön át egészen az Alpokig, s a Barclays úgy becsüli, hogy a brit tulajdonú ingatlanok száma évi 50 ezerrel növekszik majd. Az állandóra letelepedettek száma meghaladja a 200 ezret - durván ugyanennyi lehet a Nagy-Britanniában élő franciák száma is -, amit a helyiek vegyes érzésekkel fogadnak. Maga Jacques Chirac elnök is, aki miközben örömét fejezte ki, amiért a csatornán túlról sok befektetés érkezik szülőföldjére, Correze megyébe, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a helyi kávézókban túlontúl gyakorivá vált az angol beszéd.

A kontinens kellemesebb klímájú vidékein földet-házat, sőt olykor egész épülettömböket és falvakat felvásároló britek előőrsei megjelentek az unió keleti végein is. Ám a legtöbben visszarettennek a nyelvi akadályoktól, és inkább olyan országok felé veszik az irányt, ahol a legkisebb kulturális sokkra számítanak. Az egykori gyarmat, Ausztrália, amely 2,5 millió embert csábított át és fogadott állampolgárává a volt anyaországból az 1950-1960-as években, azóta további 1,3 millió szigetországbéli új otthona lett. A kivándorolt britek közül ma minden negyedik a kenguruk földjén él. Táboruk évente 22 ezerrel növekszik, s hat hónapon belül gyakorlatilag mindegyikük megfelelő munkát talál magának. A népszerűségi listán ez után az Egyesült Államok következik 700-800 ezer angollal, skóttal, walesivel és északírrel, majd Kanada több mint 600 ezerrel, Írország csaknem 300 ezerrel, Új-Zéland 215 ezerrel és Dél-Afrika 212 ezerrel.

A puszta számokat tekintve a területén élő 3,5 millió brit útlevél-tulajdonossal Kína az abszolút rekorder, ám e hatalmas ország mégsem meghatározó kivándorlási irány. Mert bár számos brit cég próbálja kihasználni a gyorsan növekvő gazdaság kínálta lehetőségeket, II. Erzsébet legtöbb alattvalója mégis a gyarmati múlt élő örökségeként maradt a Pekingnek tíz esztendeje visszaszolgáltatott hongkongi különleges közigazgatási területen. Ázsiában - Kína után - ma a brit migrációt tekintve, a maga 41 ezer emberével, a remek konyhájáról, hűs tengeröbleiről és forró éjszakáiról híres Thaiföld viszi el a pálmát. Ezzel csak Pakisztán (47 ezer) és India (32 ezer) veszi fel a versenyt, de ők többnyire saját korábbi polgáraikat és azok gyermekeit fogadták vissza. Mindent összevetve a The Guardian napilap szerint átlagosan minden három percben kiáramlik egy brit polgár.

POGÁR DEMETER / BRIGHTON